Az Omega zenei örökségét ápoló formáció, az Omega Testamentum a február 15-i közönségtalálkozón mutatta be első saját szerzeményét, melyhez videóklip is készült. Élő bemutató február 23-án a Barba Negrában.

Az Omega-dobos Debreczeni Ferencet (Ciki) is magába foglaló Omega Testamentum február 15-én közönségtalálkozót tartott, ennek keretében mutatták be a zenekar első saját dalát, melynek címe stílszerűen Őrizzük a lángot. A dal választ ad a miértekre, egyfajta ars poetica, tisztelgés az Omega életműve és az eltávozott zenésztársak előtt. A 62 éve alapított legendás együttes három tagja – Benkő László, Mihály Tamás és Kóbor János – nagy űrt hagyva maga után már az égi zenekarban játszik. Hogy emlékük és az Omega öröksége ne merüljön feledésbe, a több mint 50 éve bandatag és szerzőtárs, Debreczeni Ferenc új zenekart szervezett Omega Testamentum néven, jelenlétével biztosítva a produkció, a sajátos stílusjegyek és az előadásmód eredetiségét, kvalitását. A dal élő bemutatója február 23-án lesz a Barba Negrában.

Az Omega Testamentum felállása: Schrott Péter (Continoom, Zártosztály) énekes, Erdős Róbert (Continoom) gitáros, Fekete Tibor “Samu” (Korál, Balázs Fecó) basszusgitáros, Nagy Zsolt “Liszi” (Ferenczy György és a Rackajam, ZBB, Varga János Project) billentyűs és Debreczeni Ferenc “Ciki” (Omega) dobos.

Megosztás