A nashville-i rockcsapat, a Save The World második albuma, a ‘Two’ május 7-én jelenik meg, ezzel egy időben az elsőt is újra kiadja a Frontiers Music. A másodikról viszont meghallgatjuk a szép emlékeket idéző című, ám egészen másfajta zenét takaró Defenders Of The Faitht.

Save The World

A Save The Worldöt Dan Tracey gitáros-énekes-billentyűs és Robert Wright basszusgitáros-énekes-billentyűs alapította, utóbbi a második lemezen dobol is. Dan Tracey a fő dalszerző is egyben, Robert Wright pedig a hangmérnöke a bandának. A Save The World dalai nem veszik figyelembe a műfaji konvenciókat, egyszerre modernek, himnikusak és vérpezsdítőek.

A zenekar büszke az album összes dalára, ám egy dal különös jelentéssel bír. Tracey elmagyarázta: „Nagyjából kész volt a lemez, de úgy éreztem, hogy még egy dalra szükségünk van. Hatalmas Boston-rajongó vagyok, és még 1993-ban találkoztam Brad Delppel egy RTZ-show után. Olyan szerény volt és kedves, de látszott a szemében a szomorúság. Hazamentem, és elmondtam a feleségemnek, hogy olyan magányosnak látszott, mintha egy lakatlan szigeten élne. Tehát amikor eljött az idő, hogy megírjam a lemez utolsó számát, Brad előtt akartam tisztelegni. Kihívás volt a depresszióról és az öngyilkosságról szóló dalt írni, hogy közben ne legyen az a tipikus, csöpögős ballada. Azt akartam, hogy az emberek úgy érezzék magukat, mint amikor én először hallottam a Boston első albumát. Amikor a kocsiban letekerjük az ablakot és csutkára nyomjuk a hangerőt. Remek visszajelzéseket kaptunk a Boston-rajongóktól a hangzást és az üzenetet illetően. Nagyon büszke vagyok erre.”

Korábban bemutattak két klipet, melyek még az első lemez számaihoz készültek, most itt a második albumról az első kislemezdal, a Defenders Of The Faith, melyről Tracey kifejtette: „Egy középiskolás osztálytársamat, John Chapmant 19 évvel ezelőtt megölték Afganisztánban szolgálat közben, legutóbb ő kapta a Becsület érdemérmet. A hősiességéről szóló könyv, az ‘Alone At Dawn’ az egyik legsikeresebb a piacon, amelyből most nagy sikerű hollywoodi filmet akarnak forgatni egy nagynevű főszereplővel. John kevéssé ismert, titkos egysége, a 24-esek a híres tengerészgyalogság és az elit Delta Force mellett egyaránt szolgált. Az ilyen készültségi szint és elkötelezettség mindig is lenyűgözött, és a Defenders Of The Faith tisztelettel adózik ezeknek a srácoknak. A szabadság nincs ingyen. Mindennek ára van.”

Megosztás