Legfrissebb a Hard Rockon
Ellis Mano Band – A Deep Purple előzenekara hazánkba látogat
A svájci Ellis Mano Band a Deep Purple németországi koncertjein a veterán rockbanda előtt léphetett fel. Az ilyesfajta kiválasztás nemcsak megtisztelő, de jelzés értékű is, hogy van valami különleges a csapatban. Erről mi is meggyőződhetünk jövő márciusban az Analog színpadán.
Radar – Új klippel vezetik fel a ’Soha nem elég’ című jubileumi nagylemezt
A Radar zenekar idén ünnepli fennállásának 20. évfordulóját, a szeptember 6-án megjelenő jubileumi albumuk második előfutáraként debütál a címadó Soha nem elég egy videóklip kíséretében.
„A valódi zenére kell koncentrálni” – Interjú Jordan Rudess-szel
Jordan Rudess-szel, a Dream Theater „varázslójával” készült interjúnkban a szeptemberben érkező szólóalbumáról és DT-s aktualitásokról is szó esett.
Ronnie Atkins – „Remélem, az én állapotom példaként szolgálhat”
Ronnie Atkins, a Pretty Maids énekese és az Avantasia metálopera egyik közreműködője megható vallomással emlékezett vissza az elmúlt 5 évre, mióta megtudta, hogy rákos.
Legutóbbi kommentek
- Herr Wolf on FEZEN 2024 – Megvan a részletes időbeosztás: “Kb úgy borzalmas, ahogy van!!! Valami lángész találhatta ki, hogy Avantasia 22.30 és K.K. Priest 23.15. Tisztában van a lángész…” júl 16, 19:23
- A változatosság gyönyörködtet. De a változatlanság is: Scorpions, Omega Testamentum – Budapest Aréna, 2024. 06. 29.: “Nem bánnám én azt se, ha egy helyben állna végig, amíg ilyen fantasztikus a hangja. Rudi szaladgál eleget helyette is.…” júl 8, 09:29on
- A változatosság gyönyörködtet. De a változatlanság is: Scorpions, Omega Testamentum – Budapest Aréna, 2024. 06. 29.: “Tökéletes koncert volt. A Scorpions még mindig a legmagasabb polc. Meine fizikailag sajnos eléggé meg van rogyva, nem tudom hány…” júl 8, 09:19on
- AC/DC – Elkezdődött a ’PWR🗲UP’ turné: “Sziasztok! Tegnap megvolt az AC/DC PWR/UP 2024 első koncertje velem is Bécsben. Röviden csak annyi, hogy BRILLIÁNS volt!!! 22 dal,…” jún 24, 17:40on
- Ez jó választás volt: Megadeth, Archaic – Barba Negra, 2024. 06. 09.: “Tökéletes beszámoló! Az Angry Again nekem is az egyik nagy kedvencem. A másik nagy kedvenc a Dread And The Fugitive…” jún 17, 12:03on
Még egy tripla telt ház: Coldplay – Puskás Aréna, 2024. 06. 16.
A Coldplay 16 éve, a Budapest Arénában lépett fel utoljára hazánkban, most több szintet ugorva, a Puskás Arénában hoztak össze három telt házas koncertet.
Michael Schenker – UFO-nosztalgia Slashsel, Axl Rose-zal, Dee Sniderrel
A germán gitáros, aki a 70-es évekbeli brit hard rockot megreformálta, a UFO-ban töltött éveinek 50 éves évfordulóját a címben szereplőkön kívül olyan sztárok társaságában ünnepli, mint Roger Glover, Joe Lynn Turner, Biff Byford, Kai Hansen vagy Stephen Pearcy.
Totális káosz a Nova Rock Fesztiválon
A nap, ami nem a koncertek miatt marad örökre emlékezetes.
Helyszíni tudósítás a Nova Rockról.
David Gilmour – Két pont közt
Ősz elején érkezik az egykori Pink Floyd-gitáros ötödik stúdióalbuma ’Luck And Strange’ címmel. A Montgolfier Brothers Between Two Points című dalának feldolgozásában David Gilmour gitárszólója teszi fel a koronát a lánya által énekelt szomorkás darabra.
“Dicsérő éneked én nem leszek” – 80 éve született Cseh Tamás
Irén, Éva, Mari, Judit (esetleg Edit), Fáskerti elvtárs, Ecsédi, Vizi, Antoine, Désiré – csak néhány név Cseh Tamás panoptikumából, amit Bereményi Géza segítségével keltett életre. Sok helyen összefuthattunk vele: Munkásszálláson, a Krakkói vonaton, a Széna téren, de bárhol Budapesten – hiszen ott született és halt meg.
Last In Line – Az értelmetlen törvények ellen protestálnak
Végre elkészült a 2021 karácsonyára ígért harmadik Last In Line-lemez, melynek első kislemeznótájában, a Ghost Townban az értelmetlen, etikátlan kormányzati elképzelések és törvények ellen emelnek szót.
The Neal Morse Band – Újabb részletek a karanténos MorseFestről
A 2020-as karanténidőszakban megrendezett MorseFestet megörökítő szerzői kiadású kiadvány végre megjelent. A film tartalmából Neal Morse és zenekara, a The Neal Morse Band két újabb részletet tett közzé.
