Március 1-én lesz 50 éve annak, hogy megjelent a Pink Floyd mérföldkőnek számító 8. albuma, ebből az alkalomból 235 ezer angol font összdíjazású videópályázatot hirdet a zenekar, a felhívást maga Nick Mason tette közzé.

Az 50. évfordulót azzal is ünnepli a Pink Floyd, hogy az alkotók új generációját hívja meg egy versenyre minden animációs műfajból, hogy készítsenek zenei videót az ikonikus 1973-as album 10 dalának bármelyikéhez. A Pink Floyd a kezdetektől fogva nagy hangsúlyt fektetett az animátorokkal való együttműködésre – pl. Ian Emes, Gerald Scarfe –, egyes esetekben a dalokat kísérő látványvilág a zene szinonimájává vált.
A zenekar lehetőséget szeretne adni a feltörekvő művészeknek, hogy új képet formáljanak erről az időtlen zeneműről. A nyertest a Pink Floyd-dobos Nick Mason, Aubrey ”Po” Powell, a Pink Floyd kreatív igazgatója és a Brit Film Institute egyik szakértője választja ki. Pályázónként legfeljebb 10 videó adható be, és dalonként maximum egy, a pályázat beadási határideje 2023. november 30.
Az első helyezést elérő animáció alkotója 100 ezer angol fontos díjat nyer, a másodiké 25 ezret, a harmadiké 10 ezret, ezen felül minden dal legjobb videójának készítője 10-10 ezer font díjban részesül.
Pályázni idekattintva lehet.

 

 

’The Dark Side Of The Moon’ dallista:

01. Speak To Me
02. Breathe (In The Air)
03. On The Run
04. Time
05. The Great Gig In The Sky
06. Money
07. Us And Them
08. Any Colour You Like
09. Brain Damage
10. Eclipse

Megosztás