Irén, Éva, Mari, Judit (esetleg Edit), Fáskerti elvtárs, Ecsédi, Vizi, Antoine, Désiré – csak néhány név Cseh Tamás panoptikumából, amit Bereményi Géza segítségével keltett életre. Sok helyen összefuthattunk vele: Munkásszálláson, a Krakkói vonaton, a Széna téren, de bárhol Budapesten – hiszen ott született és halt meg.

Cseh Tamás

Nem volt színpadra termett, félszegnek tűnt, zavarban volt, tévesztett, mégis olyan erő áradt a személyiségéből, hogy képtelenség volt másra figyelni. Amikor a közönség zajos tetszésnyilvánítását fejezte ki az előadás végén vastaps közben, szinte elszégyellte magát.

A 80-as évek elején néztem őt meg először, a Veszprémi Egyetemi Napokon, talán 14 voltam. Ecsédi kereste Vizit, rohangálva egy fényképpel a Nyugatinál, Frontátvonuláskor. Az a fellépés örökre beégett az agyamba, és utána ki tudja, hányszor láttam őt élőben. Annyira, hogy egy idő után az ismeretség kétirányúvá vált. Jól emlékszem, egy fellépés után ott ült a bárpultnál, odamentem hozzá, hogy váltsunk pár szót – sokszor volt ilyen – és két slukk cigi közt ezt mondta először: „Jó volt, hogy ott ültél elöl.” Előfordult, hogy interjúkészítés alatt elkortyoltunk egy üveg bort, de nemcsak ettől lett kiváló hangulatú a beszélgetés.

Mindenki Cseh Tamása volt. Letette a voksát egy kurzus mellett és ez a kurzus igyekezett kisajátítani, de nem sikerült nekik. Ő Magyarországhoz szólt, a Vasárnapi néphez, a kisemberhez, a munkáshoz, a falun élőkhöz, az értelmiséghez, mindenkihez megtalálta a csatornákat és eljutott hozzájuk. A több száz dalban mindenki meglelhette lakóhelyét, identitását, gondolkodásmódját, kedvenc figuráját, legyen az akár a Rossz (Lee Van Cleef) a klasszikus spagettiwesternből.
Hiányzik, de nagyon. Pedig idestova lassan 14 éve, hogy nincs köztünk. Hiányoznak ezek a figurák, ezek a helyek, ezek a dalok. Mert bár vannak, akik életre keltik ezeket a dalokat vagy zenés monodrámákat, nem hangzanak hitelesnek. Túlzottan is kötődnek eredeti előadójukhoz. Csönded vagyok…

Cseh Tamás 1943. január 22-én született Budapesten. Ma lenne 80 esztendős.

Megosztás