Ian Anderson sajnálja, hogy nem beszélt Frank Zappával
A Jethro Tull-vezér Ian Anderson ma már bánja, hogy elszalasztotta annak a lehetőségét, hogy halála előtt pár szót váltson Frank Zappával 1993-ban, pedig meglett volna rá az esélye.
Angus McFife-ból Angus McSix lett a Gloryhammer exénekese
Thomas Winkler, aki Angus McFife-ként volt a Gloryhammer énekese, Angus McSixként tért vissza új zenekara élén, melynek dalait az Orden Ogan főnökével, Seeb Levermann-nal közösen írta.
Riverside – Megjelent az ’ID.Entity’
A mai naptól nemcsak a népszerű streaming platformokon, de a lemezboltokban is megtalálhatjuk a lengyel proggerek, a Riverside új albumát. A megjelenésre készült a korongon hallható Big Tech Brother vizuális körítése.
Twilight Force – Turnékezdés és új lemez egyazon napon
A szimfonikus power metalban alkotó svéd Twilight Force Európa-turnéba kezdett, ahová már a turné első napján megjelent új lemez dalait is magukkal hozzák. Február elején hazánkat is elérik és jó eséllyel a friss klipes dalt, az At The Heart Of Wintervale-t is eljátsszák.
Sabaton – Francia hősről énekelnek az új EP-n
A svéd Sabaton egy különleges trilógián dolgozik, aminek második része most látott napvilágot, rajta egy vadonatúj dallal, ami Franciaország háborús hőséről szól.
eMolecule – Sötétség és káosz
Február 10-én jelenik meg Simon Collins és Kelly Avril Nordstrom új formációjának, az eMolecule-nak a debütáló albuma, amelynek már harmadik kislemezdalát tette közzé a Sound Of Contactban is együtt zenélő páros.
Metallica – Ne legyen tabutéma az öngyilkosság!
Az éjszaka közepén adta ki a Metallica az áprilisban megjelenő új albuma második kislemezdalát, amelynek szövege nyíltan foglalkozik az öngyilkosság témájával.
Elhunyt David Crosby
81 éves korában elhunyt David Crosby énekes-dalszerző-gitáros, Woodstock hőse, a nagy hatású The Byrds és Crosby, Stills & Nash – később Crosby, Stills, Nash & Young – alapító tagja.
Borisz Grebenscsikov – Az Аквариум zenésze az Akváriumban
Budapesten is fellép BG+ nevű akusztikus formációjával Borisz Grebenscsikov, az orosz rocklegenda. A meet&greet bevételeit Ukrajnába szánt orvosi felszerelésre fordítják.
Animációs verseny a ’The Dark Side Of The Moon’ megjelenésének 50. évfordulójára
Március 1-én lesz 50 éve annak, hogy megjelent a Pink Floyd mérföldkőnek számító 8. albuma, ebből az alkalomból 235 ezer angol font összdíjazású videópályázatot hirdet a zenekar, a felhívást maga Nick Mason tette közzé.
Haken – Erős alapozás a budapesti koncert előtt
Március 3-án érkezik a brit progmetál csapat, a Haken következő lemeze, amelynek tartalmából már a harmadik kislemezdal debütált. Ez akár a február 28-i budapesti bulin is a műsor része lehet a Dürer Kertben, ahol a Between The Buried And Me és a Cryptodira társaságában lépnek fel.
Jön a Helloween a FEZEN Fesztiválra
A FEZEN a közösségi oldalain adta hírül, hogy a Helloween személyében megvan az idén július 26-29. között megrendezésre kerülő fesztivál első nagyszínpadosa.
Steve Vai – Budapestre is elhozza a háromnyakú gitárszörnyeteget
Steve Vai legutóbbi albuma még tavaly jelent meg, amellyel két hónapig ismét Európában turnézik. Budapestre április 12-én érkezik, az Akvárium Klubban lép fel, ez lesz az 5. magyarországi koncertje.
Aviana – Új lemezzel érkezik a Dürer Kertbe
A svéd Aviana pályája Göteborgban indult el, rögtön az első albumuk kirobbanó sikert hozott 2017-ben. Tavaly megjelent új nagylemezükkel április 30-án érkeznek a Dürer Kertbe, ahol az InVisions, az Earth Caller és a Dead Like Juliet lép fel előttük.
Dream Theater – 2010-es felvétel és 1997-es kulisszatitkok
Megjelent a ’Lost Not Forgotten Archives’ legújabb kiadványa, amelyen a Dream Theater 2010-es New York-i fellépését hallhatjuk. Áprilisban pedig ismét a ’Falling Into Infinity’-időszak kulisszái mögé pillanthatunk.
Törpök, unikornisok, kalózok, gumikacsák és egy polip: Alestorm, Gloryhammer, Wind Rose, Rumahoy – Barba Negra Red Stage, 2023. 01. 08.
Az év első nemzetközi turnéja igen hamar elérte hazánkat. Ráadásul olyan „ereszd el a hajamat” estét kaptunk, melynek a címben jelzett kellékeit szállította a fellépő négy zenekar, az Alestorm, a Gloryhammer, a Wind Rose és a Rumahoy. Én azt mondom, ha annyira szórakoztató lesz az év, ahogy indult, akkor jó évünk lesz!
