Legfrissebb a Hard Rockon
The Gathering – Olasz csapat melegít be nekik, mutatjuk azt is, mikor
A The Gathering a 30 éve kiadott lemezét ünnepli meg a Barba Negrában, amely egyidős a koncertet szervező Concerto Musickal. A csapat előtt a The Foreshadowing, egy közel 20 éves olasz zenekar indítja az estét.
Dream Theater – Megjelent a 22. archív koncertanyag
Már a boltokban a Dream Theater legújabb archív kiadványa. A 2010-es, Japánban rögzített koncert volt Mike Portnoy utolsó fellépése a zenekarral a nagy visszatérésig tartó, hosszú szünet előtt.
Péntek 13-án Ős-P. Box a Barba Negrában
Az Ős-P. Box megkésett születésnapi koncertet ad március 13-án, pénteken a Barba Negrában, vendég a B52.
Metallica – Pénteken jön az „új” ‘ReLoad’
A múlt héten Budapesten két koncertet is adó Metallica folytatja a pénteken újra kiadásra kerülő ‘ReLoad’ népszerűsítését, a Fixxxer frissített verziója mellett a Low Man’s Lyric akusztikus változatát is megismerhetjük.
A budapesti koncertek hanganyaga már előjegyezhető!
Legutóbbi kommentek
- Herr Wolf on Deák Bill Gyulára emlékezik a közmédia: “Atya Úristen!!! Borzalmas hír!!! Megvolt a jegyem a MET Arénába!!! Sajnos aznap üres lesz a csarnok!!! Igaz ember volt, őszinte,…” szept 17, 19:41
- on Rob Halford 75 éves: “A METAL ISTEN éltesse még nagyon sokáig HALFORD Mestert!!! A Metal színpad egyik legnagyobb alakja!!! Ma a pulai „Colosseumban” ünnepli…” aug 25, 20:02
- on Rob Halford énekli az Accept kultikus dalát: “Mi meg otthon súlyozzuk a fotelt. Szar lehet neked hw!” aug 24, 14:32
- on Rob Halford énekli az Accept kultikus dalát: “ACCEPT 50!!! Mesterhármasom lesz!!! Dec.04. Bécs., Dec.05. Zlin., Dec.06. Barba Oda eljöhetne ROB bácsi, mint Mikulás és elénekelnék a BALLS…” aug 22, 20:14
- on Deák Bill Gyula augusztusban elindítja a ‘Rossz vér’ turnét: “Nyomjad BILL KAPITÁNY!!! Ne foglalkozz semmivel és senkivel!!! Főleg ezekkel a SENKIHÁZIAKKAL!!! Mi VELED vagyunk mindörökké!!! Hajrá FRADI!!! Hajrá Bill…” aug 22, 20:09
Eric Clapton – 20 év után újra fellép Budapesten
Eric Clapton, a többszörös Grammy-díjas gitáros-énekes hatvanéves pályafutása során eddig egyetlenegyszer játszott Budapesten. Most azonban a legendás “lassúkezű” művész, minden idők egyik legnagyobb hatású zenésze 20 év után visszatér Budapestre, május 2-án, az MVM Dome-ban lép fel.
Leprous – Októberben koncertlemez, januárban budapesti fellépés
A Leprous esetében az élő élményé a főszerep: október 24-én érkezik az új koncertkiadványuk, január 27-én pedig a Fekete Zaj szervezésében Budapesten is láthatjuk Einar Solbergéket.
Megadeth – Elkezdődött a vég
Megérkezett a Megadeth január 23-án megjelenő utolsó nagylemezének első előzetese! A Tipping Pointot hétfőn már a Budapest Arénában játsszák Dave Mustaine-ék a Disturbed előtt.
Deák Bill Gyula – Barátok közt ünnepel
Tátrai Tibusz, Takáts Tamás és Ferenczi György társaságában ünnepli 77. születésnapját Deák Bill Gyula a Budapest Sportarénában.
Heaven & Hell – Felmerült a folytatás Rob Halforddal
A Metal God többször is felbukkant a Black Sabbath háza táján, már 1992-ben beugrott Ronnie James Dio helyére, később Ozzyt is helyettesítette.
John Sykes – Ő is bepróbálkozott a Guns N’ Rosesnál
A neves gitárhős is tett egy tiszteletkört a zenekarnál, amikor gitárost kerestek Robin Finck helyére.
