Félsz? Inkább élj, és függj a rock and rolltól: Junkies, Stallion – A38 Hajó, 2026. 10. 22.

Az A38 Hajón ünnepelte a Junkies az ‘SX7’ album megjelenésének 25. évfordulóját, az estét pedig a Stallion koncertje vezette fel. A két zenekar egészen más oldalról közelítette meg a rock and rollt, de szenvedélyből egyiknél sem volt hiány.

A varázsló búcsúzott, de talán mégsem végleg: Uriah Heep, Heavy Pettin – Barba Negra, 2026. 10. 28.

Az előjáték a Heavy Pettin volt a varázsló búcsújához – soha rosszabb előzenekart –, a Uriah Heep pedig szépen köszönt el, olyan intenzív búcsúkoncertet adva, ami meghagyta a reményt, hogy talán egyszer még – ha csak egy fesztiválturnén is – viszontláthatjuk őket.

Ülős koncert az Analógban: Timo Tolkki – Budapest, 2026. 10. 26.

Nem, nem pakolták tele az Analog Music Hall nézőterét székekkel, a Stratovarius exgitárosa, Timo Tolkki játszotta végig ülve a koncertet. Bár a lábain már nem tud megállni egy egész estén át, a kezei még ugyanolyan jól működnek.

Legfrissebb a Hard Rockon

A Perfect Circle – Először Magyarországon

A Perfect Circle – Először Magyarországon

A Tool álláshalmozó énekesének van két másik bandája is, de se az A Perfect Circle-lel, se a Pusciferrel nem járt még nálunk. Az előbbi hamarosan változni fog, június 15-én a Budapest Parkban lép fel az A Perfect Circle, múlt héten elstartolt az Európa-turné.

bővebben

Legutóbbi kommentek

Lightning Strikes – Az ismeretlentől való félelem

Lightning Strikes – Az ismeretlentől való félelem

Az egykor örmény-amerikaiakból – még jóval a System Of A Down előtt – létrejött Lightning Strikes immár nemzetközi csapattá átalakulva tér vissza új lemezzel és a Fear Of Unknown című dallal, melyet Derek Sherinian billentyű- és a Concerto Moon japán gitárosának gitárszólója dob fel.

bővebben
Subscription Form (#3)
Gojira: Fortitude

Gojira: Fortitude

A ’Fortitude’ összességében egy zseniális lemez, amely remélhetőleg új szintre emeli a zenekart. A ’Magma’ egyenes folytatásának érzem, annak egy még tökéletesebb verziója. Ugyanakkor pontosan ez a legnagyobb hibája is egyben, mert az eddig tőlük megszokott innováció most szinte teljesen elmaradt.

bővebben
Már olvasható Adrian Smith önéletrajzi könyve

Már olvasható Adrian Smith önéletrajzi könyve

Önéletrajzi művében az Iron Maiden legendás gitárosa egészen új oldaláról mutatkozik be. Adrian gyerekként lett a pecázás szerelmese, amikor Kelet-London feltöltött bombatölcséreiben horgászott gőtékre és pikókra, majd apjával sügérekre lestek a Grand Union csatorna vízében.

bővebben
BBM (Jack Bruce, Ginger Baker, Gary Moore): Around The Next Dream LP (1994/2021)

BBM (Jack Bruce, Ginger Baker, Gary Moore): Around The Next Dream LP (1994/2021)

Nyugodtan kimondhatjuk, 1994 egyik legnagyobb rockszenzációja a BBM formáció első és sajnos egyetlen albuma volt. Az ’Around The Next Dream’-et megjelenésekor kevés példányszámban, de kiadták vinyl változatban is és most, június 18-án, a hanghordozó reneszánsza alkalmából ismét forgalomba hozzák dupla LP-n, kibővítve azokkal a dalokkal, melyek a 2002-es CD-újrakiadáson már egyszer napvilágot láttak.