Megjelent Ville Valo első szólóalbuma
Megjelent az egykori HIM-frontember első szólólemeze, amelynek bemutató turnéja március 4-én ér Budapestre, a Barba Negra Red Stage-ben láthatjuk Ville Valót és zenésztársait az izlandi Kælan Mikla társaságában.
In Flames – Elindult a visszaszámlálás!
A svéd metálcsapat, az In Flames február 10-én adja ki 14. stúdióalbumát, amelynek már az ötödik kislemezdala jelent meg, a dühödt és hipnotikus erejű Meet Your Maker.
Accept – 40 éves a ‘Balls To The Wall’
Wolf Hoffmann, az Accept akkori felállásából megmaradt egyetlen tag azt mondta, nem tervezik az 1983-as album végigjátszását az évforduló alkalmából. A szombaton elindult turnén inkább az újlemezes dalok tábora erősödött.
Steve Vai – Egy életmentő új dal
Jövő pénteken jelenik meg Steve Vai és Johnny „Gash” Sombretto közös albuma, amely három évtizedig maradt titokban. A ’Vai/Gash’ harmadik kislemezdala a She Saved My Life Tonight.
Turmion Kätilöt – „Az ’Omen X’ maga a kinyilatkoztatás”
Februárban a Bloodred Hourglass társaságában Budapestre érkezik a finn indusztriális brigád, a Turmion Kätilöt, akik a Totuus videójával ünnepelték meg friss lemezük megjelenését.
Nanowar Of Steel – A budapesti koncert előtt érkezik a friss album
Március elején érkezik az olasz metálparódia-zenekar, a Nanowar Of Steel legújabb lemeze, a budapesti koncertjük előtt megnézhetjük az első előzetes videóját, április 4-én az Analog Music Hallban lép fel a banda a Frozen Crown társaságában.
Grateful Dead: Madison Square Garden 3/9/81
Mozgalmas év volt 1981 a Grateful Dead pályafutásában, elsősorban Amerikában koncerteztek egész évben. Kedvenc koncerthelyszínükön, a Madison Square Gardenben többször is.
The Aristocrats – Budapest is felolvadhat
A Guthrie Govan, Marco Minnemann és Bryan Beller alkotta rock/fusion szupertrió ’Defrost’ koncertsorozatának keretében Budapestre is ellátogat. A The Aristocratsot november 4-én láthatjuk a Barba Negra Red Stage-ben.
U2 – Az elengedés dalai
A U2 márciusban megjelenő ‘Songs Of Surrender ‘című stúdiólemezén nem lesznek új dalok, az eddig megjelent albumaikból választottak ki 40 szerzeményt és újravették azokat.
Djabe: Before
A Djabe mindig is garancia volt a zenei igényességre, pár taktus után azonnal felismerhető jellegzetes megszólalásuk. A dupla album adta több műsoridőt kihasználták és részletesebben mutatták be azokat a stílusokat – jazz-rock, progresszív rock, világzene – amelyeket eggyé gyúrva mesteri módon tesznek saját magukévá.
Először játszik Budapesten a közel 50 éves The Damned
A The Damned még a hetvenes években alakult Londonban, a punk-rock műfaj egyik legismertebb, korai képviselőjének számítanak. Közel félévszázados történetük során most először játszanak Budapesten, március 18-án az A38 Hajón lépnek fel.
Machine Gun Kelly – A megállíthatatlan raprocker a Budapest Parkban koncertezik
Végre mi is megnézhetjük, hogy milyen, amikor igazán elszabadul a színpadon a fékezhetetlen energiájú Machine Gun Kelly. Első magyarországi koncertje június 26-án a Budapest Parkban!
Bachman-Turner Overdrive – Elhunyt Robbie Bachman
Úgy látszik, nem áll le a kaszás az év elején, elhunyt Robbie Bachman, a legendás Bachman-Turner Overdrive dobosa.
Kamelot – Megérkezett az első nóta az új albumról
Legyőzhetetlennek tűnő betegségek legyőzéséről szól az áprilisban újra a fővárosba látogató Kamelot új lemezének első kislemezdala, a One More Flag In The Ground.
Transatlantic – Rózsaszín szemüvegen át
Megérkezett a második részlet a Transatlantic valószínűleg utolsó koncertjét bemutató filmből. A több mint háromórás buli ráadásába pillanthatunk bele a ’Whirlwind’-en található Rose Colored Glassesen keresztül.
Robin McAuley – Hetvenéves, de a torka most is fiatalos
A mennyekben érzem magam az új Robin McAuley-klip hallatán, pedig a címe Feel Like Hell.
In Extremo – Lemondták a teljes turnét
Gazdasági okok miatt a teljes európai turnéját törölni kényszerült a német In Extremo, így az első magyarországi koncertjükre továbbra is várnunk kell.
Beast In Black – Koncertvideó érkezett a lemez nyitó dalára
A márciusban a görög Firewind társaságában Budapestre érkező Beast In Black a Blade Runner klipjében mutatja meg, mire számíthatsz a koncerten.
