„Ha szorít a határidő, tudok kreatív lenni” – Interjú Wolf Hoffmann-nal

Nemrég lehetőségünk nyílt Wolf Hoffmann-nal, az Accept vezetőjével, szólógitárosával, zeneszerzőjével, azaz agytrösztjével beszélgetni. Úgy terveztük, jó lesz a jövő januári koncert beharangozójaként. Sajnos időközben a teljes turnét eltolták egy évvel, de azért így is érdemes elolvasni, mi a véleménye a háromgitáros felállásról, a Zoom segítségével készített ’Too Mean To Die’ albumról és egy saját szimfóniáról.

 Egy ideje már hattagú az Accept. Mi változott a zenétekben a kétgitáros felálláshoz képest?

 Igazán nem sok, ez a felállás lehetőséget ad arra, hogy élőben minél inkább úgy szóljunk, mint a lemezen. A hangzás jobb, de semmi más. Korábban is úgy készültek a lemezek, hogy egy csomó helyen rájátszottunk a gitárral és ezt nem lehetett reprodukálni egy koncerten. Most, hogy van még egy nagyszerű gitárosunk, valóságos hadsereget állítottunk fel a hangszerből és így nagy élmény játszani a régi dalokat és ez vonatkozik az új album, a ’Too Mean To Die’ dalaira is.

 Ha már az új album dalait említetted, nekem az az érzésem, hogy elég sötét hangulatot áraszt, ilyen dalcímekkel, mint Zombie Apocalypse, The Undertaker, Symphony Of Pain. Történt valami, vagy kihatott a járvány a hangulatotokra?

 Öregem, ez heavy metal! Ez a műfaj sötét, nem vidámságot, örömet áraszt, a dalok nem virágokról, meg a nyárról szólnak! Ez egy ilyen műfaj, gonosz és sötét…

 De a zenekar hozzáállása a világhoz nem ennyire sötét.

 Dehogynem!

 Szerintem ennyire nem.

 Rendben, elfogadom, ha így látod. Viszont az tény, hogy ez a lemez egy kicsit eltér a korábbiaktól. Amikor elkezdünk egy albumot készíteni, sosem tudjuk, mi lesz a vége, az lebeg a szemünk előtt, hogy a legjobb dalokat hozzuk össze. Azok közt is a legjobbak adják meg egy album ízét. De nem lehet előre megmondani, milyen lesz, hogy vajon egy olyan album készül, ami nem túl sötét, ám nem is annyira vidám, nem tudjuk kiszámítani, az elkészültekor majd úgyis eldől. Ha elkezdünk dalokat írni, és ezeknek sötét a hangulatuk, az jó.

 Az Undertaker videóklipje is sötétre sikeredett. Kinek az ötlete volt ez a temetői hangulat?

 Valóban temetői hangulat árad belőle, a szöveg volt az alap, ami Mark Tornillótól származik. Odaadta, én pedig leültem és megírtam a zenét hozzá. Tetszett a szöveg és az egészet úgy képzeltem el, mint egy westernfilm részletét, amikor feltűnik egy feketeruhás fickó, aki egy határvárosban temetkezési vállalkozó. Írtam pár dalötletet, akadt köztük olyan, ami nem illett a szöveghez, végül rátaláltam a megfelelő zenére. Aztán elkezdtem gondolkodni a videón, tudtam, hogy az nem lehet vidám és napfényes, hanem csak sötét és félelmetes.

 Mennyire okozott nehézséget, hogy a járvány miatt nem egy stúdióban, hanem külön helyeken raktátok össze a lemezt?

 Annyira nem voltunk elszeparálva egymástól, az egyetlen ilyen a producer volt, de ő is csak az utolsó három-négy dal készültekor. 2020 márciusára, amikor kitört a járvány, a felvételek hatvan-hetven százalékát már befejeztük. Júniusban folytattuk a munkát, a határok azonban zárva voltak. Az egész banda itt volt Nashville-ben a stúdióban, a producerünk, Andy Sneap pedig Angliában, így az online kapcsolat volt a megoldás, ami egész jól működött, mint most közted és köztem, pedig ötezer mérföld távolságra vagyunk egymástól. Andyvel ugyanez volt a helyzet.

 De azért az más, amikor mindenki ott van a stúdióban. Személyes a kapcsolat.

 Ez így van, de a banda ott volt, csak a producer nem, vele Zoomon értekeztünk. Azt azért nem szeretném, hogy egy lemezt teljes egészében így vegyünk fel, és remélem, hogy ez a helyzet nem fog megismétlődni, a kényszer hozta, de megoldottuk.

 Több lett a szabadidő a járvány alatt? Várhatunk egy újabb Accept-stúdiólemezt rövid időn belül?

 Lehetséges. Vannak ötletek, de az igazat megvallva, nem inspirál a helyzet, amikor nem látom valaminek a végét. Ha szorít a határidő, tudok kreatív lenni. Nem inspirál, ha csak annyit mondanak: légy kreatív. De ha megkapom, hogy legyek kész tíz dallal, az első gondolatom, hogy a rohadt életbe, de aztán a cselekvés útjára lépek, mert tudom, nincs visszaút és ez a kötelességem. Ennek hiányában nem működnek a dolgok. Szóval, a kérdésre válaszolva, sokat dolgoztam ebben az évben, de nem annyit, amennyit szoktam.

 Beszéljünk egy kicsit a klasszikus zenéről. Nagy rajongója vagy a műfajnak, két szólóalbumod is arról a műfajról szól. 2017-ben az Accept Wackenben szimfonikus zenekarral lépett fel, sőt, egy turnét is bevállaltatok velük. Vannak tervek, hogy folytatjátok az ilyen irányú megmozdulásokat?

 Ötleteim vannak, de ennek még nem jött el a ideje, most kivárunk. Ugyanakkor nem lehet állandóan szimfonikus zenekarral koncertezni. Itt van az Accept, ez a legfontosabb, a főfogás az asztalnál, a nagyzenekari koncerteken a desszertet szolgáljuk fel.

 Arra esetleg nem gondoltál, hogy magad írj szimfonikus művet, ahogy ezt néhány legendás kollégád megtette?

 Nem az a típusú zenész vagyok, nem vagyok klasszikusan képzett és nincs is meg bennem az ambíció hozzá. Jobban érdekelnek a kész klasszikus művek, hiszen csodálom a régi mestereket a XVIII. és XIX. századokból. Időtlenek a darabjaik, és briliáns, hogy ezek ma is érvényesek. Számomra fantasztikus, hogy metálgitáros létemre „ellopom” a műveiket, és új köntösbe bújtatva adom elő azokat. Eszemben sincs versenyre kelni velük, teszem a dolgom, ahogy ők is tették annak idején a magukét. Néha azt gondolom egy szimfóniáról, hogy valami eszméletlen, és miért nem én írtam, de én ezt nem tudnám megcsinálni.

Többször is játszottatok Amerikában is. Sokan állítják, Európa jobb terep a metál számára, mint az Újvilág. Te hogy látod ezt?

 A közelmúltban is volt egy pár koncertünk Amerikában. Most azt mondom, ez az állítás valószínűleg igaz, bár lassan változik a dolog. A metálzene újra kezd itt divatba jönni. Emlékszem, a nyolcvanas években Amerikában őrület volt a metál, Európában ahhoz képest gyermekcipőben járt, nem volt annyi fesztivál, mint itt. Amikor egy banda elkezdett Amerikában turnézni, az maga volt a Kánaán. Most Európa, Dél-Amerika, vagy Japán jobb helyek a műfaj számára. De a dolgok pozitív irányba változnak.

Készítette: Bigfoot