A norvég Jorn Lande után a White Lion ex-frontembere is készül – persze dán színekben – az Eurovíziós Dalfesztiválra.

Mike Tramp White Lion

A White Lion volt énekese egy őszinte, szívből jövő új nótával jelentkezett Everything Is Alright címmel, majd bejelentette, hogy részt vesz vele az Eurovíziós Dalfesztivál dán rostálóján. Az ő dala hét másikkal küzd meg a március 6-i országos döntőn, a Dansk Melodi Grand Prix-n  és a győztes képviseli Dániát a májusi rotterdami eurovíziós döntőben. A világjárvány miatt az idei dán vetélkedőt közönség nélkül rendezik, így nem a helyszínen döntenek a győztesről, hanem tévés voksolás során. 1999 óta ez lesz az első alkalom, hogy a műsort egy zárt tévéstúdióban rendezik.

1978-ban egyszer már megnyerte a dán dalversenyt a Mabel zenekar énekeseként és képviselte Dániát az Eurovíziós Dalfesztiválon (akkor a 16. helyen végzett a párizsi döntő 20 indulója közül), most Mike több mint négy évtizeddel később visszatér ugyanarra a színpadra, amely elindította pályafutását. Annyi év és élettapasztalat után helyesnek tűnt visszatérni, hogy megossza Dániának és Európa minden országának szóló üzenetét ezekben a sötét időkben.

„Vagyok, aki vagyok, 2021-ben teljes mértékben hű tudok lenni önmagamhoz és nem kell semmilyen maszkot felvennem – mondta Mike. Mind a nyolc dal azért van itt, hogy nyerjen, de abban a pillanatban, amikor kiállsz és elénekelsz egy dalt anélkül, hogy bármiféle kompromisszumot kellene kötnöd önmagaddal, már csakis győztesen hagyhatod el a színpadot, nem számít, mit gondol a zsűri.”

Önvallomását így folytatta: „Amióta az eszemet tudom, mindig is arra törekedtem, hogy a leginkább önmagam legyek, és ne valaki másnak a rossz kópiája. Minden egyes megírt dalommal, az általam rögzített összes albummal és azzal a sok koncerttel, amin játszottam, egyre közelebb kerültem ehhez a célhoz, és ma úgy érzem, őszintén mondhatom: megérkeztem. Az Everything Is Alright minden szempontból megerősíti ezt.”

Megosztás