Electric Guitarlands – Négygitáros produkció Budapesten
Gus G., Michael Angelo Batio, Rowan Robertson és Andy Martongelli idén tavasszal Electric Guitarlands néven összefog egy Európa-turnéra, amely május elején elér az Analog Music Hallba is.
Kukovecz Gábor – Klip is dukál az albumpremierhez
Mától a lemezboltokban is kapható a Pokolgép gitárosának, Kukovecz Gábornak az első szólóalbuma. A Hard Rock Magazin oldalán debütál a ’Tiszta szívvel Pokolgép’-en megtalálható Ég veled klipje.
Leprous – Budapesten is bemutatják a ’Aphelion’-t
A Leprous február elején kezdi meg európai koncertkörútját, amelyre időzítve megjelenik a legutóbbi albumuk bővített változata. Március 5-én Budapesten is láthatjuk őket a Monuments és a Kalandra társaságában a Barba Negra Red Stage-ben.
Legfrissebb a Hard Rockon
Deep Purple – Képek a hordozható ajtó mögül
A Deep Purple július 19-én megjelenő új albumának első előzeteséhez készült videóklip forgatásáról publikált néhány fotót a zenekar.
Serj Tankian – A System Of A Down-énekes újabb sz@r napja
A.F. Day címmel új dalt mutatott be Serj Tankian, az A.F. Day az „Another Fucking Day” rövidítése, egy mámoros, punk hatású rockdal, melyet még a System Of A Down korai éveiben írt az énekes.
Whom Gods Destroy – „Ésszel tesszük a dolgunkat!”
A Whom Gods Destroy rövidesen megkezdi a második album munkálatait, erről Derek Sherinian mondott el néhány dolgot, amelyet Yas Nomura basszer playthrough videóival illusztrálunk.
Ayreon: 01011001 – Live Beneath The Waves
A negyedik élő Ayreon-műsort bemutató kiadvány felülmúlta a várakozásaimat. Látványos színpadi produkció és meghökkentő díszlet emelte magasabb szintre az önmagában is kiváló zenét, a kamerák tökéletesen visszaadták a koncert hangulatát.
Tigrisvadászat analóg módon: Tygers Of Pan Tang, The Trousers – Analog Music Hall, 2024. 05. 09.
Vadásztál már élő tigrisre? Mi igen, és hatalmas élmény volt! Igaz, hogy a Tygers Of Pan Tang már több mint 45 éves, de a NWOBHM illusztris képviselője még egyáltalán nem fogatlan, sőt! Mély nyomokat hagyott a közönségben. A The Trousers pedig ízelítőt adott abból, mitől is olyan népszerűek Európa-szerte. És még „analóg módon” behangolni sem felejtettek el.
iLAND – Egy kiállítás képei
Az iLAND 2022-ben megjelent albumának borítóját tervező Szurcsik József kiállításán forgatott új klipet a zenekar a Műcsarnokban.
All For Metal – A valkűrök belovaglása
Nem, Richard Wagnernek semmi köze az All For Metalhoz, a Burning Witches énekesnőjének és az Induction gitárosának annál több. A Valkyries In The Skyhoz ráadásul látványos videót varázsolt a Silent Village, akik a Scorpions-feldolgozásuk klipjét is készítették.
Bruce Springsteen – Dübörög az európai turné
Múlt vasárnap bivalyerős műsorral startolt el Bruce Springsteen 26 állomásos európai stadionturnéja a walesi Cardiffban, a koncert kívánságlista-szerű programja meghallgatható Spotify-listánk segítségével.
Rém szórakoztató párosítás – Nanowar Of Steel, Trick Or Treat – Barba Negra, 2024. 04. 26.
A Trick Or Treat megmutatta, hogy ami egykor egy Helloween tribute bandának indult, igenis életképes és a remek dalokat jól és viccesen tudják prezentálni, a Nanowar Of Steel pedig megint egy sokáig emlékezetes és felejthetetlen viccmetál koncertet adott.
Richie Sambora – „Ha Jon Bon Jovi hangja rendbejön, újra együtt játszunk”
Richie Sambora nyitott a Bon Joviba való visszatérésre, ha Jon egészsége lehetővé teszi, hogy újra turnézzon.
Dirkschneider – Budapesten a 40 éves ‘Balls To The Wall’
Ha már Wolf Hoffmann nem ünnepelte meg tavaly, majd Udo megteszi jövőre! Udo Dirkschneider és Peter Baltes 2025-ben a 40 éves ’Balls To The Wall’ (kicsit megkésett) jubileumán ülnek tort a Dirkschneider logó alatt. A Barba Negra falait is megdöngetik vele.
Rómeó Vérzik – Megjelent a #1
Fennállásának 30 éves jubileumához közeledve új dallal jelentkezett a Rómeó Vérzik, a Felvidék legnépszerűbb rockzenekara.
Electric Callboy – Minden jegy elkelt a budapesti koncertre
Április 15-én lép fel a Barba Negrában az Electric Callboy a Blind Channel és a Future Palace felvezetésével. Már tavaly is fergeteges bulit adtak nálunk, idén pedig a meghirdetett dátum előtt 2 hónappal telt házról adott tájékoztatást a szervező Concerto Music.
