A legendás AOR-dalszerző, Mark Spiro Frontiers-szerződése tavaly egy életmű-összefoglaló tripla válogatást eredményezett, idén pedig új anyaggal jelentkezik május 7-én. Erről mutatták be a 7 Billion People-t.

Mark Spiro

Az új szólóalbum, a ‘Traveling Cowboys’ körülbelül egy évvel a tripla „Best Of” után érkezik, amelyet a Frontiers a nagyszerű dalszerzői karrier megünnepléseként adott ki. „Nem igazán volt más célom most se, mint bármikor, amikor írok, csak a magam módján akarok reflektálni a körülöttem lévő világra. A külső és a belső világra egyaránt. Szeretnék képet festeni a dalszövegeimmel oly módon, ahogy még soha, és olyan dallamokkal körülvenni őket, amelyek hangsúlyozzák a mondanivalót. Varázslatos számomra, amikor egy egyszerű gondolathoz dallam társul és a végeredmény több lesz, mint a részek összessége. Ez a szinkronicitás” – mondta Mark Spiro a ‘Traveling Cowboys’ dalszerzési folyamatáról.

 

 

Hogy milyen albumot akart létrehozni, arról pedig így vallott: „Őszintét. Azt hiszem, minden dalt közvetlenül az inspirál, amit mostanában érzek. Kissé kockázatos ezeknek a rendkívül személyes dolgoknak a kimondása, kiszolgáltatottá tesz. De azt hiszem, sebezhetőség és kockázat nélkül nem művész vagy, egyszerűen csak egy közvetítő közeg. Kell, hogy legyen valami mondanivalód!”

A ‘Traveling Cowboys’-on Mark ismét az életről, szerelemről, áldozatról, szívfájdalomról énekel, és mindenről, ami ezekkel kapcsolatos, miközben mindezt lágy, dallamos rockba csomagolja. Marknak a felvételeken Tim Pierce és Gia Sky segített, a 7 Billion People-ben pedig Mark duettpartnereként Julian Lennon szerepel. „Mindig vonzott az űrutazás és az univerzumunk titkai. A 7 Billion People arról szól, hogy Földünk élhetetlenné válik, és egyetlen reményünk a Mars gyarmatosítása. A dal egyfajta tragikus vígjáték. Azt üzeni, hogy a kapzsiságban és a gazdagok szemléletében gyökerező hibákat követjük el újra és újra.”

„Miután Julian Lennonnal együtt írtuk a Saltwatert [Julian Lennon 1991-es lemezének kislemezslágere], ez a duett természetes volt számunkra, Julian az egyik legközelebbi barátom. Letaroltuk az internetet, amikor a videót készítettük, ő otthon Franciaországban, én pedig itthon L.A.-ben. Nagyon remélem, hogy az embereknek tetszeni fog!” – tette hozzá Spiro az első kislemezre, a 7 Billion People-re és a hozzá kapcsolódó videóra utalva.

A ‘Traveling Cowboys’ dallistája:

01. Traveling Cowboys
02. Rolls Royce
03. Vanderpump
04. Going
05. 7 Billion People (featuring Julian Lennon)
06. Someone Else
07. Kingdom Come
08. I Ain’t Leaving
09. Between The Raindrops (Revisited)
10. Dance
11. Feel Like Me
12. Let The Wind Decide
13. Nothing In Between Us
14. The Fisherman 3 2020
15. Still

Mark Spiro - Traveling Cowboys

Megosztás