Silent Skies: Satellites

Akik követik az írásaimat, jól tudják, hogy az Evergreynek nagyon különleges helye van a szívemben. Ez rengeteg dolognak köszönhető, köztük természetesen Tom S. Englund orgánumának, amire az utóbbi években mintha úgymond rátalált volna a szakma is, számos albumon vendégszerepelt az elmúlt években, továbbá amellett, hogy főzenekara éppen másodvirágzását éli, még arra is jutott ideje, hogy elvállalja az énekesi posztot az amerikai progmetál alakulatban, a Redemptionben. Végigtekintve énekesünk utóbbi időszakán, szerintem biztonsággal kijelenthető, hogy egyik legaktívabb korszakát éli.

A Redemption-tagságnak köszönhető ez a kakukktojás jellegű anyag is, ami az asztalunkon landolt, ugyanis a Silent Skies Englund és a Redemption-billentyűs Vikram Shankar közös szerelemgyereke, valamint egy újabb bizonyíték arra a több éve született elméletemre, hogy tulajdonképpen a metálzenészek írják a legszívbemarkolóbb balladákat. Ez a stílus amúgy is nagyon jól feküdt Tomnak, az Evergrey-lemezeken itt-ott fellelhető zongora-ének felállású balladák a mai napig a legszebb dalok közé tartoznak számomra. Hogy ne maradjak példával adós, ott van a Closure vagy a Missing You, nem beszélve a Paradox Of The Flame-ről, vagy a For Every Tear That Fallsról.

A Silent Skies stílusában ezeket a hangulatokat ragadta meg, és épített belőlük egy teljes lemezt. Az anyagon nem fogunk vaskos gitárokat hallani, se égrepesztő szólókat, se faltörő riffeket. Ellenben zongorát, érzelmes éneklést, vonósokat annál többet. Éppen ezért nem is mélymetálos vaduláshoz ajánlom ezt az albumot, hanem inkább leeresztéshez, relaxációhoz. Ahhoz viszont nagyon is, mert egy remekbe szabott dalcsokorral lettünk gazdagabbak. A Horizons már majd’ egy éve közkézen forog, emlékszem, tavaly ilyenkor rongyosra is hallgattam, de az is tény, hogy érzésem szerint ez a dal lett a legerősebb az egész anyagról.

Nem kevés dalt, és ezzel nem kevés érzelmet öntenek a srácok a nyakunkba, így mindenképpen kisebb adagokban javaslom a lemez fogyasztását, mert egyben lepörgetve kicsit már túl sok tud lenni a mézesmázasság. De ez talán nem is baj, mert a dalok egyébként is csak több hallgatásra mutatják meg magukat teljesen, minden egyes alkalommal fel lehet fedezni új rétegeket, ez mindenképpen süvegelendő dolog, főleg úgy, hogy érzelmes és nagyon lassan hömpölygő zenéről van szó, amiben első hallásra alig történik valami.

Mélyebb ismerkedés után nagy kedvencem lett a Dreams és az Endless is, de az első klipes dal, a Solitude is könnyen be tud szippantani az ötletes és elegánsan tekergő refrénjével. Az egész lemezre jellemzőek egyébként a meglepő harmóniai fordulatok és ötletes dallamok, így akármennyire is belassult zenével van dolgunk, unalmasnak semmiképpen sem mondható.

Kaptunk két feldolgozást is, amikkel viszont nem igazán vagyok megelégedve.

Az egyik a Eurythmics slágere, a Here Comes The Rain Again, ami talán egy gegnek nem rossz, de se az eredeti dal, se a feldolgozás nincsen olyan jó szerintem, hogy helye legyen a lemezen.

A másik pedig az Evergrey fantasztikus Distance című dala a ’The Storm Within’-ről. Rendben van, szép lett a feldolgozás, de nem nagyon sikerült hozzátenni semmit az eredetihez. Minden alkalommal, amikor meghallgattam, inkább csak arra éreztem késztetést, hogy feltegyem az Evergrey verzióját, de biztosan sokan lesznek, akiknek tetszik a Silent Skies-féle újragondolás is.

Amit mindenképpen szeretnék a pozitívumok listájához adni, hogy bár végig Tom van a középpontban, mégsem érződik szólólemeznek a ’Satellites’, sikerült megoldani, hogy Shankar helyenként megbúvó, máshol meg főszerepet kapó zongoraszólamai egyenrangú partnerként szerepeljenek.

Természetesen senki se várjon vidám tételeket, ezek a dalok sokkal inkább hajlamosak a melankólia felé sodorni a hallgatót, de ez egyrészt talán annyira nem meglepő, másrészt pedig furcsa módon még így sem tudnám szomorú zenének bélyegezni a Silent Skies lemezét. Melankolikus, nagyon. De nem szomorú, sokkal inkább reménykedő, összegző. Tom életében komoly változások álltak be az utóbbi időben, és bár számos zenét címzett ezeknek a változásoknak, számomra a Silent Skies anyaga is valahol még erről szól. De ezt már lehet, hogy csak én magyarázom bele.

Összegzés:

Ismerős és mégis valami más. Eddig is jól tudtuk, hogy Tom Englund, ha előkapja az érzelmes oldalát, ugyanolyan mély benyomásokat tud tenni, mint amikor felszántja az Evergreyjel a deszkákat. De most, hogy társult Vikram Shankarral, egy teljes albumnyi merengenivalót kaptunk, ami kiválóan megy a téli időjáráshoz. Kiváló kísérőzene tartalmas elmélyüléshez, békés beforduláshoz.

Pontszám: 7.5

Megjelenés éve: 2020
Kiadó: AFM Records
Stílus: melankolikus ambient
Származás: skandináv

Zenészek:

Tom S. Englund – ének
Vikram Shankar – billentyűk

Dalcímek:

1. Horizons
2. Endless
3. Dreams
4. Us
5. Solitude
6. Oceans
7. Here Comes The Rain Again
8. Walls
9. Distance
10. 1999