A Depeche Mode márciusban megjelenő új albumának első előzetese Anton Corbijn videójával debütált, amely a ’90-es évek képi világát idézi.

Andy Fletcher tavalyi tragikus halála után Martin Gore és Dave Gahan úgy döntött, hogy duóban továbbviszi a Depeche Mode-ot és befejezik az elkezdett albumot, amely végül március 24-én lát napvilágot ’Memento Mori’ címmel. Ez lesz a Rock And Roll Hall Of Fame-be 2020-ban beiktatott zenekar 15. stúdióalbuma, és az első a 2017-es ’Spirit’ óta. Az első kislemezdal a Ghosts Again, amely néhány órája debütált hivatalosan.
“Számomra a Ghosts Again egyszerűen a melankólia és az öröm tökéletes egyensúlya” – mondta Gahan, Gore pedig hozzátette: “Nem gyakran veszünk fel olyan dalt, amit egyszerűen nem tudok megunni, alig várom, hogy közzétehessük.”

 

 

A ’Memento Mori’ producere James Ford és Marta Salogni, a lemez készítése a pandémia elején kezdődött el, a témákat közvetlenül ez az időszak ihlette, így az album 12 száma rapszodikus hangulatok széles skáláját öleli fel baljóslatú dolgoktól a katarzisig.
Az anyag a hazai forgalmazóknál jelenleg négyféle fizikai formátumban jegyezhető elő.

A megjelenés után 46 állomásos világ körüli turnéra indul a Depeche Mode, a monstre albumpromóciós körút március 26-án startol a kaliforniai Sacramentóban. Budapestet is útba ejti a zenekar, július 28-án a Puskás Arénában láthatjuk őket, ez lesz a zenekar 14. magyarországi fellépése. Jegyek 16 100 és 94 100 Ft közötti áron kaphatók a Funcode-nál, részletek az esemény Facebook-oldalán.

’Memento Mori’ dallista:

01. My Cosmos Is Mine
02. Wagging Tongue
03. Ghosts Again
04. Don’t Say You Love Me
05. My Favourite Stranger
06. Soul With Me
07. Caroline’s Monkey
08. Before We Drown
09. People Are Good
10. Always You
11. Never Let Me Go
12. Speak To Me

 

Megosztás