A.F. Day címmel új dalt mutatott be Serj Tankian, az A.F. Day az „Another Fucking Day” rövidítése, egy mámoros, punk hatású rockdal, melyet még a System Of A Down korai éveiben írt az énekes.

Serj Tankian

A nóta, amely Serj Tankian ‘Foundations’ című, ősszel megjelenő EP-jén szerepel majd, jól illeszkedik az énekes-dalszerző munkásságába és abba a képességébe, hogy egyenesen nekimegy a régóta fennálló kulturális kérdéseknek és azoknak a gondolatoknak, amelyek a mindennapi életünkben felszínre kerülnek. „Ezt a dalt a System Of A Down korai éveiben írtam, de soha nem adtuk ki. A hangszerelés és a vokálok többsége abból az időből származik. Disztópikus hangulatú, a konformitással szembeni szorongásomat és a tekintélyellenes attitűdömet tükrözi” – mondta róla egy interjúban.

Az új kislemez és a hamarosan megjelenő EP annak az útnak a része, amelynek keretében Tankian már megjelentette a Hachette Könyvkiadónál a ‘Down With The System’ című memoárját. „Azért adom ki ezt az EP-t, mert a könyv megírásának archív jellege arra késztetett, hogy különböző korszakok dalaiba hallgassak bele. Így például az egyik dal a System korai időszakában született, de soha nem adtuk ki, sőt, soha nem is dolgoztuk ki teljesen a Systemmel. Néhány dal a korábbi szólólemezem, a 2007-es ‘Elect The Dead’ idejéből származik, de nem illett a lemezre. Ez egy érdekes retrospektív rockzene, kiadatlan dalok, különböző időkből, és alapvetően azért ‘Foundations’ a címe, mert ez a zenei életem megalapozása. Nagyon érdekes dalok, nagyon különböznek egymástól: az egyik nagyon heavy, a másik meg olyan, mintha nagyon progresszív lenne, egyszerűen mindegyikben más-más elemek vannak, de úgy gondolom, így együtt működnek”– tette hozzá Serj.

Bandája, a System Of A Down jelenleg nem turnézik, kizárólag exkluzív koncerteket adnak, legutóbb április 27-én léptek fel Las Vegasban, legközelebb pedig a Deftonesszal szerepelnek együtt augusztus 17-én a San Franciscó-i Golden Gate Parkban.

Megosztás