Van Der Graaf Generator – Koncertfelvétel Bathból
A kultikus brit progrock trió, a Van Der Graaf Generator márciusban új élő anyaggal jelentkezik, amelyet a tavalyi brit miniturné záróállomásán rögzítettek.
From The Sky: Antarktika
A From The Sky ’Antarktika’ című albuma sokkal kiforrottabb, erősebb dalcsokor, mint a debütáló ’Rex’ volt, Tari Szabolcs nagyszerű dalokat írt a formációnak. Úgy tűnik, a csapat összeforrott és tartósan együtt is marad, kíváncsian várom, hogy a beharangozott közös zeneszerzés milyen eredményt hoz majd.
Magyarországra is elzarándokol a Hate és a Batushka
Sikeres észak-amerikai turnéja után ismét Európát zarándokolja végig sötét zenei miséivel Lengyelország okkult metálpárosa, a Batushka és a Hate. A European Pilgrimage turné március 2-án ér Budapestre, ahol a Barba Negrában lépnek fel a Summoner’s Circle és a Paradise in Flames kíséretében.
Joel Hoekstra – Öreg rókák, friss hús, jön a harmadik szólólemez!
Győztes csapaton ne változtass, tartja a mondás. A nyárra tervezett Joel Hoekstra’s 13-albumon a Frontiers Music új felfedezettje, az indiai Girish Pradhan énekel, a többieket – Jeff Scott Sotót, Vinny Appice-t, Tony Franklint és Derek Sheriniant – már jól ismerjük az előző két lemezről.
Előrehozott Valentin-napom: Bullet For My Valentine, Jinjer, Atreyu – Barba Negra, 2023. 02. 10.
Ha Cupido nem is, de a Bullet For My Valentine biztosan szíven talált ezen az előrehozott Valentin-napon. Bár a Jinjer nem szólt tökéletesen, az Atreyu pedig tök ismeretlen volt számomra, de ők is olyan hangulatot csináltak, hogy csak pislogtam.
Kamelot – A ‘Ghost Opera’ történetének folytatása
Itt a második kislemez a március 17-én megjelenő ‘The Awakening’-ről. A Kamelotnak öt éve nem jelent meg stúdiólemeze, ez a dal, az Opus Of The Night (Ghost Requiem) viszont bő 15 évre tekint vissza.
Haken – Valentin-nap fekete özvegy módra
Negyedik kislemezét mutatja be a hazánkban két hét múlva koncertező brit progresszív metál csapat, a Haken. A Lovebite egy gyors tempójú szerelmes nóta, ami zeneileg Phil Collins világát idézi, de Cannibal Corpse stílusú szöveggel.
Dupláz a Pantera a Barba Negrában!
A Pantera május 30-i koncertjére pár nap alatt elkelt minden jegy, a hoppon maradtak arra a bejelentésre vártak, amelyet a Live Nation Magyarország ma tett meg: május 31-én második show is lesz a Barba Negrában!
Idén nyáron is lesz Gojira-koncert Budapesten
Nyáron visszatér Budapestre a Gojira! A francia metálcsapatot június 12-én láthatjuk a csepeli Barba Negra Red Stage-ben.
Nanowar Of Steel – A megtévesztő cím: Disco Metal
Az olasz metálparódia-zenekar, a Nanowar Of Steel legújabb dala nem is titkolja, milyen stílust háziasít a keményebb műfajjal. De a cím kicsit megtévesztő. Április elején a magyar közönség is megmutathatja, hogy megy a dalra a Thriller videóklipjének ikonikus tánca.
At Night I Fly – Dalpremier a szombati koncert előtt
Az At Night I Fly új dallal jelentkezett, amely a készülő új nagylemezükbe enged betekintést, február 18-án a Kék Yukban adnak koncertet a Djentries és a Petricor társaságában.
Roger Waters – Titokban újra rögzítette a ’The Dark Side Of The Moon’-t
Szaporodnak az egykori Pink Floyd-tag Roger Waters megnyilvánulásai körül a kérdőjelek, a sajtóban megjelent, vele foglalkozó cikkeknek sok esetben semmi közük a zenéhez.
Revolution Saints – A Deep Purple-nek is az MK 2 volt a legjobb felállása
A Deen Castronovo hihetetlen énekesi tehetségét középpontba állító Revolution Saints új felállással, Joel Hoekstra gitárossal és Jeff Pilson basszerrel fordult rá negyedik albumára. A korábban bemutatott Eagle Flight és a most megismert Talking Like Strangers alapján úgy tűnik, a Deep Purple-höz hasonlóan a Revolution Saintsnek is erősebb az MK 2 felállása.
eMolecule – A Sound Of Contact evolúciója
Ma debütált Phil Collins fiának, Simon Collinsnak és Kelly Avril Nordstromnak új formációja, az eMolecule, mely 10 évvel ezelőtti összeállásuk, a Sound Of Contact szerves folytatásának tekinthető. Első albumuk, a ’The Architect’ már elérhető a streaming felületeken, a címadó klipje pedig megtekinthető a YouTube-on.
From The Sky – Megjelent az ’Antarktika’
A streaming szolgáltatóknál mától meghallgatható a From The Sky ’Antarktika’ című albuma, holnaptól pedig a HammerWorld magazin mellékleteként CD-n is elérhető lesz országszerte.