bővebben
Megérkeztek a Fekete Zaj fesztivál első fellépői

Megérkeztek a Fekete Zaj fesztivál első fellépői

Igen masszív, 50 fős névsorral rukkolt elő a Fekete Zaj fesztivál, ami évről évre az underground legkülönlegesebb szélsőségeit gyűjti csokorba. Az idei fellépők közt is a nemzetközi felhozatal legkülönlegesebb ékköveit, a hazai szcéna izgalmas előadóit köszönthetjük, de van olyan produkció, ami kifejezetten és kizárólag a Zaj miatt áll színpadra.

bővebben

Legfrissebb a Hard Rockon

Beat – 1981-es szerzemény modern köntösben

Beat – 1981-es szerzemény modern köntösben

A King Crimson zenei örökségét Adrian Belew, Tony Levin, Steve Vai és Danny Carey közreműködésével ápoló Beat formáció két hét múlva koncertkiadvánnyal jelentkezik, amelynek újabb klipelőzetesét tekinthetjük meg.

bővebben
From The Sky – Egy korszak lezárul

From The Sky – Egy korszak lezárul

A magyar szimfonikus metál egyik legkülönlegesebb hangzásvilágú formációja, a From The Sky új dallal jelentkezett, miközben a jelenlegi felállás utolsó budapesti koncertjét szeptember 13-án játssza az Analog Music Hallban, ahol az este co-headlinere a Meteora, vendégzenekarok a Divent. és a Drastic Times.

bővebben
Elhunyt Rick Davies

Elhunyt Rick Davies

81 éves korában elhunyt a Supertramp-alapító Rick Davies, aki nemcsak meghatározó dalszerzője és énekese volt a zenekarnak, hanem az egyetlen, aki mindvégig tagja is maradt.

bővebben
Tankcsapda – Három gitáros az új dalban

Tankcsapda – Három gitáros az új dalban

Közel két év elteltével új Tankcsapda-dalt hallhattunk, amelyben három vendéggitáros – Nagy Máté, Takács Vilkó és Vörös Attila – közreműködik. Közben gőzerővel készül az új album, a stúdióban összesen kilenc gitáros segíti Lukács Laci és Fejes Tomi munkáját.

bővebben
Ringo Starr – Ez már a második lemeze az idén

Ringo Starr – Ez már a második lemeze az idén

‘Change The World’ címmel újabb anyagot ad ki szeptemberben a Beatles egykori dobosa, az EP-n közreműködik az Eagles-gitáros Joe Walsh, valamint a Totóból Steve Lukather és Joseph Williams. Az első dal már animált audioklipen is elérhető.

bővebben
Metallica – A Nothing Else Matters is sorra került

Metallica – A Nothing Else Matters is sorra került

A 30 éves „The Black Album” évfordulós kiadásának promózása rendületlenül folytatódik, a híres ballada egy különleges „studio live” felvételét osztotta meg a zenekar 1991-ből és két „feketelistás” különleges feldolgozás is érkezett.

bővebben
Gamma Ray – Kiadják a tavalyi jubileumi streamet

Gamma Ray – Kiadják a tavalyi jubileumi streamet

2020-ban volt 30 éves a Gamma Ray, jubileumi koncertjüket, melyre eredeti énekesüket, Ralf Scheeperst is meghívták, most audió és videó formájában megjelenteti az earMUSIC. A Lust For Life-ot az azóta már a Primal Fear frontembereként elhíresült dalnok segítségével adták elő.

bővebben
TÁBOR Fesztivál 2021 – Alsóörs, 2021. 08. 25-28.

TÁBOR Fesztivál 2021 – Alsóörs, 2021. 08. 25-28.