Egypercesek #65: King King, John Diva, Weezer, Magnum, The Black Keys
A King King lemezén borult össze a két Nimmo-testvér, az ilyen nosztalgikus pillanatoknál vidámabb perceket kínál azonban John Diva a ’80-as évek szellemében. Nosztalgiában nincs hiány a Weezer anyagában és a Magnum válogatáslemezén sem, és a The Black Keys kultikus lemezének 10 éves évfordulója is mi más lenne, mint nosztalgia. Na meg még egy bőr.
The Treatment – Kevin Shirley keverte az új lemezüket
Ötödik nagylemezének első dalát mutatta be a brit rockzenekar. Nem hiába vártak a jó szerencsére, a neves hangmérnöknek hála a ‘Waiting For Good Luck’ jobban is szól a Frontiers Musictól megszokottakhoz képest!
Orden Ogan – Itt a pokoli tűz
Itt van a vadonatúj hivatalos videóklip az Orden Ogan új kislemezéhez, az Infernóhoz. Ne mondd, hogy nem üvöltötted velük már a refrén első ismétlésekor, hogy „Burn it down”!
Nick Mason’s Saucerful Of Secrets – Ők is halasztanak egy évet
Hivatalosan még csak az idén április/májusra tervezett angol turné halasztását jelentette be a Pink Floyd egykori dobosának csapata, de erős a gyanúnk, hogy ez a júniusi budapesti koncertre is hatással lesz.
Quimby – Örömzene a Tankcsapda és az Anna & the Barbies tagjaival
Online koncertfilmet mutat be a Quimby, melyben együtt zenélnek Lukács Lacival és Sidivel, Pásztor Annával és Simivel, valamint a Supernemből Papp Szabival és az Esti Kornélból Bodor Áronnal.
Steven Wilson – „Ha a Greta Van Fleet a legjobb banda, amit az új generáció fel tud mutatni, akkor tudod, hogy a rock halott”
Az énekes-gitáros-producer zseni a napokban megjelent friss albuma kapcsán adott egy igen őszinte és velős interjút. Ebből szemezgettünk.
Baron Carta – Új banda Ralf Scheepersszel
Ha imádod az Iron Maiden, a Megadeth, a Slayer és a Nevermore munkásságát, akkor neked zenél a Baron Carta, mely zenekarnak legnagyobb húzóneve a Primal Fear torka, Ralf Scheepers.
Peter Frampton – Nem tud megszólalni
A veterán gitárhős és bandája ezúttal egy instrumentális albummal jelentkezik, amelyen jól ismert előadók dalai kaptak helyet. A Radiohead Reckoner nótáját már most meghallgathatod.
System Of A Down – Itt a Genocidal Humanoidz klipje
Alig pár napja harangozta be a System Of A Down, hogy klipet készítettek Genocidal Humanoidz című vadiúj dalukhoz, a kisfilm pedig már landolt is a neten.
Cannibal Corpse – Elképzelhetetlen erőszak az új albumon
Hamarosan érkezik a ’Violence Unimagined’, a death metal veterán brigád tizenötödik albuma.
Plini – Öt dolgot is megmutat az új videójában
Az ausztrál gitármágus az új lemeze egyik dalán keresztül kicsit beljebb engedi rajongóit a szokásosnál.
Alissa White-Gluz Queent énekel
A tavaszi Brian May-kihívás folyományaként a Testament gitárosa, Alex Skolnick és az Arch Enemy énekesnője, Alissa White-Gluz elkészítették a maguk We Are The Champions-verzióját.
Wolfgang Van Halen – A Mammoth WVH a tévében mutatkozik be először
Mivel úgy néz ki, idén is a tervezettnél lassabban indulhat be a koncertszezon, Eddie Van Halen fia a Jimmy Kimmel Live! tévéshow-ban mutatja be csapatát élőben.
Joe Lynn Turner – A Lindemann gitárosával kezdett új projektbe
Az énekes szerint sokaknál kiveri majd a biztosítékot a Peter Tägtgrennel közös munkája.
The Animals – Elhunyt Hilton Valentine
77 éves korában elhunyt Hilton Valentine, a kultikus The Animals gitárosa.
Orden Ogan – Gus G és Ylva Eriksson is szerepel a lemezen
Bár már két dalt is bemutattak korábban az új lemezről, a komplett dallistát és a neves közreműködőket még csak most hozták nyilvánosságra.
