Mint paraszt bácsi a viccben: Thunderdome, FullJovi – A38 Hajó, 2026. 09. 19.

Arra gondoltam, hogy a FullJovi annyi Bon Jovi-slágert nyom az arcomba, hogy besz@rok, de hogy a Thunderdome ezek után Linkin Park-, Genesis-, meg Aerosmith-dalokkal szórakoztatott, attól fejre állt a világ. Na, erre nem gondoltam.

mainSCream – Friss vér a hazai rockszíntéren, mézédesen

Hatalmas kihívás és egyben komoly lehetőség egy zenekar életében, ha élő adásban kell fellépnie egy országos rádióban. Ezt a lehetőséget kapta hazánk egyik új rockformációja, a mainSCream, akik ‘Mézédes vér’ című albumukkal mutatkoztak be a közönségnek. Szeptember 28-án a Petőfi Rádió élő adásában nemcsak mesélnek magukról és a lemezről, hanem a húrok közé is csapnak.

Deák Bill Gyulára emlékezik a közmédia

Ma reggel érkezett a hír, amely egy pillanat alatt megállította a hazai rockvilágot: 77 éves korában elhunyt Deák Bill Gyula. A magyar blues legkarakteresebb hangját nemcsak tisztelték, hanem szerették is – zenésztársak, pályatársak és rajongók generációi. Szeptember 17-én a közmédia több csatornája koncertfelvételekkel, portréműsorokkal és archív anyagokkal tiszteleg Bill kapitány emléke előtt.

Legfrissebb a Hard Rockon

Legutóbbi kommentek

Chris Rea: The Christmas Album

Chris Rea: The Christmas Album

Chris Rea első karácsonyi albuma, a ’The Christmas Album’ ugyan új dalt nem tartalmaz, csupán az 1988-as ’The Christmas EP’-t bővítették most nagylemezzé a művész többnyire csak kislemezen megjelent ünnepi hangulatú dalaival, mégis felkerült a polcomra, és mostantól minden évben a hagyomány része lesz karácsonykor, hogy ez a lemez pörögjön a lejátszón. Gyanítom, nem csak nálam!

bővebben
Subscription Form (#3)
Stratovarius – ‘Episode II’ készül?

Stratovarius – ‘Episode II’ készül?

Azt nem tudjuk, mi lesz az új album címe, mindenesetre ezerrel dolgoznak rajta a Stratovarius zenészei. Timo Kotipelto viszont az ‘Episode’ lemez borítójához készült eredeti festmények előtt fotózkodott Jens Johanssonnal a stúdiójában.

bővebben
1914 – Új dal Nick Holmes vendégszereplésével

1914 – Új dal Nick Holmes vendégszereplésével

Az 1914 néven elhíresült ukrán zenekar a black és a death metal stílusjegyeit vegyítve mutatja be az I. világháború szörnyűségeit. Harmadik albumuk első kislemezdala a Paradise Lost és a Bloodbath énekesének, Nick Holmesnak a vendégszereplésével készült.

bővebben
Exodus – Az erőszak folytatódik

Exodus – Az erőszak folytatódik

A San Franciscó-i Bay Area thrash metal veterán Exodus november 19-én jelenteti meg legújabb stúdiólemezét, amely a ’Persona Non Grata’ címet viseli, a The Beatings Will Continue (Until Morale Improves) című dal korhatáros klipje azonban már megtekinthető.

bővebben
Jason Newsted megkapta a magáét

Jason Newsted megkapta a magáét

A Metallica egykori basszusgitárosa új házának a teraszán csomagolta ki a legendás ’The Black Album’ remastered deluxe box set verzióját. Nem egy hagyományos unboxing videóról van szó, negyedórában kommentálja Jason a gigantikus pakk minden egyes részletét.

