The Flower Kings - Islands

Reneszánszát éli a svéd csapat! Két év telt el azóta, hogy Roine Stolt újjászervezett csapata a ’Manifesto Of An Alchemist’ névre keresztelt Stolt-kiadványon debütált, az ’Islands’ pedig már a harmadik nagylemeze ennek a formációnak. Most már egyértelműen látszik, hogy a három alaptag mellett Zach Kamins (billentyűs hangszerek) és Mirko DeMaio (dob) helye is stabilizálódott. Egy újabb Covid-album, amely meglepetésként még beesett 2020-ban. Az ötös tagjai Svédországban, Ausztriában, Olaszországban és az Amerikai Egyesült Államokban élnek, így más esélyük nem maradt, mint a világháló segítsége. Bevallom őszintén, emiatt kicsit félve futottam neki ennek a dupla CD-nek, de nem ért akkora csalódás, mint korábban, sok év után végre azt a The Flower Kingset hallhattam, amelyet egykor megkedveltem.

21 dal két CD lemezen, a téma pedig nem más, mint az elszigetelődés. Roine Stolt elmondása alapján az itt hallható dalok bár szorosan nem kapcsolódnak egymáshoz, de mégis érezhető bennük egyfajta összetartó erő. Azt nem mondanám, hogy egy monumentális dalként tudtam felfogni ezt a művet, sokkal inkább ez az összetartó kohézió volt, ami átjött. Megvan ebben a lemezben minden, ami a régi Flower Kings-anyagokban, az újdonságot egyértelműen a billentyűs fronton éreztem, ezen felül a vonószenekar és a kórus megjelenése is új volt. Az első pillanattól jól hallhatóan Stolt éneke dominál, az ő személye a központ, régi társa, Hasse Fröberg inkább vokálokban segít az elején, Jonas Reingold jellegzetes rickenbackeres hangzású basszusjátéka pedig durván előre van hozva. A rövidnek mondható dalokat nem kapcsolták össze, így minden egyes tétel után vehetünk egy kis levegőt. Később Hasse több lehetőséget kap, többször veszi át az éneket. Például a Black Swan – amit ő énekel – egyik különlegessége lemeznek. Persze a Queen-hatású gitárhangzás is rásegített, hogy ez a mini epikus mű a szívemhez érjen.

 

 

Bőven találhatunk instrumentális részeket az egész műben, sok esetben az az érzésem támadt, hogy nem kellett volna ilyen hosszúra elnyújtani a dolgot, inkább az énekes részeket kellett volna hosszabban folytatni. Virtuozitás helyett sokszor inkább agyas hanggyártást éreztem, ezzel ellentétben azonban a filmzenei és történetet elmesélő részek igenis frissnek hatottak. Kevesen tudnak ilyen érzékkel a hetvenes évek zenéjéhez nyúlni. Érdekes, hogy a nagyon jól sikerült Broken mellett eddig csak az első CD-ről jelentek meg előzetesen dalok, pedig a második korongot nyitó All I Need Is Love után rengeteg minden történik. A zenei stílus is kísérletezőbbé válik, a jazz, az egyházi zene, a kórusok világa felé nyit, ennek következtében a második lemez már nem olyan egységes, mint az előző volt. Az a régivonalas Flower Kings-élmény az első részben jobban dominál, míg a másodikon inkább a kalandozás és a többféle stílus kipróbálása kap otthont. Ettől függetlenül a második tíz dalt is átjárja ez az összetartó erő, de nem olyan erősen, mint az első csokornál. Ezzel a dupla albummal egyértelműen bizonyította a The Flower Kings, hogy élni akarnak, de nemcsak a régi, megszokott medrükben, hanem újabb hatásokat bevonva szélesebb rétegnek akarnak megfelelni.

A hangszeresek teljesítményéről is szeretnék néhány gondolatot szólni: Végre egy érezhető egység van Stolt mester mögött, amiben a két újonc is egyenrangú félnek látszik, régi partnerei, Hasse és Jonas pedig vállvetve húzzák a csapat szekerét. Hasse Fröberg énekével és akusztikus játékával megújította a The Flower Kings hangzását, Jones Reingold pedig hozta azt a sokszínű játékot, amit tőle elvárhatunk. Roine még mindig a szíve és a lelke ennek a zenekarnak, nagyon remélem, hogy ezt a zenei minőséget, ezt a színvonalat tartani tudja majd a jövőben is. És ha már szóba került a jövő: van még elfekvőben egy meg nem jelent ötödök Transatlantic-lemez, amelynek sikeréhez bizony ő is kulcsfigura.

Összegzés:

Az ’Islands’ egy tökéletes bizonyíték arra, amit a The Tangent főnőke, Andy Tillison mondott: „A progresszív rock nem múzeumi darab. Még mindig él és lélegzik, volt múltja, van jelene is, és mindenekelőtt van jövője.” A The Flower Kingsnek addig biztos van jövője, amíg ilyen minőségű albumokkal jelentkezik. Hogy kell-e minden évben egy új? Szerintem nem, de most egy teljesen más világot élünk, mint amit eddig megszoktunk. Úgy látszik, most a stúdiólemezek sora jön, amíg a világban ez a helyzet nem változik.

Pontszám: 7

Megjelenés: 2020
Kiadó: Inside Out Music
Stílus: progresszív rock
Származás: Svédország / nemzetközi

Zenészek:

Roine Stolt – ének, ukulele, gitár, billentyűs hangszerek
Hasse Fröberg – ének, akusztikus gitár
Jonas Reingold – basszusgitár, akusztikus gitár
Zach Kamins – zongora, orgona, szintetizátorok, zenekari hangszerelés
Mirko DeMaio – dobok, ütőhangszerek

Rob Townsend – szoprán szaxofon

Dalcímek:

CD 1:

  1. Racing With Blinders On
  2. From The Ground
  3. Black Swan
  4. Morning News
  5. Broken
  6. Goodbye Outrage
  7. Journeyman
  8. Tangerine
  9. Solaris
  10. Heart Of The Valley
  11. Man In A Two Peace Suit

CD 2:

  1. All I Need Is Love
  2. A New Species
  3. Northern Lights
  4. Hidden Angles
  5. Serpentine
  6. Looking For Answers
  7. Telescope
  8. Fool’s Gold
  9. Between Hope & Fear
  10. Islands
Megosztás