Dream Theater – Nagylemezen a ’Distance Over Time’-demók
Ismét új anyagot rejtő kiadvánnyal bővült a Dream Theater ’Lost Not Forgotten Archives’ sorozata. A streaming szolgáltatóknál már meghallgatható a 2019-es album instrumentális demófelvételeinek gyűjteménye.
Arch Enemy – A mérgezett nyíl célba talált
Az Arch Enemy már a hetedik olyan klippel jelentkezett, amelyik az augusztusban megjelent új albumot népszerűsíti. Michael Amott és társai idén nyáron európai fesztiválokon lépnek fel, hozzánk legközelebb június 10-én, az ausztriai Nova Rockon.
Bullet For My Valentine – Telt házas a holnapi koncert
Azok a szerencsések, akiknek van jegyük holnapra a Barba Negra Red Stage-be, a Bullet For My Valentine előtt két másik sztárt is láthatnak a Jinjer és az Atreyu személyében.
Depeche Mode – Melankólia és öröm az új dalban
A Depeche Mode márciusban megjelenő új albumának első előzetese Anton Corbijn videójával debütált, amely a ’90-es évek képi világát idézi.
Kissin’ Dynamite – Turnéösszefoglaló videók
A Kissin’ Dynamite a Dynazty társaságában érkezik március 7-én a Barba Negrába, és aki még gondolkozik, hogy eljöjjön-e vagy sem, annak a zenekar egy kedvcsináló videósorozatot készített a turné első szakaszának állomásairól.
Transatlantic – Nekünk is kell a fény
Jövő pénteken jelenik meg a Transatlantic Párizsban rögzített élő felvétele, a film tartalmából most a kultikus ’SMPTe’ lemezen 2000-ben megjelent We All Need Some Light koncertváltozatát láthatjuk.
Uriah Heep: Chaos & Colour
Közhely, de igaz: modern hangzású album a régi recept szerint megírva. Jó hangszeres megoldások, kutyakemény ritmusok, több mint fél évszázad után a Uriah Heep bizonyítja, hogy igenis van keresnivalója a XXI. századi rockzene palettáján.
The Trousers: Animal Gun
Lendületes albumot rakott össze a Trousers feszes dalokból, pontos ritmusszekcióval, amelyre szépen ráépül a két gitár. Kőváry Zoltán orgánuma dögösen rekedtes, a szólók jól elhelyezettek, ilyen egy jó rock and roll zenekar!
Djabe & Steve Hackett – Nyáron újra együtt játszanak
Június 15-én a Budapest Jazz Clubban ismét a brit gitároslegendával, Steve Hackett-tel játszik hazánk nemzetközi hírű jazz-rock formációja, a Djabe.
„A jó dalok mellett a jó csapatmunka a Beast In Black sikereinek titka” – Interjú Molnár Mátéval, a Beast In Black basszusgitárosával
Fennállásának legnagyobb turnéjára készül a Beast In Black zenekar, akik monstre koncertkörútjuk keretén belül hazánkba is eljutnak március közepén. A turné előtti napokban beszélgettünk a zenekar magyar basszusgitárosával, Molnár Mátéval. Szóba került a legutóbbi lemez fogadtatása, a pandémia alatti tevékenységük, a turnézás, a család és persze Máté különleges hangszerének története is.
Grammy 2023 visszaszámlálás
A Grammy-gála előtti szubjektív, zenével illusztrált összeállításunkban szerepel a négyszeres jelölt Ozzy Osbourne, a háromszoros Willie Nelson és Robert Plant, a Ghost, a Megadeth, a Red Hot Chili Peppers, Bryan Adams, Ann és Nancy Wilson, de még a Nirvana is.
Ma van Alice Cooper 75. születésnapja
Alice Cooper, a shock rock keresztapja 1948. február 4-én született, 59 évvel ezelőtt kezdődött gazdag pályafutása során hatalmas rajongótáborra tett szert, zenéje és színpadi víziói több művészgenerációra is hatást gyakoroltak. Isten éltesse sokáig!
The Winery Dogs – Megjelent a ’III’
A streaming szolgáltatóknál mától elérhető a Billy Sheehan-Mike Portnoy-Richie Kotzen alkotta The Winery Dogs harmadik albuma. A ’III’ európai forgalmazása is rövidesen elindul, így a kedvenc lemezboltjainkban is elérhető lesz az anyag.
The Flood – Szupergroup, ezúttal nem a Frontierstől
Chris Ousey (Heartland, Snakecharmer, Virginia Wolf) énekes, Jim Kirkpatrick (FM) gitáros, Billy Sheehan (Mr. Big, The Winery Dogs, Sons Of Apollo) basszusgitáros, Nigel Glockler (Saxon) dobos és Didge Digital (ex-FM) billentyűs zenekart alapítottak The Flood néven. ‘Hear Us Out’ című albumuk az Escape Musicnál jelenik meg márciusban.
Magnus Karlsson’s Free Fall – Szabadesésben negyedszer is!
Áprilisban meghallgathatjuk a negyedik eresztést a stúdiók világát és a kreativitást a koncertezésnél többre értékelő gitárostól. A Magnus Karlsson’s Free Fall ‘Hunt The Flame’ című albuma áprilisban érkezik, de a címadó dal klipje már itt is van!
