Három évtized után ismét színpadra lép a nyolcvanas évek végének rövid életű kultikus bandája, a Telegram.

Telegram Band

Újra összeáll a Telegram, a nyolcvanas évtized végének legendás AOR-formációja. A zenekart 1988-ban alapította Hirleman Bertalan dobos Makovics Dénes basszusgitárossal (akit a közönség a Bikiniben szaxofonosként ismert meg), a frontember Mr. Basary volt, az Eastet is megjárt Balogh Mihály gitározott, egy évvel később pedig Vedres Joe-t vették be második gitárosként, aki éppen akkor hagyta el a Bikinit. 1989-ben jelent meg a csapat egyetlen albuma ’Rossz hírek’ címmel, a szövegeket Angyal Tivadar írta, aki a Beatrice technikusaként is tevékenykedett. A lemez megjelenése után nem sokkal a zenekar feloszlott.

Harminc év után újra életre kel a Telegram, igaz más felállásban. Vedres Joe és Mr. Basary ezúttal is tagjai a formációnak, mellettük három új tag, Takács „Kanóc” Roland basszusgitáros, Kalmár Géza billentyűs és Sümeghi Tamás „Soma” dobos csatlakozik hozzájuk, hogy felelevenítsék a banda dallamos rockzenéjét.

A koncert június 27-én a budakalászi Kós Károly Művelődési Ház és Könyvtár kerthelyiségében kerül megrendezésre az érvényes járványügyi szabályok betartása mellett, további infó az esemény Facebook-oldalán, jegyvásárlás a Tixán és a helyszínen.
Egyes hírek szerint további koncertek is várhatóak a jövőben.

Megosztás