Augusztusban ismét megjelenik George Harrison ’All Things Must Pass’ című lemeze, azonban felújított és kibővített változatban. A kiadvány tartalmával a folytatásban ismerkedhetsz meg.

George Harrison

A néhai gombafejű ’All Things Must Pass’ című dupla albuma eredetileg 1970. november 27-én jelent meg, az ötvenéves évforduló alkalmából pedig egy sor új kiadvány érkezik augusztus 6-án, amelynek gerincét a háromszoros Grammy-díjas hangmérnök, Paul Hicks (The Beatles, The Rolling Stones, John Lennon) által kevert új mix adja. Olivia Harrisonnak köszönhetően eredeti albumplakátokat, valamint sok egyéb kiegészítő is helyet kap az új kiadványban. A produkció vezetője, Dhani Harrison a következő gondolatokat fűzte a megjelenéshez: „Azóta, hogy apám ’All Things Must Pass’ albumának címadó dalához megjelent az 50. évfordulós sztereó mix 2020-ban, egy kedves cimborámmal, Paul Hicksszel folytattuk a kazettahegyek átkutatását, hogy helyreállítsuk és bemutassuk az album többi részét ebben az újrakevert és kibővített kiadásban.”

 

 

Az ’All Things Must Pass’ 50 éves jubileumi kiadása több változatban kerül a lemezboltokba, a dupla album dalai mellett a demóanyagokból és az eddig a fiókok alján lapuló stúdiófelvételekből bőséges extrákat kapunk. Az ezer euróba kerülő Uber Deluxe Box Set, mellett 8 LP, 5LP, 3LP, 2 CD, 3 CD, 5 CD+-Blu-ray lemezeket tartalmazó díszdobozban lesz kapható az ünnepi kiadás. Lentebb az előbb említett CD-s doboz tartalmát láthatod.

’All Things Must Pass’ 50 éves jubileumi kiadás dallista:

Disc 1:

01. I’d Have You Anytime
02. My Sweet Lord
03. Wah-Wah
04. Isn’t It A Pity (Version One)
05. What Is Life
06. If Not For You
07. Behind That Locked Door
08. Let It Down
09. Run Of The Mill

Disc 2:

01. Beware Of Darkness
02. Apple Scruffs
03. Ballad Of Sir Frankie Crisp (Let It Roll)
04. Awaiting On You All
05. All Things Must Pass
06. I Dig Love
07. Art Of Dying
08. Isn’t It A Pity (Version Two)
09. Hear Me Lord
10. Out Of The Blue *
11. It’s Johnny’s Birthday *
12. Plug Me In *
13. I Remember Jeep *
14. Thanks For The Pepperoni *

A*-gal jelölt újra maszterelt / eredeti mix

Disc 3 (Day 1 Demos – Tuesday 26 May 1970):

01. All Things Must Pass (Take 1) †
02. Behind That Locked Door (Take 2)
03. I Live For You (Take 1)
04. Apple Scruffs (Take 1)
05. What Is Life (Take 3)
06. Awaiting On You All (Take 1) †
07. Isn’t It A Pity (Take 2)
08. I’d Have You Anytime (Take 1)
09. I Dig Love (Take 1)
10. Going Down To Golders Green (Take 1)
11. Dehra Dun (Take 2)
12. Om Hare Om (Gopala Krishna) (Take 1)
13. Ballad Of Sir Frankie Crisp (Let It Roll) (Take 2)
14. My Sweet Lord (Take 1) †
15. Sour Milk Sea (Take 1)

Disc 4 (Day 2 Demos – Wednesday 27 May 1970)

01. Run Of The Mill (Take 1) †
02. Art Of Dying (Take 1)
03. Everybody/Nobody (Take 1)
04. Wah-Wah (Take 1)
05. Window Window (Take 1)
06. Beautiful Girl (Take 1)
07. Beware Of Darkness (Take 1)
08. Let It Down (Take 1)
09. Tell Me What Has Happened To You (Take 1)
10. Hear Me Lord (Take 1)
11. Nowhere To Go (Take 1)
12. Cosmic Empire (Take 1)
13. Mother Divine (Take 1)
14. I Don’t Want To Do It (Take 1)
15. If Not For You (Take 1)

A †-tel jelöltek korábban már megjelent dalok

Disc 5 (Session Outtakes and Jams):

01. Isn’t It A Pity (Take 14)
02. Wah-Wah (Take 1)
03. I’d Have You Anytime (Take 5)
04. Art Of Dying (Take 1)
05. Isn’t It A Pity (Take 27)
06. If Not For You (Take 2)
07. Wedding Bells (Are Breaking Up That Old Gang Of Mine) (Take 1)
08. What Is Life (Take 1)
09. Beware Of Darkness (Take 8)
10. Hear Me Lord (Take 5)
11. Let It Down (Take 1)
12. Run Of The Mill (Take 36)
13. Down To the River (Rocking Chair Jam) (Take 1)
14. Get Back (Take 1)
15. Almost 12 Bar Honky Tonk (Take 1)
16. It’s Johnny’s Birthday (Take 1)
17. Woman Don’t You Cry For Me (Take 5)

Blu-ray Audio Disc (Main Album Only; Hi-Res Stereo, Dolby Surround 5.2, Dolby Atmos)

01. I’d Have You Anytime
02. My Sweet Lord
03. Wah-Wah
04. Isn’t It A Pity (Version One)
05. What Is Life
06. If Not For You
07. Behind That Locked Door
08. Let It Down
09. Run Of The Mill
10. Beware Of Darkness
11. Apple Scruffs
12. Ballad Of Sir Frankie Crisp (Let It Roll)
13. Awaiting On You All
14. All Things Must Pass
15. I Dig Love
16. Art Of Dying
17. Isn’t It A Pity (Version Two)
18. Hear Me Lord
19. Out Of The Blue
20. It’s Johnny’s Birthday
21. Plug Me In
22. I Remember Jeep
23. Thanks For The Pepperoni

George Harrison

Megosztás