Riverside

A Riverside az ’ID.Entity’ albumon olyan nagyon is aktuális témákat jár körül, mint a virtuális valóság, az identitásunkhoz való ragaszkodás, harc az adatgyűjtés és a webes algoritmusok ellen. Ezek azok a kérdések, amelyek miatt olyan sokan haraggal viseltetnek az online térrel szemben.
A lemezborító azonban nem erről a komor világról és a hozzá kapcsolódó érzelmekről szól, hanem inkább az életről, az élénk színek és a világos alap pozitív irányba tereli az ember gondolatait. Konceptalbumhoz mérten a dalszövegek direkt üzenettel bírnak, amelyeket a düh és a csalódottság jár át, ez a fajta közvetlen megfogalmazás nem volt eddig jellemző rájuk.
Zenei oldalon nagyot lépett előre a négyes, és paradox módon ezt úgy tették meg, hogy a korai lemezeik világát idézik meg. Az előrelépés annak köszönhető, hogy zenei tekintetben is túl tudták tenni magukat Piotr Grudziński halálán, az új gitáros Maciej Meller elődje örökségét ápolva tudta saját egyéniségét beleszőni a Riverside zenéjébe. A Grudziński nékül, hármasban elkészített ’Wasteland’ album után több mint négy év telt el, így mondhatjuk, hogy új fejezett kezdődött a csapat életében. Nem lehet azt állítani, hogy egyféle stílusból merít a lemez, mert minden dal más karakterű, a progresszivitás viszont a régi időket idézi annak ellenére, hogy a tálalás igencsak modern, és nyoma sincs a közelmúlt melankóliájának.

2023-ban a Riverside ismertetőjegye a zenei változatosság lett, az új album motorja Mariusz Duda jellegzetes basszusjátéka. A korábbi lemezek gitárcentrikusságát felváltotta a basszusgitár és a billentyűs hangszerek előtérbe helyezése, az új gitáros Maciej Mellernek most az a szerep jutott, hogy Duda lendületes témát megtámassza. A zenészek hallhatóan tökéletes harmóniában vannak, ami annak köszönhető, hogy új dalaikat együtt írták meg és rögzítették a stúdióban. A jól elkapott pillanatok a kész lemezen is átjönnek, erre tökéletes példa a Friend or Foe? című dal, amellyel indítják a lemezt. Duda éneke rögtön megfogott, a korábbi anyagaikat jellemző melankólia most nem érezhető, és az egyszerűbb zenei szövet nagyon jól áll a formációnak. A folytatásban persze megjelennek már az igazi progresszív dalszerkezetek, tele ritmikai finomságokkal, instrumentális betétekkel, kiállásokkal. A 6 perc körüli dalok tele vannak meglepetésekkel, pl. a Landmine Blast teljes zenei ellentéte az utána következő Big Tech Brothernak.

A korong közepén már előtérbe kerülnek a progresszív elemek, a Post-Truthban hallható rockos alapon induló kísérletező instrumentális betét például nagyon jól sikerült, csak sajnálni tudom, hogy az ilyen zenei megnyilatkozások nem kaptak hangsúlyosabb szerepet. Ezután érkezik a 13 perc feletti hosszúságú The Place Where I Belong tétel, amelynek első akkordjainál már sejtettem, hogy az akusztikus indításból egy igazi epikus progresszív tétel fejlődik ki, Duda dallamai itt az Ayreon-féle sejtelmesség mögé bújnak. Borongós melódiákkal és effektekkel indul meg az építkezés, amelyből Michał Łapaj hammondos percei bontakoznak ki – ez a vonal nagyon fekszik a bandának –, a nóta elején hallható akusztikus téma persze a versszakokban vissza-visszaköszön. Nagy élmény volt számomra, hogy Maciej Meller végre egy hosszabb szólóra is teret kaphatott, hangszíne és játéka Roine Stolt világát idézte meg.
A lemez végén pedig visszakanyarodunk oda, ahonnan elindultunk, ismét jönnek a rövidebb lélegzetű dalok, amelyek online vizuális támogatása megmutatja az élő előadásaik világát (bár a Self-Aware-hez készült filmen a 20 éves jubileumi koncertek felvételeiből vágtak, az élmény igenis előremutató).

Az ’ID.Entity’ mellé is jól felépített marketing aktivitást tolt az Inside Out Music. A két plusz dallal (Age Of Anger és Together Again), a Friend or Foe? és a Self-Aware rövidített verzióval kiegészülő bónusz lemez nem rossz extra a mediabookban, de azért valljuk meg, az igazi extrát azok kaphatják meg, akik az artbook verziót szerzik be. Ez a keményborítós könyvre emlékeztető változat már önmagában gyönyörű, de a Blu-ray lemezen rejlő Dolby Atmos-hangzás, az 5.1-es változat vagy a 24 bites HQ-audio adhat igazi élményt. A hazai vinylfanatikusok is örülhetnek, hiszen végre itthon is elérhetők a fekete színű mellett a színes verziók. Hogy fokozzák a vinylérdeklődést, a második lemez D oldalán megtalálhatók a Age Of Anger és a Together Again című extra dalok.

Összegzés:

Az elmúlt évek viszontagságaiból megerősödve jött ki Mariusz Duda zenekara, új fejezet kezdődött a Riverside életében. Ennek alapja egy nagyszerű új album, amely nemcsak a régi rajongóknak lesz kedves, de újakat is fog hozni, mert a négyes új életre kapott, és olyan dalokat írt, amelyek élőben is tökéletesen fognak működni a társuló költői mondanivalóval.

Pontszám: 8,5

Megjelenés: 2023
Kiadó: Inside Out Music
Stílus: progresszív rock
Származás: Lengyelország

Hivatalos hazai forgalmazónál kapható fizikai formátumok: CD, 2 CD mediabook, 2 CD + Blu-ray artbook, fekete és naracssárga 2 LP vinyl.

Zenészek:

Mariusz Duda – ének, basszusgitár, gitár
Piotr Kozieradzki – dob, ütőhangszerek
Michał Łapaj – billentyűs hangszerek, Hammond orgona, teremin, vokál
Maciej Meller – gitár

Dalcímek:

01. Friend Or Foe?
02. Landmine Blast
03. Big Tech Brother
04. Post-Truth
05. The Place Where I Belong
06. I’m Done With You
07. Self-Aware

Megosztás