Pink Floyd: Live At Knebworth 1990

Bár a Pink Floyd kétéves stadionturnéja, mely a ’Momentary Lapse Of Reason’ albumot promotálta, 1989 júliusában befejeződött Marseille-ben, 1990 júniusában, a Knebworthben ismét felléptek, hogy részt vegyenek a ’Silver Clef Award’ jótékonysági és díjátadó megmozduláson. Nem mindennapi fellépőgárdát szedtek össze egyetlen napra, hiszen a Floyd mellett fellépett Cliff Richard és a Shadows, a Dire Straits Elton Johnnal és Eric Claptonnal, Phil Collins először egyedül, aztán a Genesisszel, Paul McCartney, Robert Plant, akihez az utolsó három számra Jimmy Page is csatlakozott, a Status Quo és a Tears For Fears. Szóval egy élő rocklexikont láthatott 120 000 ember a színpadon.

Fesztiválokra az előadók csonka programmal érkeznek, ez alól a Pink Floyd sem volt kivétel. Az eredetileg két és félórás monumentális műsort nem egészen egy órára redukálták, döntő többségében meghagyva a legismertebb dalokat, a ’Momentary Lapse Of Reason’ lemezt összesen egy tétel, a Sorrow képviselte. A koncert felvétele nem hivatalosan már több éve elérhető a világhálón, a 2019-ben kiadott ’Later Years 1987-2019’ bőséges boxsetre is rákerült, az est dupla lemezen megjelent kivonatán is hallható három nóta belőle, most pedig önállóan is kiadták az egész fellépést CD-n és dupla LP-n is.

Ambivalens érzéseim vannak a kiadvánnyal kapcsolatban. Egyrészt nem újdonság, és nemcsak nekem, másrészt ezek a dalok ugyanebben a verzióban megtalálhatóak a ’Delicate Sound Of Thunder’ koncertlemezen, ezt nemrég kibővítve úgy adták ki, hogy a turné teljes műsora hallható. Az egész emlékeztet arra, amikor a Deep Purple 2011-ben kiadta a ’Live At Montreux’ albumot, majd ezt három évvel később a ’Live In Verona’ követte, miközben a két kiadvány műsora semmiben nem tér el, ráadásul ugyanarról a nagyzenekari turnéról való mindkettő.

De visszatérve a Floydra, azt gondolom, ők mindig a monumentalitásról voltak híresek, mind a stúdióban, mind a színpadon. Egy Pink Floyd-buli hosszú, sok vizuális effekttel, történetet mesélve, az üzenetet hosszan kifejtve. A zenei teljesítménnyel, a megszólalással – nem kell hangsúlyozni – semmi baj nincs, kristálytisztán, mérnöki pontossággal szólalnak meg a dalok, bár néhol David Gilmour énekét erőtlennek hallom. Ha valaki megnézi a hangverseny mozgóképváltozatát, ugyanazt kapja, ám én azt gondolom, egy Pink Floyd-fellépést nem lehet 55 percben letudni, nem jön át az üzenet. Ilyen szempontból nem érzem fontosnak, hogy ez a kiadvány megjelent. Ugyanakkor fesztiválfellépés ide vagy oda, ez a buli a kései Floyd egyik legismertebb megmozdulása, melyre parádés kísérőgárdát szedtek össze, közülük többen is felbukkantak korábban a banda pályafutása során. A turnécsapat felállása megváltozott, igaz, Guy Pratt, Jon Carin, Tim Renwick, és Gary Wallis most is itt vannak, azonban a vokálszekcióban Rachel Fury és Margret Taylor helyett Sam Brown (aki ekkor már túl volt a kiváló bluesnóta, a Stop világsikerén) és az anyukája, Vicky Brown hallható (ő sajnos egy évvel később mellrákban meghalt), valamint a Great Gig In The Skyban Clare Torry énekel, akinek szédületes hangja felcsendül a dal eredeti verziójában a ’The Dark Side Of The Moon’ albumon 1973-ban. Amúgy Vicky Brown és Clare Torry a ’The Wall’-on is közreműködtek, és Sam Brown is a Pink Floyd közelében maradt a következő években. A szaxofont sem Scott Page fújja a Shine On You Crazy Diamondban és a Money-ban, hanem az akkoriban nagy népszerűségnek örvendő Candy Dulfer. Továbbá az azóta sajnos szintén eltávozott legendás komponista és karmester, Michael Kamen is beszállt billentyűzni, ő is sokat dolgozott együtt a Floyd tagjaival, játékát a ’The Wall’ két tételében, a Comfortably Numbban és a Run Like Hellben halljuk. Ez nem véletlen, hiszen a kultikus dupla album nagyzenekari részének hangszerelése az ő műve. Ha úgy vesszük, ez egy életműkoncertnek is felfogható, bár annak kissé rövid.

A mérleg mindkét serpenyőjében akadnak tehát érvek, döntse el mindenki, hova helyezi a lemezt, ám az igaz, ez a buli jelentős része lett a Floyd életművének. Sajnos ezután már csak egy albumra és turnéra futotta az erejükből.

Pink Floyd 1990:

David Gilmour – gitár, steel gitár, ének
Richard Wright – billentyűsök, ének
Nick Mason – dob

Közreműködők:

Guy Pratt – basszusgitár, ének
Jon Carin – billentyűsök, ének
Tim Renwick – gitár, ének
Gary Wallis – ütősök, ének
Durga McBroom – vokál
Sam Brown – vokál
Vicky Brown – vokál
Clare Torry – vokál, szólóének (The Great Gig In The Sky)
Michael Kamen – billentyűsök (Comfortably Numb, Run Like Hell)
Candy Dulfer – szaxofon (Shine On You Crazy Diamond, Money)

Shine On You Crazy Diamond Parts 1-5 / The Great Gig In The Sky / Wish You Were Here / Sorrow / Money / Comfortably Numb / Run Like Hell