bővebben
Nad Sylvan: Spiritus Mundi

Nad Sylvan: Spiritus Mundi

A ’Spiritus Mundi’ egy igen értékes lemez, hiszen a zene mellett ott az irodalmi vonatkozás is, mely meg tudott maradni kitüntetett szerepében, nem nyomta el a hangszerelés. Nad Slyvan és Andrew Laitres összhangja kellett, hogy a költő verseinek üzenete a modern kor gyermekeihez is közelebb tudjon kerülni.

bővebben
Iron Maiden – The Writing On The Wall zajos változatban

Iron Maiden – The Writing On The Wall zajos változatban

Már közel tízmilliós nézettségnél tart az új albumot egy hónapja beharangozó dal animációs klipje, amire rátettek még egy lapáttal: ha valaki teljes értékű „rajzfilmélményre” vágyik, most a cselekményt a zene mellett hangeffektusokkal együtt is élvezheti.

bővebben
Sakk-Matt – Mattot adtak az időnek

Sakk-Matt – Mattot adtak az időnek

Több mint ötven év kellett ahhoz, hogy a legendás magyar gitárkirály, Radics Béla zenekarának felvételei teljes egészében és megfelelő minőségben lemezre kerüljenek. És ha már idáig eljutottunk, rögtön kihozták vinylen is! Sakk-matt!

bővebben
P.Mobil – Nagyon nagy a baj

P.Mobil – Nagyon nagy a baj

Míg az előző dal a mai Magyarországról szólt, ezúttal szélesebb látókörrel a klímaváltozásra fókuszált a P.Mobil. Persze a videóklipben most is elrejtettek pár taposóaknát.

bővebben
Carcass – A maja istennő tánca

Carcass – A maja istennő tánca

A brit extrémmetál-veterán Carcass a maja Ixtab istennőt idézi meg a szeptemberben érkező album legújabb kislemezdalában, amelyet félelmetes animációs videó kíséretében mutatnak be.

bővebben
Ringo Starr – Ez már a második lemeze az idén

Ringo Starr – Ez már a második lemeze az idén

‘Change The World’ címmel újabb anyagot ad ki szeptemberben a Beatles egykori dobosa, az EP-n közreműködik az Eagles-gitáros Joe Walsh, valamint a Totóból Steve Lukather és Joseph Williams. Az első dal már animált audioklipen is elérhető.

bővebben
Metallica – A Nothing Else Matters is sorra került

Metallica – A Nothing Else Matters is sorra került

A 30 éves „The Black Album” évfordulós kiadásának promózása rendületlenül folytatódik, a híres ballada egy különleges „studio live” felvételét osztotta meg a zenekar 1991-ből és két „feketelistás” különleges feldolgozás is érkezett.

bővebben

Legfrissebb a Hard Rockon

Neal Morse – Járatlan úton

Neal Morse – Járatlan úton

Neal Morse új szerzői albummal jelentkezik ‘Never Been Down This Road’ címmel, amelyet – a MorseFest-koncertfelvételek történetében először – Angliában rögzített hatlemezes kiadvánnyal kapcsol össze.

bővebben
Alestorm – Végre nemcsak Budapesten

Alestorm – Végre nemcsak Budapesten

Bobo (Bodor Máté) hazatér Miskolcra, és hozza kacsás haverjait is. Az Alestorm Miskolcon kezdi Európa-turnéját novemberben, Budapest ezúttal kimarad. A körút állandó vendégei a Lutharo és hazai büszkeségünk, a Roses Of Thieves.

bővebben
Dream Theater – Új élmény szemnek és fülnek

Dream Theater – Új élmény szemnek és fülnek

Két hét múlva kezdi meg Észak-Amerikában új turnéját a Dream Theater, ahol először szólal meg teljes egészében a ’Parasomnia’. A sorozatra készít fel a csapat legújabb stúdióvideója, a turnén pedig már a képregényszerű grafikus albumot is be lehet szerezni.

bővebben
A Testament és a modern káosz

A Testament és a modern káosz

Akarsz egy hátast dobni? Hallgasd meg a Testament legújabb dalát, amelyben nem épp szokványos elemekkel dolgoznak Eric Petersonék. Az Infanticide A.I. a technológia fejlődésével járó modern káoszt mutatja be.