Todd La Torre – Válaszút és elmezavar
Tégy egy rövid látogatást az őrültek házában, ahol Todd La Torre lesz az idegenvezetőd Crossroads To Insanity című dalával.
DeWolff – Irány a hetvenes évek diszkózenéje!
A holland srácok igazi bűnös szenvedélyként gondolnak vissza az ABBA-dalokra, ezt a világot idézik meg a Half Of Your Love című dalukban.
Primal Fear – Szeptemberre tolták a budapesti koncertet
A német csapat hivatalos Facebook-oldalán jelent meg a hír, hogy az idén márciusra ütemezett buli tovább csúszik.
Papa Roach – TikTok-sztárral készítették el a Last Resort új változatát
Egy neves pop-rock- és TikTok-sztárral, Jeris Johnsonnal készítette el a Papa Roach a Last Resort új változatát. A zenekar ráadásul válogatáslemezzel és új albummal is jelentkezik 2021 folyamán.
Behemoth – Nergal felemelte szavát a lengyel abortusztörvény ellen
A Behemoth frontembere hangot adott erős ellenérzéseinek a durván megszigorított lengyel abortusztörvénnyel kapcsolatban.
Angra – Ebből lehetett volna koncertkiadvány!
Bár az Angra az elmúlt hetekben azt hangoztatta, hogy technikai problémák miatt nem tudják 2018-as Sao Pauló-i koncertjüket kiadni lemezen, ennek ellenére már a nyolcadik felvétel kerül ki róla a netre. A műsoridőt tekintve azért ebből már összejöhetett volna egy koncertanyag.
Steve Hackett: Under A Mediterranean Sky
Steve Hackett a sztratoszféra magasságába vitte a zene fogalmát, ide nagyon kevesen tudják követni. Ha feltennénk azt a kérdést, ki melyik műfajban a legjobb, szerintem Hackett megnyerne pár kategóriát.
Ricky Warwick – Az északír sportkocsiversenyek világa
Február 19-én jelenik meg Ricky Warwick ‘When Life Was Hard And Fast’ című szólólemeze. A címadó dalban Joe Elliott háttérvokálozik Rickynek, a videóban pedig a 30-as évek sportkocsiversenyei elevenednek meg.
Nad Sylvan – A meg nem értett halász története
The Fisherman címmel új dalt mutatott be Steve Hackett énekese, ez a műve már valódi előfutára az április elején érkező ’Spiritus Mundi’-nak.
Nightwish – Őszre tolták tovább a tavaszi turnét
Ez az év se jobb eddig, mint a tavalyi, a tavaszi koncerteket őszre halasztják, van, aki már egyenesen 2022-re. A Nightwish jelen állás szerint november 30-án érkezik Budapestre a korábbi május 31-es dátum helyett.
Michael Schenker – Az ötvenéves dal videója
A ma megjelent ‘Immortal’ lemez Michael Schenker zenészi pályafutásának 50. évfordulóját ünnepli. Minden ezzel a dallal kezdődött, melyet most Gary Barden, Ronnie Romero, Robin McAuley és Doogie White énekel közösen: In Search Of The Peace Of Mind.
Rob Zombie – Nehéz a farkasemberek élete
Úton a következő lemez, és Rob Zombie önmagához híven az új dallal csak tovább tekerte az őrület potméterét.
Levara – Trev Lukatheréknek ez már a harmadik dala
A gitáros zenekara, a Levara már a harmadik dalát mutatja be, ezúttal is ügyeltek rá, hogy látványos videó kísérje az Automatic előadását.
Phil Demmel – Továbbra is kibékíthetetlen
A gitáros a Machine Headből való kilépése óta nem állt szóba a csapat frontemberével, Robb Flynn-nel.
Vezeti a MAHASZ-albumlistát a ‘Feró75’
Az Omega ‘Testamentum’-át taszította le a trónról az a dupla CD, melyen – ahogy a kiadó fogalmazott – a zenei szakma krémje ünnepelte Nagy Ferót 75. születésnapja alkalmából.
Sweet Oblivion feat. Geoff Tate – Lecserélték a gitárost
A Secret Sphere gitárosa vette át Simone Mularoni helyét a Geoff Tate-tel felálló bandában, ami azért is furcsa, mert a debütalbum remekül sikerült. Mindenesetre kíváncsian várjuk a folytatást!
Eddie Van Halen – Freskó őrzi az emlékét
A minap leplezték le a néhai gitárzsenit ábrázoló nagyméretű falfestményt Los Angelesben, a Sunset Stripen.
