72 éves korában elhunyt Dinnyés József daltulajdonos, a magyar Bob Dylan, ahogy sokan emlegették őt.

Elment Bob Dinnyés, aki saját dalai mellett jó néhány magyar költő műveit is megzenésítette. Dinnyés József még a hatvanas évek elején kezdte pályafutását, de első saját albuma csak 1985-ben jelenhetett meg, az is cenzúrázva. Ugyanakkor érdekes, hogy KISZ- és építőtáborokban rendszeresen fellépett. Előadói hitvallását így fogalmazta meg: „Költők között zenész, zenészek között költő vagyok. Népem egyharmada szülőföldjétől megfosztottan, más népek fennhatósága alatt él. Önmagam veszteném el, ha a világízlést képviselném és elfutnék nemzeti hagyományaim elől.” Egyik legnépszerűbb albuma az 1992-ben kiadott ’Ezt nem fújta el a szél’, amelyen Barna Imre magyar fordításában Bob Dylan szerzeményeket énekel. Utolsó saját dalokat tartalmazó lemeze 2018-ban jelent meg ’Dallamos közérzetem’ címen tizenkét dallal, a GrundRecords gondozásában.

Talán a legnépszerűbb dalával búcsúzunk tőle.

Megosztás