A Simple Plan legutóbb a Sum 41 társaságában zúzott egyet a Budapest Arénában, június 6-án pedig hatodik stúdióalbumuk újabb turnéján a Budapest Park színpadát is beveszik. A bemelegítésről a Set It Off és Charlotte Sands gondoskodik.

Simple Plan

A Simple Plan 1999-ben alakult Montrealban, Pierre Bouvier vezetésével nagy utat járt be a punk-rock csapat az elmúlt két évtized alatt. Több lemezük is platina és arany státuszt ért el, világszerte több mint 10 millió albumot adtak el, rengeteg díjat és jelölést kaptak, és 60-nál is több országban koncerteztek. Magyarországon se volt olyan zenetévé a 2000-es években, ahol ne játszották volna rendszeresen a klipjeiket, és már négyszer is felléptek nálunk. Legutóbb a Sum 41 társaságában játszottak a Budapest Arénában, önálló koncerten pedig 2017-ben láthattuk őket a Budapest Parkban, ahová az óriási sikert hozó debütalbumuk, a ’No Pads, No Helmets…Just Balls’ 15 éves évfordulós turnéjával érkeztek.
A zenekar tavaly jelentette meg hatodik, ’Harder Than It Looks’ című albumát, amellyel körbeturnézták tavaly a világot, közel 100 koncertet adva. A lemez hozza a megszokott Simple Plan-pörgést, a dalokkal visszatértek a banda zenei gyökereihez, az anyagot felvezető The Antidote-ról így mesélt a zenekar: „A dal a klasszikus Simple Plan-hangzásunkhoz nyúl vissza, de egy modern csavarral. Minden olyan elemet tartalmaz, amit a rajongóink szeretnek és elvárnak a zenekartól: egy nagy, energikus refrént és őszinte, szívből jövő dalszövegeket, amelyek az életről és a mindannyiunk előtt álló küzdelmekről szólnak.”

 

 

A csapat számára fontos a személyes kapcsolat a rajongótáborral, emellett igyekeznek valós segítséget nyújtani a közösség rászoruló tagjainak, ezért 2005-ben létrehozták a Simple Plan Foundationt. Az alapítvány célja olyan szervezetek támogatása, amelyek egyrészről tipikus tinédzserkori problémákkal küzdő fiatalokat karolnak fel, másrészről beteg és fogyatékos gyermekeket segítenek, missziójuk harmadik eleme az iskolai zenei képzés népszerűsítése. A Simple Plan minden koncertjegy árából 1 dollárt az alapítványnak adományoz.
A koncert előtt a Set It Off és Charlotte Sands melegíti be a színpadot és a közönséget, az eseményre a nyilvános jegyértékesítés holnap 11 órakor indul, a regisztrált Live Nation-tagok elővásárlási lehetőséggel élhetnek már ma, további információ az esemény Facebook-oldalán.

Simple Plan

Megosztás