Tomahawk – Nyolc év után érkezik az új album
A Faith No More-frontember avantgárd progrock-bandája összekapta magát a járvány idején.
Évértékelő Tankcsapda módra
A 2020-as év után még a miniszterelnök is lemondta évértékelő beszédét. Mi a Tankcsapda zenészeit kértük fel, tartsák meg expozéjukat… Nem, nem így történt. Egy kötetlen beszélgetés keretében, sok csúnya szó és még több nevetés kíséretében mondták el, milyen volt számukra a tavalyi, korántsem átlagos év.
Miley Cyrus – Popsztárból rocksztár élő adásban
Közismert az énekesnő vonzódása a keményebb műfajhoz, már régóta ígér egy Metallica-feldolgozásalbumot, lássuk, hogy most mivel rukkol elő?
Cheap Trick – Egy másik világban ébrednek áprilisban
A BMG jelenteti meg áprilisban a Cheap Trick huszadik nagylemezét ‘In Another World’ címmel, melynek beharangozóját, a Light Up The Fire-t viszont ma mutatták be.
System Of A Down – A vér továbbra is kötelez
Ezen a hétvégén a zenekar összeáll egy különleges livestream koncert erejéig, és az ügy, amiért teszik, nem is lehetne nemesebb.
Legfrissebb a Hard Rockon
Billy Idol – A lázadás két generációja egy dalban
Billy Idol és Avril Lavigne két nagyon különböző generáció, de a pop-punk/punk-rock furcsán hasonló irányzatát képviselik. Talán mindig is az volt a sorsuk, hogy együttműködjenek, ahogy a 77 című dalban teszik Billy új lemezén, mely pénteken jelenik meg.
Ghost – Reményt adnak a hallgatóknak
Az épp európai turnén lévő Ghost megosztotta a harmadik dalt is a héten érkező új albumáról. A Peacefield egyben a lemezindító tétel is.
Schenker és a Rubik-kocka: Michael Schenker – SimmCity, Bécs, 2025. 04. 17.
Michael Schenker olyan, mint a bűvös kocka, nem könnyű megérteni, de ha sikerül, egy életre rabjává válsz. Bécsbe mentünk érte, és nagyon nem bántuk meg. A Rook Road és a Moonday6 próbálta izzítani a hangulatot, de a szikra csak akkor pattant ki, amikor Schenker a színpadra lépett.
From The Sky – Új dal két változatban
A From The Sky zenekar az akusztikus albuma mellett gőzerővel dolgozik a harmadik nagylemezén is, mindkét anyagról újabb előzetest kaptunk, amelyeknek csak a címe azonos.
A meglepetés nem a színpadról érkezett: Temperance, Induction, Secret Rule – Barba Negra, 2025. 03. 09.
Változatos este volt, a hirtelen beugró Secret Rule alaposan beindította a közönséget, hogy a friss felállású Induction tovább emelje ezt a szintet. A Temperance összetettebb muzsikája hullámvasút módjára pörgetett fel vagy andalított el. Szerintem mindenki megkapta, amit remélt, vagy még többet is! Főleg, aki összefutott Kai Hansennel a nézőtéren.
Savatage – Botránytól sem volt mentes a zenekar első fellépése
Amire oly sok európai rocker várt, végre megvalósult: túlvan a Savatage az első reunion koncertjén, amin a tervezettnél eggyel többen voltak a színpadon. Fény derült az eddig titokban tartott 2 zenész kilétére és arra is, miképpen vesz részt mégis Jon Oliva a koncerteken.
Battle Beast – Itt a koncertlemez, amit ősszel Budapestre is elhoznak
Egy 2023-as finnországi koncertet rögzített a Battle Beast zenekar, ami most jelent meg lemezen. Ősszel újra turnéra indulnak a Dominum és a Majestica társaságában, a körútnak lesz budapesti megállója is.
Gary volt, van és mindig is lesz: 12. Gary Moore-Emlékest – Analog Music Hall, 2025. 04. 04.
Az idei Gary Moore-Emlékest amolyan „kabosgyulásan” lett felépítve: „ebből is egy kicsit, abból is egy kicsit”. Fél 8-tól majdnem fél 12-ig tartott a show, melyben 7 gitáros – köztük Gary Moore testvére és lánya – emlékezett az északírek csodafegyverére, aki levette a lábukról a rockrajongókat, mint Phil Lynott és a bluesimádókat is, mint Rory Gallagher.
