Tizenegy év után jelentkezik új anyaggal a Doobie Brothers. Az október 1-jén megjelenő ‘Liberté’ első négy számát digitális EP-n hozta ki ízelítőnek az ötvenéves zenekar. A hallottak alapján a fénykort idéző lemezre számíthatunk.

The Doobie Brothers

Október 1-jén jelenteti meg a Doobie Brothers új lemezét az Island Records. Hét év telt a legutóbbi ‘Southbound’ óta, melyen sztárvendégekkel karöltve elevenítették fel régi slágereiket, új dalokat pedig utoljára a 2010-es ‘World Gone Crazy’-re írtak. A ’Liberté’ előzeteseként piacra dobtak egy négyszámos digitális EP-t, mely a nagylemez első négy számát, két Tom Johnston- és két Patrick Simmons-szerzeményt tartalmaz, ez alapján igen erős, a fénykort idéző anyagra számíthatunk. A lemez producere és a dalok társszerzője az a John Shanks, akiről az utóbbi 15 évben legtöbbet a Bon Jovi producereként hallhattunk.

Ráadásul azt is nyilvánosságra hozták, hogy a banda 50 éves jubileumi turnéján 25 év után egyesül a Tom Johnston, Patrick Simmons és John McFee alkotta hármas a zenekar másik kultikus énekesével, Michael McDonalddel.

A csapat jelenlegi felállása Patrick Simmons (gitár, ének), Tom Johnston (gitár, ének), John McFee (gitár, pedal steel gitár, rezonátoros gitár, hegedű, ének), Bill Payne (billentyűs hangszerek), Marc Russo (szaxofon), Ed Toth (dobok), John Cowan (basszusgitár, ének).

A ‘Liberté’ dallistája:

01. Oh Mexico
02. Better Days
03. Don’t Ya Mess With Me
04. Cannonball
05. Wherever We Go
06. The American Dream
07. Shine
08. We Are More Than Love
09. Easy
10. Just Can’t Do This Alone
11. Good Thang
12. Amen Old Friend

The Doobie Brothers - Liberte

Megosztás