Bemutatta Unsung Heroes című új dalát Ronnie Atkins, a Pretty Maids énekese, mely második szólólemezének, a ‘Make It Count’-nak előfutára.

Ronnie Atkins 2021

„Nevess, amikor csak tudsz! Ez egy olcsó gyógyszer” – mondta Lord Byron, és Ronnie Atkins így gyógyítja magát. Csak miután megtudta, hogy gyógyíthatatlan rákja van, akkor vágott bele élete első szólólemezébe a Pretty Maids énekese, de mivel láthatóan lassabban terjed a kór, mint hitték, megcsinálta egy éven belül a másodikat is. A ‘Make It Count’ szinte napra pontosan egy évvel az első lemez után, 2022. március 18-án jelenik meg, első kislemezdala, az Unsung Heroes azonban már most itt van, megnézhető, meghallgatható. A lemezen szereplő zenészek azonosak az első szólóalbum gárdájával, azaz Chris Laney, Allan Sørensen, Morten Sandager, Pontus Egberg, Anders Ringman, Pontus Norgren, Oliver Hartmann, John Berg és Linnea Vikström Egg.

 

 

Atkins őszintén beszélt betegségéről, korábban azt mondta, „amikor már négyes stádiumnak hívják, elvileg gyógyíthatatlan. A legtöbb ember egy éven belül meghal – ezt mondják a statisztikák. De három vagy négy százalék még öt év után is életben van. Csak hinni kell a csodában, reménykednem kell, hogy egy vagyok a három vagy négy százalék közül! Szóval itt tartunk.” A minap pedig így kommentálta állapotát: „A diagnózis nem változott, de jól érzem magam. És amíg jól érzem magam… addig nagyjából napról napra – vagy mondhatni hónapról hónapra – élek.”

A ‘Make It Count’ dallistája:

01. I’ve Hurt Myself (By Hurting You)
02. Unsung Heroes
03. Rising Tide
04. Remain To Remind Me
05. The Tracks We Leave Behind
06. All I Ask Of You
07. Grace
08. Let Love Lead The Way
09. Blood Cries Out
10. Easier To Leave (Than Being Left Behind)
11. Fallen
12. Make It Count

Ronnie Atkins - Make It Count

Megosztás