bővebben
Santana – Videóklipet forgattak a Move-hoz

Santana – Videóklipet forgattak a Move-hoz

Huszonkét év után Carlos Santana és Rob Thomas ismét közösen készítettek lemezt, mely október 15-én kerül a boltokba. A korábban bemutatott Move-hoz ezúttal videóklip is készült. Az albumon Kirk Hammett, Steve Winwood és a néhai Chick Corea is játszik.

bővebben
Amberjack: High Road

Amberjack: High Road

Olyan album született, amellyel a zenekar visszapillant a múltba, ugyanakkor a jövőbe is tekint, ezáltal itt maradt a jelenben. Úgy gondolom, hogy jót tett a vérátömlesztés az Amberjacknek, hiszen most is egy hiteles, profi produkcióval jöttek elő, amellyel jó esélyük van arra, hogy megállják helyüket a nemzetközi palettán is. A jól sikerült első album, a ’Storm’ után én ezt a mostani produkciót egy picivel még jobbnak tartom.

bővebben
David Lee Roth visszavonul

David Lee Roth visszavonul

Ha már szóba került a Van Halen, az együttes énekese, David Lee Roth bejelentette, hogy jövő januárban lenyom még 5 koncertet Las Vegasban, aztán egészségügyi okok miatt visszavonul.

bővebben
Patti Smith a Liszt Ünnepen – A punk koszorús költője újra Budapesten ad koncertet

Patti Smith a Liszt Ünnepen – A punk koszorús költője újra Budapesten ad koncertet

Talán vannak még, akik emlékeznek Patti Smith első magyarországi koncertjére: a punk keresztanyjának 23 évvel ezelőtti fellépése a Sziget Fesztiválon azzal a katartikus momentummal zárult, ahogy Patti puszta kézzel letépte a húrokat a gitárjáról, mielőtt egy elegánsan hanyag mozdulattal a színpadon lévő egyik erősítőbe repítette a hangszert. Október 13-án a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében valószínűleg nem kerül majd sor hasonló akcióra, de az biztos, hogy Patti Smith várva várt koncertje a Liszt Ünnepen valódi kultszenzáció.

bővebben
Special Providence – Jubileumi buli az A38-on

Special Providence – Jubileumi buli az A38-on

2022. január 20-án különleges, egyszeri koncertet ad az A38-on a Special Providence, ahol a tízéves ’Soul Alert’ lesz a főszereplő. Az est kuriózuma, hogy a lemezen játszó két egykori tag, Kertész Márton és Cséry Zoltán is ott lesz Markó Ádámék mellett.

bővebben
Beast In Black – Hajsza a tokiói éjszakában

Beast In Black – Hajsza a tokiói éjszakában

A nemzetközi ötösfogat animációs klipjében egy ‘Szárnyas fejvadász’-hoz hasonló akciódús sci-fi történetbe csöppenünk. Molnár Máté, a zenekar basszusgitárosa ezúttal is szolgált exkluzív részletekkel a megjelenés körüli bonyodalmakról.

bővebben
Lexxi Foxxra rá se lehet ismerni!

Lexxi Foxxra rá se lehet ismerni!

Travis Haley (a Steel Pantherből távozott Lexxi Foxx) új bandájának, a Hollywood Gods N’ Monstersnek első dalrészletébe már belehallgathatunk, nemcsak a fazon, a zene is nagyon más.

bővebben
Scorpions – Lemezbemutató az Arénában

Scorpions – Lemezbemutató az Arénában

A legendás Scorpions visszatér. 2022. februárjában érkezik a 19. stúdióalbumuk ’Rock Believer’ címmel, az új lemezt bemutató koncertsorozat május közepén startol, Budapestre május 30-án érkeznek.