Wall Of Sleep – Koncerten is bemutatják a slágergyanús dalt
Május 9-én jelenik meg a Wall Of Sleep legújabb lemeze, amiről most az egyik slágernek titulált tételhez, a The Last Straw-hoz készült videó jelent meg. Közben elindult az előrendelés, és hamarosan lemezbemutató koncert is lesz.
Haken – Jöhet a kirakós?
Május 9-én érkezik a lemezboltokba a Haken új koncertfilmje, amelyről most egy régi kedvenc, a Puzzle Box előadása került elő második előzetesként.
Ayreon – A 20. évfordulóra „új” ’The Human Equation’ jelent meg
Ma jött ki az Ayreon 20. évfordulós kiadványa, amelyet egykor James LaBrie, Mikael Åkerfeldt és Devin Townsend vendégszereplésével vettek fel.
Nőnapi csokor, nemcsak nőknek: Dynazty, Nanowar Of Steel, Trick Or Treat – Barba Negra, 2025. 03. 08.
A Trick Or Treat turnékezdése jól sikerült, még egy dalpremiert is kaptunk a remek műsorban, a Nanowar Of Steel nem érdemtelenül játszik nálunk mindig telt házak előtt, a Dynazty pedig nagyon beérett, egy remek frontemberré váló énekessel és biztos kezű zenészekkel mutatta meg, miért imádják a magyarok őket. Bízom benne, a legközelebbi magyar dátumon már mindannyian rendes hosszúságú programmal jönnek, mert sok jó dal maradt az öltözőben.
Crowne – Europe-, H.E.A.T- és Poodles-zenészek egy csapatban
A Frontiers Music bemutatja legújabb szupergrupját, a Crowne-t, mely bemutatja legelső kislemezét, a Mad Worldöt. A többit később!
A VHK frontembere sokadik könyvét publikálta
A Vágtázó Halottkémek zenekar vezetőjének, Grandpierre Atillának ’A selyemút őstörténete és a magyarság szerepe Eurázsiában’ címmel jelent meg tudományos könyve.
Fleetwood Mac – Újra kiadják a legendás ’Live’ albumot
1980-ban jelent meg a Fleetwood Mac első hivatalos élő albuma a zenekar történetének legsikeresebb felállásával, mely most kibővítve újra megjelenik.
Greta Van Fleet – Már a harmadik verzióban tették közzé az új album harmadik előzetesét
Az április 16-án érkező lemez beharangozása ipari méreteket kezd ölteni, a Heat Above című dal audióklip és hivatalos videó után „studio live” változatban is megjelent ma.
Udo Dirkschneider – Miért játszom még mindig az Accept-dalokat?
Vigyázni kell, miket mond az ember, mert később a fejére olvassák! Udo viszont beismerte, hogy „pénz beszél”, azaz ha a promóterek kérik, eljátszanak pár Accept-dalt is, de azért a jövőben elsősorban az U.D.O.-ra szeretne koncentrálni.
Helloween – Az első részlet a Skyfallból
Az új lemez várva várt első kislemezdala csak egy hónap múlva érkezik, de egy rövid részletet már megszellőztettek Kiskéék.
Icon Of Sin – Szöveges videón jött a címadó
Újabb hatások tűntek fel az Iron Maiden-klón dalában. Judas Priest vagy esetleg Whitesnake? Kinek mi jut eszébe róla?
Frost* – Három dobossal és egy színésszel készült az új album
A bezártság okozta sivárság, de a fény is megjelenik az angol progresszív csapat frissen beharangozott lemezén, amely ’Day And Age’ címmel érkezik májusban.
Floor Jansen – A ‘Feledés’ betétdalát dolgozta fel
Turnék és koncertek még mindig nincsenek, így Floor Jansen folytatja a saját videók és feldolgozások gyártását, ezúttal egy Tom Cruise-film betétdalába, az Oblivionbe futott bele.
Lynyrd Skynyrd – Így szól a Gimme Three Steps 1976-ból
Már bele is nézhetsz az áprilisban megjelenő Lynyrd Skynyrd koncertanyagba, amely ugyan nem vadiúj koncertet tartalmaz, azonban a felvétel fontos része a csapat történelmének.
