Januárban jelentették be a Dorothy zenekar feloszlását és azt is, hogy az énekes-basszusgitáros Gere Dorottya I’m Dorothy néven folytatja tovább. Az első saját dal, a Sorsszerű most debütál videóklipen.

I’m Dorothy

Új klipes dallal jelentkezett az év elejétől I’m Dorothy néven működő zenekar, amely élén a Dorothyból ismert Gere Dorottya áll. A Sorsszerű az első saját szerzemény, ami ezen a néven készült el, korábban pedig a Nagy Feró 75. születésnapjára megjelent ‘Feró 75 – Ahogy ti zenéltek…’ lemezre vették fel az Ez csak Rock and Roll című Beatrice-dal feldolgozását.

 

 

Dodo természetesen az ének mellett basszusgitározik is, mellette a Dorothy-lemezek hangmérnöke és dalszerzője, Varga Zoltán játszik gitáron és billentyűs hangszereken, valamint Nguyen Kamilla vokálozik.

Az énekesnő így mesélt az első dalról: „A szöveg a mondanivalóját tekintve eléggé egyértelmű: Hiszem, hogy bármilyen nem várt fordulat történik az ember életében, az nem véletlen, annak úgy kellett lennie és abból kell építkezni, erőt meríteni. A Dorothy átalakulását is egy ilyen változásként élem meg, előre tekintek és tudom, hogy ez az út az enyém. A videó Budapesten, a belvárosban forgott, de a legvégén feltűnik egy másik helyszín is, ami egy rövid utalás arra, hogy mi várható hamarosan, már csak ezért is érdemes végignézni!”

Megosztás