“Sör, sport, szerelem és rock’n’roll a Balaton-parton…”
Idén már 13. alkalommal rendezik meg a TÁBOR Fesztivált (ex-Zorall Sörolimpia), a rendezvénynek az alsóörsi Pelso Camping ad otthont. Az elmúlt évek során a zenekari táborból szép lassan országos szinten meghatározó rockfesztivál lett. 2019-ben a hetijegyek elfogytak, ráadásul a pénteki és szombati napokon is sikerült behúzni a teltházat.

bővebben
The Doobie Brothers – Öreg banda nem vén banda

The Doobie Brothers – Öreg banda nem vén banda

Tizenegy év után jelentkezik új anyaggal a Doobie Brothers. Az október 1-jén megjelenő ‘Liberté’ első négy számát digitális EP-n hozta ki ízelítőnek az ötvenéves zenekar. A hallottak alapján a fénykort idéző lemezre számíthatunk.

bővebben
Def Leppard – 40 éves a ‘High ‘n’ Dry’

Def Leppard – 40 éves a ‘High ‘n’ Dry’

A Joe Elliott énekesből, Rick Allen dobosból, Rick Savage basszusgitárosból, valamint Phil Collen és Vivian Campbell gitárosokból álló brit rockcsapat augusztus 28-án egy különleges közvetítéssel ünnepli a ‘High ‘n’ Dry’ című második nagylemezük megjelenésének 40. évfordulóját.

bővebben
Plini zenészcimborái villantottak egyet

Plini zenészcimborái villantottak egyet

A nálunk kevéssé ismert Jake Howsam Lowe és a nálunk már kétszer is fellépett I Built The Sky nevű egyszemélyes formáció izgalmas előzetest dobott be a nép közé a szeptemberben érkező közös EP-jéről.

bővebben
Guns N’ Roses – Az új dal végre stúdióverzióban is!

Guns N’ Roses – Az új dal végre stúdióverzióban is!

Napok óta kering a neten az Absurd című kemény hangzású új dal néhány gyalázatos koncertfelvétele, amely most már hivatalos kislemezként is elérhető a streaming platformokon. Egyelőre abszurd visualizer videó készült hozzá, de a trendeket figyelembe véve számíthatunk komolyabb képi apoteózisra is.

bővebben

Legutóbbi kommentek

Kritikák

Rivers Ablaze: Blood Canvas

Rivers Ablaze: Blood Canvas

Fülembe cseng neves írónk, Krasznahorkai László ’Herscht 07769’ című könyvének online bemutatóján Johann Sebastian Bachhoz fűzött monológja: „Közel állni csak akkor fog hozzád Johann Sebastian Bach, ha egyszer csak tényleg szíven üt.” Én a ’Blood Canvas’-szel pont így vagyok. A Metal.hu kiadó jóvoltából február végétől fizikai formátumban is elérhető lesz az anyag.

bővebben
Lake Of Tears: Ominous

Lake Of Tears: Ominous

Teljesen rabul ejtett a hangulat, amely mesterien zárja hangokba a félelem és az elfogadás érzését. Amikor már lelkileg teljesen kimerültél a küzdelemben és úgy érzed, hogy már minden mindegy, történjen bármi, te büszkén viseled, csak legyen vége.

bővebben
Vandenberg: 2020

Vandenberg: 2020

Adrian Vandenberg megírta Ronnie Romerónak azt a Rainbow-lemezt, amit Ritchie Blackmore elfelejtett. Ha egy kicsit jobban elengedte volna magát szólók terén, akkor nem sajnáltam volna tőle még a 10 pontot sem! 35 évet vártam egy új Vandenberg-lemezre. Megérte!

bővebben
Paradise Lost: Obsidian

Paradise Lost: Obsidian

Az ’Obsidian’ valahol az előző két lemez stílusának keresztmetszetén próbál egyensúlyozni, ezáltal nem is mutat semmi olyan újdonságot, melyet ne hallottunk volna tőlük. Fejlődésük görbéje pont úgy laposodott el, mint a koronavírus terjedési íve, de ettől ez egy nagyon jó lemez.

bővebben

Interjúk

Nincs találat

A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.

Koncertbeszámolók

Nincs találat

A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.

Ajánló

Ghost – Megvannak a magyar helyszínek és dátumok

Ghost – Megvannak a magyar helyszínek és dátumok

A Ghost tavalyi amerikai turnéjának két telt házas buliján forogtak a kamerák, hogy elkészüljön a zenekar első egész estés mozifilmje, ami ötvözi a koncertvideót és a csapat webes sorozatának történéseit. Június végén a hazai mozikban is látható lesz a ’Rite Here Rite Now’.

bővebben