Slipknot – Új dal a Yen alternatív videójával
Valóságos Led Zeppelin-tisztelgés a Slipknot meglepetésszerűen kiadott új dala, amelyhez M. Shawn Crahan, azaz Clown hozzáhegesztette a Yen videójának rendezői változatát.
Simple Plan – A Budapest Parkban is bemutatják új lemezüket
A Simple Plan legutóbb a Sum 41 társaságában zúzott egyet a Budapest Arénában, június 6-án pedig hatodik stúdióalbumuk újabb turnéján a Budapest Park színpadát is beveszik. A bemelegítésről a Set It Off és Charlotte Sands gondoskodik.
Joe Bonamassa – Mesék az időről
Tavasszal újabb koncertlemez gyarapítja Joe Bonamassa amúgy sem szegény diszkográfiáját, ’Tales Of Time’ címmel jelenik meg élő anyaga.
Paul Gilbert – Dio éneke gitáron szólal meg
Paul Gilbert a heavy metal egyik legnagyobb ikonja előtt tiszteleg a következő instrumentális szólólemezén. Ronnie James Dióhoz kötődő dalokat hallhatunk az április 7-én érkező ’The Dio Album’-on, az első előzetes a Holy Diver.
Ozzy Osbourne visszavonul a turnézástól
Ozzy Osbourne hivatalos közösségi oldalán jelentette be, hogy egészségi állapota nem teszi lehetővé a turnézással járó utazásokat, a Judas Priesttel közös európai koncertkörutat – amelynek része volt a többször elhalasztott budapesti fellépés is – lemondta.
Akceptálom Wolf új zenekarát: Accept, The Iron Maidens – Barba Negra Red Stage, 2023. 01. 29.
Lassan teljesen kicserélődött az Accept legénysége Wolf Hoffmann körül, viszont így legalább bizonyította korábbi állításomat, hogy az Accept tőle az, ami. Az Iron Maidens pedig izgalmas koncertet adott, klasszikusok és ritkaságok elegyével, csak egy kissé álló játékot folytattak. Az öreg rókák tavaly nyáron százszor többet mozogtak, mint ezek a fiatal csajok.
Riverside: ID.Entity
Az elmúlt évek viszontagságaiból megerősödve jött ki Mariusz Duda zenekara, új fejezet kezdődött a Riverside életében. Ennek alapja egy nagyszerű új album, amely nemcsak a régi rajongóknak lesz kedves, de újakat is fog hozni, mert a négyes új életre kapott, és olyan dalokat írt, amelyek élőben is tökéletesen fognak működni a társuló költői mondanivalóval.
Legutóbbi kommentek
- FEZEN 2024 – Megvan a részletes időbeosztás: “Kb úgy borzalmas, ahogy van!!! Valami lángész találhatta ki, hogy Avantasia 22.30 és K.K. Priest 23.15. Tisztában van a lángész…” júl 16, 19:23on
- A változatosság gyönyörködtet. De a változatlanság is: Scorpions, Omega Testamentum – Budapest Aréna, 2024. 06. 29.: “Nem bánnám én azt se, ha egy helyben állna végig, amíg ilyen fantasztikus a hangja. Rudi szaladgál eleget helyette is.…” júl 8, 09:29on
- A változatosság gyönyörködtet. De a változatlanság is: Scorpions, Omega Testamentum – Budapest Aréna, 2024. 06. 29.: “Tökéletes koncert volt. A Scorpions még mindig a legmagasabb polc. Meine fizikailag sajnos eléggé meg van rogyva, nem tudom hány…” júl 8, 09:19on
- AC/DC – Elkezdődött a ’PWR🗲UP’ turné: “Sziasztok! Tegnap megvolt az AC/DC PWR/UP 2024 első koncertje velem is Bécsben. Röviden csak annyi, hogy BRILLIÁNS volt!!! 22 dal,…” jún 24, 17:40on
- Ez jó választás volt: Megadeth, Archaic – Barba Negra, 2024. 06. 09.: “Tökéletes beszámoló! Az Angry Again nekem is az egyik nagy kedvencem. A másik nagy kedvenc a Dread And The Fugitive…” jún 17, 12:03on
Kritikák
The Trousers: Animal Gun
Lendületes albumot rakott össze a Trousers feszes dalokból, pontos ritmusszekcióval, amelyre szépen ráépül a két gitár. Kőváry Zoltán orgánuma dögösen rekedtes, a szólók jól elhelyezettek, ilyen egy jó rock and roll zenekar!
Riverside: ID.Entity
Az elmúlt évek viszontagságaiból megerősödve jött ki Mariusz Duda zenekara, új fejezet kezdődött a Riverside életében. Ennek alapja egy nagyszerű új album, amely nemcsak a régi rajongóknak lesz kedves, de újakat is fog hozni, mert a négyes új életre kapott, és olyan dalokat írt, amelyek élőben is tökéletesen fognak működni a társuló költői mondanivalóval.