bővebben
Judas Priest – Richie Faulkner szívproblémákkal küzd

Judas Priest – Richie Faulkner szívproblémákkal küzd

Rájár a rúd a Judas Priest gitárosaira. Glenn Tipton pár éve vallotta be, hogy Parkinson-kórban szenved, most Richie Faulknerről derült ki, hogy „súlyos szívproblémákkal” küzd, kórházba került, emiatt az amerikai turné hátralévő részét elhalasztották.

bővebben

Legutóbbi kommentek

Kritikák

Saxon: Inspirations

Saxon: Inspirations

Vegyes a kép, csúcsok és mélypontok váltják egymást, én azt mondom, nem minden esetben választották ki a legmegfelelőbb szerzeményeket. Ám egy ilyen idegen tollakkal ékeskedő lemezt a helyén kell kezelni: a Saxon életjelet adott magáról a bezártságban, a srácok kihasználták a sok-sok szabadidőt.

bővebben
Ronnie Atkins: One Shot

Ronnie Atkins: One Shot

Utálom ezt a lemezt, mert ismerem a létrejöttének apropóját. Ugyanakkor imádom is, mert minden egyes hang, minden egyes pillanat tiszta Ronnie. Ugyanaz a dallamvilág, ugyanaz a feeling, mint a Pretty Maidsnél, csak kicsit lájtosabban. Olyan ‘Stripped II’.

bővebben
U.D.O. & Das Musikkorps Der Bundeswehr: We Are One

U.D.O. & Das Musikkorps Der Bundeswehr: We Are One

Magas színvonalú muzsika, ez nem vitás, ha valaki szereti a Lingua Mortis Orchestra feat. Rage lemezét, akkor ebben sem fog csalódni. Egy kicsit ez is inkább Das Musikkorps Der Bundeswehr feat. U.D.O. és nem fordítva. De nem áll jól a heavy metalnak a konceptalbum.

bővebben
Primal Fear: Metal Commando

Primal Fear: Metal Commando

A Primal Fear új albuma nem más, mint remek riffek, gitárharmóniák és énekdallamok összessége a legmagasabb német minőségben. Újra összehoztak egy csokornyi olyan dalt, ami úgy feltölt energiával, hogy akár a metal kommandó csapatával karöltve indulsz a háborúba.

bővebben
Haken: Virus

Haken: Virus

A Haken megtalálta önmagát! Egybe tudta gyúrni a korai korszak dallamosságát és virtuozitását az újkori hangzással, megoldásokkal és műfaji követelményekkel. A végeredmény egy olyan egyveleg lett, amit a zseniális jelzővel lehet csak illetni.

bővebben

Interjúk

Nincs találat

A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.

Koncertbeszámolók

Nincs találat

A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.

Ajánló

Megadeth – „Mire Európába érünk, még több dal kerül be a programba”

Megadeth – „Mire Európába érünk, még több dal kerül be a programba”

Június 5-én kezdi Európa-turnéját a Megadeth legénysége, és pár nappal később már nálunk zúznak egy hazai thrash nagyágyú, az Archaic vendégszereplése mellett. Latin-Amerikában 8-10 album dalaiból válogattak, de hogy mivel készülnek a kontinensünkre, az még titok. Dave Mustaine szerint folyamatosan szélesítik a repertoárt az új gitárossal.

bővebben
Kissin’ Dynamite – Ördögi ötlet

Kissin’ Dynamite – Ördögi ötlet

The Devil Is A Woman, hirdeti a Kissin’ Dynamite új dalában, melyet ősszel élőben is meghallgathatunk a Barba Negrában, ahová a Massive Wagons és az Airstrike társaságában érkeznek.

bővebben
Ghost – Megvannak a magyar helyszínek és dátumok

Ghost – Megvannak a magyar helyszínek és dátumok

A Ghost tavalyi amerikai turnéjának két telt házas buliján forogtak a kamerák, hogy elkészüljön a zenekar első egész estés mozifilmje, ami ötvözi a koncertvideót és a csapat webes sorozatának történéseit. Június végén a hazai mozikban is látható lesz a ’Rite Here Rite Now’.

bővebben