Kamelot – Utólag mindkét énekes jó döntésnek véli a cserét
Tommy Karevik, a Kamelot énekese egy interjúban mesélt arról, milyen volt Roy Khan helyébe lépni. Khan is élete legjobb döntésének nevezte a zenekar elhagyását és elégedett utódjával.
AC/DC – Bon Scott dobolt a ’Back In Black’ demóin
Angus Youngot egy interjúban megkérdezték, Bon Scott tényleg hozzájárult-e a ’Back In Black’ album munkálataihoz. Kicsit meglepő választ adott.
Led Zeppelin – Majd’ fél évszázados felvétel került elő
Az ember néha hajlamos elfelejteni, milyen kacatokat suvasztott el a fészer aljába 49 éve. Akár egy Led Zeppelin-koncertfelvétel is előkerülhet a semmiből.
Todd La Torre: Rejoice In The Suffering
Todd La Torre, a Queensrÿche énekese négy esztendővel az első kósza bejelentését követően végre-valahára jelentkezett első szólólemezével, amely kábé húsz százalék Queensrÿche-ot és nyolcvan százalék power/thrash metalt tartalmaz. Na meg egy (spoiler!) „halálmetálos” kiruccanást is, de most hadd ne matekozzak a százalékokkal. A lényeg: remek dalok, remek riffek és remek énektémák. Kell ennél több?
Paul McCartney – Könyv jelenik meg a dalszövegeiből
’The Lyrics: 1956 To The Present’ címmel jelenik meg november 2-án a velünk élő legenda életművének költészeti összegzése.
Yes – 30 lemez a 30 éves jubileumra!
A progresszív rock legendái igen komoly kiadások elé állítják rajongóikat: az 1991-es újraegyesülési turné 30. évfordulóját a ‘Union 30 Live’ 30 lemezes kiadásával ünneplik meg, két dalt már be is mutattak a koncertfelvételből, melynek hangját maga Trevor Rabin keverte újra.
Avenged Sevenfold – „A felvételek hetven százaléka elkészült”
M. Shadows ismét megszólalt a készülő új A7X-lemez ügyében, elmondása szerint a munkálatok nagyobb része kész van, de még mindig van olyan, amit a Covid miatt nem tudnak megoldani.
Lacuna Coil – Koncert helyett néma csend
Közel százharminc olasz banda csatlakozott az ‘L’Ultimo Concerto?’ nevű kezdeményezéshez, amellyel az olasz klubok bizonytalan jövőjére hívták fel a figyelmet. A zenekarok között ott volt a Lacuna Coil is, akiknek rajongói dühösen és csalódottan konstatálták, hogy a banda néma csendben állta végig a „koncert” időtartamát.
H.E.A.T – Ilyenek voltunk
Az énekes, Kenny Leckremo visszatért a H.E.A.T svédországi szülőhelyére, hogy újra átélje – és megossza veletek – a zenekar felemelkedésének éveit.
Szijártó Zsolt – Az első dal az új lemezről: Túl ezer halálon
Új szólólemezre hangol a Kárpátia, az Akela, az After Rain és az Omen soraiból ismert Szijártó Zsolt. A 2019-es ’Stoppos a galaxisban’ folytatásáról az első dal, a Túl ezer halálon már kagylózható is.
Egypercesek #66: Arc Of Life, Melvins, Siggi Schwarz, Zero Theorem, Riverside
Vannak zenészek, akik megrekedtek egy stílusnál. Itt van például az Arc Of Life, Yes-zenészektől, Yes-stílusban, mégsem csettintesz a végén, hogy „ó, yesss!” A Melvins a hardcore punk undergroundjában rekedt, mégis olyanok példaképévé vált, mint a Nirvana, Siggi Schwarz pedig ki sem mozdul Heidenheimből, de arra járó példaképeihez úgy alkalmazkodik, mint a kaméleon. A Zero Theorem a 16 perces lemezhossznál ragadt le, már a második EP-jüket hozzák ki példaképük, a Disturbed stílusában, a Riverside viszont halad előre töretlenül, csupán példaképpé vált gitárosuk rekedt a túlparton.
Free Style Chamber Orchestra – Tizenhárom év után új nagylemezzel jelentkeztek
’Az üveghegyen túl’ című album azokat a népzenei és jazz elemeket ötvöző dalokat tartalmazza, melyeket a zenekar a járványügyi korlátozások miatt őszre halasztott ifjúsági koncertsorozatán fog bemutatni a diákoknak.