The Flower Kings: By Royal Decree
Fáj a szívem, mert a Flower Kings egy olyan lemezt rakott össze, ami kompozíciós szempontból kimagasló, de mindent összevetve mégis az az érzésem, hogy jócskán rövidíteni kellett volna a játékidőn. Bár ez az album nem lett olyan erős, mint az előző, de az új tagságnak köszönhetően a virágzás folytatódik.
Beth Hart: A Tribute To Led Zeppelin
Jó Zep-tribute albumot hozott össze Beth Hart, páratlan énekesi kvalitásai lehetővé teszik számára, hogy bármilyen műfajjal vagy előadóval elbírjon. A Led Zeppelin azok közé tartozik, akiket nem egyszerű dolog hitelesen reprodukálni, az énektémákat különösen nem, de Beth Hart megugrotta ezt az akadályt.
HammerFall: Hammer Of Dawn
Ami 1997-ben, a grunge térhódítása közepette bátor lépés volt, az 2022-ben biztonsági játék. De a lényeg, hogy a HammerFall szállítja a fogós dallamokat és a Judas Priest ihlette riffeket, ahogy az elmúlt negyedszázadban mindig. Jó ez a lemez, ha nem is világmegváltó, de sokkal jobb, mint a legutóbbi ‘Dominion’.
Interjúk
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Koncertbeszámolók
Kétszer 30 most 33: Tankcsapda, Abaházi.RT, Fatal Error – Budapest Park, 2022. 09. 23-24.
Két egymás utáni napon lépett fel a Budapest Parkban hazánk legnépszerűbb zenekara, a 33 éves Tankcsapda. Az apropót az adta, hogy a zenekar talán legsikeresebb albuma, ’A legjobb méreg’ 30 éve jelent meg.
Az első estén az Abaházi.RT, a másodikon a Fatal Error volt Tankék vendége.
Így kell a szülinapokat megünnepelni: Sum 41, Simple Plan – Budapest Aréna, 2022. 10. 02.
Dupla szülinapos koncertre készülődött a kanadai Sum 41, talán az életművük két legerősebb albumából, a 20. és a 21. évfordulóját ünneplő lemezekből szedték össze az este vázát, és arra pakoltak rá még pár ütős tételt. Az elsőosztályú bemelegítésről a Simple Plan gondoskodott.
Különleges este lett a szomorú apropóból: Lénárd László emlékest – Barba Negra Track, 2022. 09. 22.
Méltó módon búcsúztunk el a hazai rockzenei újságírás egyik alappillérétől, Lénárd Lászlótól.
A szőke ikon még mindig elemében van: Billy Idol, The Foxies – Budapest Park, 2022. 09. 25.
Közel a hetvenhez még mindig egy ikon Billy Idol, és kitűnő formában van, bár a mozgással már csínján bánik, nem rohanja be a színpadot. Az este igazi slágerparádé volt, nagyon élveztem ezt az időutazást, és hatalmas élmény volt vele Steve Stevenst élőben látni, amilyen lazán, rágózva, feelingesen hozta le az estét.
Könnyed finomság és éteri szépség: Soen, LizZard, Oceanhoarse – A38 Hajó, 2022. 09. 17.
A Soen mára megérett a szélesebb ismertségre, amelyre minden esélyük megvan a dalaik alapján. Ezen az estén bebizonyították, hogy megvan bennük az a spiritusz és zenei alázat, ami ehhez kell. Mindenféle csinnadratta, cicoma és látványelem nélkül, csak a zene erejével képesek voltak felejthetetlenné tenni az estét.
Ajánló
Caligula’s Horse – A gólem Budapesten is életre kel
A Caligula’s Horse tavasszal Európában turnézik a ’Charcoal Grace’ című albumával. Ausztrál létére stabil rajongótáborral rendelkezik a banda hazánkban is, május 18-án már negyedik alkalommal lépnek fel nálunk. Az Analog Music Hallban mutatják be új anyagukat, benne a lemez egyik sikerdalával, a Golemmel.
Omega Testamentum – Közönségtalálkozó csütörtökön
Február 15-én az Omega Testamentum zenekar sajtónyilvános közönségtalálkozóra hív minden érdeklődőt a Kisképzőbe. Itt mutatják be első önálló dalukat is.
In Flames – Új dal-e az új dal?
Az idén az Arch Enemyvel és a Soilworkkel közös turnéra induló In Flames megjelentette utolsó albumának bónuszos verzióját a digitális szolgáltatóknál. A bónuszdal friss népszerűségének köszönhetően akár az októberi budapesti koncerten is bekerülhet a műsorba. De vajon új dal-e a Become One?
Utolsó jegyek Al Di Meola budapesti koncertjére
Valószínűleg órákon belül telt házas lesz Al Di Meola március 14-i koncertje, amelynek vendége Gotthárd Mihály (Mike Gotthard). A Müpában fellépő Al Di Meola & Friends formáció további tagjai: Michael Paouris, Juan Carmona, Peo Alfonsi és Sergio Martínez.
FEZEN – Először Magyarországon a KK’s Priest
A Judas Priestből kivált gitáros, K.K. Downing új zenekara, a KK’s Priest először mutatkozhat be hazánkban a FEZEN-en, ahogy a Children Of Bodom-, Wintersun- és Finntroll-zenészeket felvonultató Crownshift is. A hazai mezőnyt az Ossiannal erősítik.