Bár még egy év sem telt el a Poets Of The Fall legutóbbi, nagy sikerű budapesti koncertje óta, szeptember 2-án ismét várnak minket a Barba Negrába. Ezúttal egy születésnapi, válogatott dalokból álló, jó két és fél órás programmal készülnek.

Poets Of The Fall

2003-as megalakulása óta a Poets Of The Fall a finn kortárs rockszcéna egyik legnépszerűbb zenekarává vált, Európa-szerte – sőt Indiában is – komoly rajongótáborral rendelkeznek. Az együttes remek ízléssel és arányérzékkel ötvözi dalaiban a pop, rock és metál műfajok jellegzetességeit, elektronikus vagy akár indusztriális vonásokkal kiegészítve. Az első sikereik között találjuk a 2004-es Late Goodbye című dalukat, amely a népszerű ‘Max Payne’ videójáték betétdalaként tette ismertté a zenekart. A legutóbbi, kilencedik stúdiólemezük Ghostlight címmel jelent meg tavaly áprilisban.
Az idei év pedig a 20 éves jubileumról szól, a zenekar többek között újra kiadta az első albumát: a ‘Signs Of Life’ immár kétlemezes, színes vinyl formában is elérhető. A Poets Of The Fall közleménye szerint erre a különleges turnéra az alkalomnak megfelelő programmal készülnek:
„Nehéz elhinni, hogy már két évtized telt el azóta, hogy együtt zenélünk, rendkívül hálásak vagyunk minden rajongónknak. Alig várjuk, hogy ismét útra kelhessünk és együtt ünnepelhessünk veletek. Sokat dolgoztunk azon, hogy egy olyan dallistát állítsunk össze, ami az egész pályafutásunkat lefedi, a legelső felvételektől a legutóbbi albumig. Igazán felejthetetlen élményt szeretnénk kínálni, várunk mindenkit!”
A Poets Of The Fall harmadik magyarországi koncertjére szeptember 2-án, a Barba Negra Blue Stage-en kerül sor, előzenekar nélkül lépnek fel, két és fél órás, egy szünettel megszakított műsorral.

A Concerto Music bemutatja: Poets Of The Fall – 20th Anniversary Tour 2023
2023. szeptember 2. Budapest, Barba Negra Blue Stage
Jegyek kaphatók a Rock 1 oldalán, további információ az esemény Facebook-oldalán.

Poets Of The Fall

Megosztás