Ann Wilson – Lesújt a kalapács
Bizony, lesújt a kalapács, vagyis Ann Wilson vadiúj dala, a The Hammer, ami már a harmadik felvétel az elmúlt hónapokból a Heart énekesnőjétől.
Ken Hensley – Rövid részletek a „Válaszok könyvéből”
A néhai Ken Hensley március 5-én megjelenő ‘My Book Of Answers’ albumáról a Cold Sacrifice már a harmadik kislemezdal, melynek videóklipjét bemutatták. A lemez bónusz DVD-jén minden dalt megnézhetünk.
Anyanyelvén tiszteleg a Svéd Királyi Testőrség előtt a Sabaton
2012 óta most először jelentetett meg svéd nyelvű dalt Livgardet címmel a Sabaton legénysége, ezzel tisztelegve a világ egyik legrégebbi, máig aktív ezrede előtt.
Angra – Két dal a Família Limával
Hegedű, cselló és zongora is előkerül az Angra két új koncertvideójában, ugyanis a korábban bemutatott Sao Pauló-i fellépésen a brazil Família Lima nevű együttessel is előadtak néhány dalt Fabióék.
Új videóval jelentkezett az Android együttes
A tavalyi évben kiadott ’Svejkfigurák’ című nagylemez Diliházban című dalához készített legutóbb videóklipet a debreceni székhelyű Android együttes. Ha tetszett, akár a teljes SYMA csarnokbeli koncertet megnézheted.
Anneke van Giersbergen: The Darkest Skies Are The Brightest
Anneke van Giersbergen egy új oldalát mutatta meg, hiszen a magánéletét és annak viharos történéseit írta meg a ’The Darkest Skies Are The Brightest’ dalaiban. Ez a lemez főleg azoknak lesz értékes, akik nyitottak arra, hogy odafigyelve a mondanivalóra, nyitott szívvel hallgassák meg.
The End Machine – Véres klip a Blood And Money-hoz
Elkészült az első közös fotó az új felállásról, és elkészült az első klip is a második fázishoz, a ‘Phase2’ című albumhoz.
Lee Kerslake – Kiadták a szólóalbumát
A tavaly elhunyt egykori Uriah Heep-dobos halála előtt még befejezte debütáló és sajnos egyetlen szólóalbumát, melyet most a nagyközönség is megismerhet.
Az Angel újabb lemezre szerződött a Cleopatra Recordsszal
A 2019-es sikeres visszatérő lemezük, a ‘Risen’ után az amerikai csapat szerződést kötött a Cleopatra Recordsszal egy újabb albumra, melyhez 13 számot megírtak már.
Love And Death – Így zenéltek a Veeps platformján
Egy közönség nélküli streaming buli még azokat a zenészeket is meglepheti, akik a világ minden pontján jártak már. Egy dal erejéig bepillanthatunk a Love And Death lemezbemutatójába.
The Black Crowes – Ipari mennyiségű anyaguk vár kiadásra
A mostanában újra aktív amerikai zenekar vezéregyénisége, Rich Robinson szerint van mit kiadni a bandának a jövőben.
Black Sabbath – A vinyl kislemezekből mára digitális lett
A Dio-korszak két kislemezét tárja elénk új köntösben a Rhino Records. A ’Heaven And Hell’ és ’Mob Rules’ jövő héten megjelenő bővített újrakiadásáról a Lady Evil és a Die Young került terítékre.
Alestorm – Kiadják lemezen a tavaly ingyen megosztott koncertet
Több ezres tömeg előtt felvett koncertanyaggal jelentkezik a Bodor Mátét is a soraiban tudó Alestorm. A felvételt egyébként bárki ingyen megnézheti a YouTube-on, aki nem ragaszkodik a fizikai példányokhoz.
Megadeth – Egy feldolgozás is hallható lesz az új albumon
Dave Mustaine saját rádióműsorában elmondta, hogy az új Megadeth-albumon lesz egy feldolgozás is, de több információt nem árult el ezzel kapcsolatban.
Steve Lukather: I Found The Sun Again / Joseph Williams: Denizen Tenant
A két rosszéletű újra a városban, és Mascot seriff ajtaján már kint is van a képük, épp csak a WANTED felirat hiányzik a fejük fölül. A zene viszont hibátlan, ami nem is csoda, hiszen egyikük Dorothy kiskutyáját vitte táncba Óz történetéből, a másik meg a Star Wars-filmzenék komponistájának a fia.
