Andrey Smirnoff - Electric Gravity

A cirill betűs nevek átírásával mindig bajban vagyunk – nemcsak mi, magyarok, úgy általában a latin betűket használó népek –, hiszen a Sztroganoff bélszínt két f-fel írjuk, Muszorgszkij operáját, a Borisz Godunovot ellenben v-vel. Így fordulhatott elő, hogy az U.D.O. gitárosa, akit Andrey Smirnovként ismertünk meg, most  Andrey Smirnoff néven adott ki szólólemezt – úgy látszik, ő maga ezt az írásmódot preferálja. Mert ez a lemez szerzői kidásban jelent meg, és egyelőre csak digitális formában.

Nem ez az első szólólemeze az orosz gitárosnak, eddig hármat adott ki anyanyelvén – legutóbb orosz verseket zenésített meg akusztikus gitárral –, most a zene nemzetközi nyelvét ragadta meg, instrumentális lemezt készített. „Mindig az volt az álmom, hogy készítsek egy gitárorientált instrumentális anyagot, a gitáromat akartam megénekeltetni” – mondta. Nos, ez sikerült neki.

 

 

Az első dalnál rögtön mellbe vágnak a mérges riffek és eszembe jut Marty Friedman, a Megadeth exgitárosa, ő tud ilyen agresszív, thrashes riffeken nyugvó dallamérzékeny gitárjátékot produkálni. Andreynek a nemzetközi elismertséget meghozó U.D.O. előtt – illetve vele párhuzamosan azóta is – már volt hazájában egy Everlost nevű modern metal csapata, illetve annak side projectjeként alakult a Flash Of Aggression nevű thrash metal brigád. Szóval nem a levegőből kapta azokat a riffeket.

A Dream It Out Loudban a kísérő akkordbontások már Joe Satrianit idézik, a Djentology meg már nevében elárulja stílusát, az Animals As Leadersre emlékeztető szaggatott riffek jelennek meg azon a bizonyos djentes tompított gitárhangon. De mindegyik dalban a közös nevező az említett éneklő gitár, Smirnoff fantasztikus dallamközpontú játéka. Amikor az U.D.O.-ba került, azt mondtam, Kasperi Heikkinen a neoklasszikus futamok bajnoka, míg Andrey hozza azt a nyújtásokkal gazdagított, blues-rock alapon nyugvó gitárjátékot, mellyel Wolf Hoffmann egyetlen méltó örököse lehet. Nos, a Light And Shadow-ban megmutatja, hogy a neoklasszikus futamok sem állnak távol tőle, Yngwie Malmsteen legszebb napjait idéző játékot hallhatunk a dalban, ahol nemcsak öncélú magamutogatás a gitárnyak fogdosása, hanem egy kiérlelt dallam része. Pár pillanatra még Tony MacAlpine első szólólemeze is beugrik a dalról.

Valóban érdekes csavar van a jazz-rockos Twist Me-ben, mely Steve Morse korai munkásságát, a Dixie Dregs-időket idézte fel, de a Wings Of Freedom is izgalmas a 70-es éveket idéző muzsikájával, vagy ahogy a Coming Home nyugodtabb tempójából hergeli bele magát a középső részben egy agresszív katarzisba, hogy aztán – mintha mi sem történt volna – visszatérjen az alapállapotba.

A lemez két gyönyörű balladája, a Sunrise In Butrint és az Escape, előbbiben úgy sír a gitár, mintha csak Jason Becker instruálta volna legutóbbi szólólemezén, az utóbbiban inkább Joe Satriani hangulata köszön vissza ismét, és itt Corvin Bahn billentyűs is több szerepet kap, mint a korábbi dalokban. A záró Where The Rivers Flow-ban újra előkerülnek a djentes hangszínek, a dzsesszes gitárjáték és az agresszívebb riffek is. Smirnoff megmutatta ebben a szűk negyven percben, hogy jóval több van benne, mint egy Hoffmann-klón. A nyolcvanas években szupersztárrá válhatott volna ezzel a lemezzel.

Összegzés:

Marty Friedman agresszivitásától Jason Becker überdallamain át az Yngwie Malmsteen legjobb pillanatait idéző neoklasszikus futamokig minden megvan ebben a srácban, ami kell egy tökéletes gitáralbumhoz. A különböző stílusú dalokban egy a közös: Andrey Smirnoff dallamérzékenysége, mely úgy vonzza a hallgató fülét a hangszórók felé, mint valamiféle elektromos gravitáció.

Pontszám: 8,5

Megjelenés: 2021
Kiadó: Andrey Smirnoff (szerzői kiadás)
Stí­lus: instrumentális gitárzene
Származás: Oroszország

Zenészek: 

Andrey Smirnoff – szóló- és basszusgitár
Corvin Bahn
– billentyűs hangszerek
Sergey Serebrennikov
– dobok

Dalcí­mek: 

  1. Samurai
  2. Dream It Out Loud
  3. Djentology
  4. Wings Of Freedom
  5. Sunrise In Butrint
  6. Light And Shadow
  7. Coming Home
  8. Twist Me
  9. Escape
  10. Where The Rivers Flow
Megosztás