U.D.O. – Igazi ritkaságot kaptak lencsevégre
A tavalyi nagy sikerű bulgáriai koncert felvételéből másodikként a The Wrong Side Of Midnightot ollózták ki kedvcsinálónak.
Legutóbbi kommentek
- on Deák Bill Gyulára emlékezik a közmédia: “Atya Úristen!!! Borzalmas hír!!! Megvolt a jegyem a MET Arénába!!! Sajnos aznap üres lesz a csarnok!!! Igaz ember volt, őszinte,…” szept 17, 19:41
- on Rob Halford 75 éves: “A METAL ISTEN éltesse még nagyon sokáig HALFORD Mestert!!! A Metal színpad egyik legnagyobb alakja!!! Ma a pulai „Colosseumban” ünnepli…” aug 25, 20:02
- on Rob Halford énekli az Accept kultikus dalát: “Mi meg otthon súlyozzuk a fotelt. Szar lehet neked hw!” aug 24, 14:32
- on Rob Halford énekli az Accept kultikus dalát: “ACCEPT 50!!! Mesterhármasom lesz!!! Dec.04. Bécs., Dec.05. Zlin., Dec.06. Barba Oda eljöhetne ROB bácsi, mint Mikulás és elénekelnék a BALLS…” aug 22, 20:14
- on Deák Bill Gyula augusztusban elindítja a ‘Rossz vér’ turnét: “Nyomjad BILL KAPITÁNY!!! Ne foglalkozz semmivel és senkivel!!! Főleg ezekkel a SENKIHÁZIAKKAL!!! Mi VELED vagyunk mindörökké!!! Hajrá FRADI!!! Hajrá Bill…” aug 22, 20:09
Kritikák
Roger Waters: Us & Them
Szórakozni, művelődni, tanulni, filozofálni – Waters most is mindent kínál legújabb produkciójában. Tökéletes produkció zenei szempontból, és itt a lényeg. A többi csak erősíti mindezt.
The Cadillac Three: Tabasco And Sweet Tea
Kicsit olyan ez, mint amikor imádott gyermekünk rossz fát tesz a tűzre, és kénytelenek vagyunk megfegyelmezni, de persze attól még nagyon szeretjük. Bízom benne, hogy ez egy egyszeri botlás volt, amit nagyon hamar elfeledtet majd egy, a ’Country Fuzz’-hoz hasonló lemez a következő alkalommal.
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Interjúk
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Koncertbeszámolók
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Ajánló

Vörös István – Mégsem lesz nagy hepaj!
Vörös István betegsége miatt a ma estére meghirdetett Óévi Nagy Hepaj elmarad, az „esőnap” időpontjáról később egyeztetnek.

Hazatértek a Zártosztályról
A Gyere őrült című EDDA-szám ihlette zenekarnévvel főként a ‘80-as évekbeli EDDA-dalok hiteles előadására összeállt hazai szupergroup, a Zártosztály is eljutott arra a pontra, amikor saját számokat tartalmazó albummal jelentkeztek. A ‘Hazatérek’ című lemez nótái közül néhány már klipként vagy szöveges videóként a YouTube-on is elérhető.

Nanowar Of Steel – Talán most láthatod őket utoljára
Szinte napra pontosan egy évvel az idei fergeteges pesti bulijuk után újra Magyarországra látogat a Nanowar Of Steel. És amilyen tempóban öregszenek, talán ez a „We Are Getting Old Don’t Miss This Tour” lesz az utolsó turnéjuk.

Gary Moore-Emlékest 2024 – A Sabaton gitárosa is jön!
A jövő évi, sorrendben 11. Gary Moore-Emlékest igazán nagyszabásúnak ígérkezik, többek közt először vesz részt rajta Tommy Johansson, a Sabaton és a Majestica gitárosa, aki nagy tisztelője ír elődje hard rock munkásságának.

Nirvana Tribute – Év végi dupla koncert az Instantban
A Lugosi Dani és Takács Vilkó nevével fémjelzett Nirvana Tribute zenekar dupla koncertet ad Budapest belvárosában. December 27-én és 28-án a Nirvana egy-egy kivételes fontosságú kiadványáról emlékeznek meg az Instant színpadán.


































































































