NMB (The Neal Morse Band): Innocence & Danger

Ahogy a járványhelyzet javult a világban, úgy indult be a zenészek közt is hosszú idő után végre a valódi közös munka, mely sokaknál – mint például a nevét NMB-re rövidítő Neal Morse Bandnél – a zeneszerzői összhang elengedhetetlen része. Neal Morse és zenekara a 2021-es év elején ragadta meg a lehetőséget és lépett a tettek mezejére. A közösségi médiának köszönhetően infomációcseppeket már kiszivárogtattak, kiderült, hogy ezúttal a The Neal Morse Band nem egy újabb konceptalbumon, hanem önálló dalokat felvonultató anyagon dolgozik. Céljuk az volt, hogy a ’The Grand Experiment’ vonalához térjenek vissza, ami sikerült is, meg nem is. Az egylemezes hosszúságot képtelenek voltak tartani, zenei szempontból viszont tényleg vissza tudtak kanyarodni az ötösfogat 2015-ös debütálásához, egymás után sorakoznak a rövidebb, rádióbarát hosszúságú dalok és persze a Neal védjegyének számító húsz-, vagy akár harmincperces epikus művek. De nézzük kicsit részletesebben ezt a Janus-arcú lemezt, a fehér és fekete oldal küzdelmét, amit „Innocence”-nek és „Danger”-nek kereszteltek el. Tudatosan úgy építették fel az albumot, hogy az első lemezre a rövidebb, míg a másodikra a hosszabb lélegzetű művek kerültek. Elsőre még tetszett is ez az elgondolás, de a lemezt megismerve sajnos úgy érzem, nem volt jó döntés. De erre a megállapításomra még visszatérek.

A rövidebb dalok már az első pillanatban megleptek, mert érezhetően újat hoztak. A promóció alatt derült csak ki, hogy Neal átengedte a zeneszerzést társainak, elsősorban Bill Hubauernek, Randy George-nak és Eric Gillette-nek. Ettől még ő is részt vett a munkálatokban, de a kiindulási pontokat az előbb említett három tag rakta le, és utána közösen hangszerelték meg és építették fel azokat Neal Morse Band-dalokká. A ’The Grand Experiment’-en hallható újfajta zeneszerzési mód egyenes folytatását hallhatjuk az ’Innocence & Danger’-en. Teljesen mindegy, hogy a nyitó Do It All Again című dalt veszem, vagy a másik, a promócióban megmutatott kislemezt, a Your Place In The Sunt, a végeredmény egyértelműen jól beazonítható közös munka eredménye. Egy zenekar akkor jó, hogyha mindig tud újat mutatni. Ez az ötös ezt most megtette. Hihetetlen stílustanulmányokat szállítottak le, amiben Joe Cocker, a The Beatles, a Pink Floyd vagy épp a Toto zenei világát gyúrták össze a Neal által jegyzett progresszív stílussal. Ennek eredményeképp születhettek meg olyan nagyszerű dalok, mint a Your Place In The Sun, az Another Story To Tell vagy épp a The Way It Had To Be. Nem mehetek el szó nélkül a Not Afraid Pt. 1 mellett, ami ellenben Neal stílusát tükrözi, engem olyan dalokra emlékeztet, mint a Spock’s Beard Distance To The Sun, vagy a June című dalai. A többszólamú vokál, a témák változatossága végül a korong egyik legértékesebb dalává tette számomra.

Fájó szívvel írom le a következőket, de többszöri hallgatás után sem változott bennem a kép: néhány dal egyszerűen nem passzol a korábban hallott zenekari imidzshez. Az első CD végén található Simon and Garfunkel Bridge Over Troubled Water dalának feldolgozása. Alapvetően nem a végeredménnyel van bajom, de ez a feldolgozás nem illik a korábbi dalok által kialakított képbe. És ott van még az Emergence, amely példátlan a zenekar történetében, hiszen hangszeres önálló produkciót még sosem hallhattuk Neal lemezén. Ez a rögtönzésnek ható kis szösszenet is eltér a produkció gerincét alkotó daloktól, ami önmagában nem lenne baj, de ez valahogy nem illik ide.

A második lemezen hallható két szerzemény önmagában 50 percnyi zenét tartalmaz. Ahogy a ’The Grand Experiment’ végén is ott volt az epikus Alive Again, érthetően úgy érezték, ide is kell nem egy, mindjárt kettő. A Not Afraid Pt. 2 – mely csak szövegvilágában kapcsolódik az első részhez –, elhozza a várt sokszínűséget. Akik szeretik Morse nagyszerű dallamait hallgatni szimfonikus kísérettel, azoknak ez a mű telitalálat (bár halkan megjegyzem, hogy egy-két hangszeres rész azért már ismerősnek tűnt). Ellenben – fáj leírnom – a bő 30 perces Beyond The Yearst jobb lett volna kihagyni, vagy nem így kellett volna feltenni a lemezre. Ezek a zenészek a szakma élvonalába tartoznak, erre nincs is jobb bizonyíték, mint az a fúgatéma, amit a dal elején hallhatunk, de bármennyiszer is próbáltam ezt a hosszú eposzt megszeretni, minden hallgatással egyre kevésbé sikerült. Megvan benne az érték, amit a The Neal Morse Band képvisel, de egy rövidített verzióban talán jobban hatott volna.

Ígértem, hogy visszakanyarodok a rövid és hosszú dalok koncepciójához. Az elgondolás jó volt, de a második lemezt nem sikerült tartalommal megtölteni. Úgy érzem, hogy a Mike Portnoy által említett egylemezes változat jobb lett volna. Ha lemaradt volna az említett feldolgozás, az akusztikus gitáros szösszenet és a gigantikus prog opusokból egy rövidített, megvágott változat került volna fel, vagy ha a másodikat egyszerűen elhagyják, akkor valahogy a fogyaszthatósága sokkal jobb lenne ennek az anyagnak.

Összegzés:

Fáj a szívem, mert szeretnék úgy örülni ennek a lemeznek, mint korábban a ’The Grand Experiment’-nek vagy a Neal Morse Band két monumentális konceptalbumának, a ‘The Similitude Of A Dream’-nek és a ‘The Great Adventure’-nek, de ezt az élményt most csak az első CD néhány dala adta meg nekem. Az ’Innocence & Danger’ egy kiváló alkotás, de a „mor(s)e is more” elve helyett most a „less is more” jobb lett volna.

Pontszám: 7,5

Megjelenés: 2021
Kiadó: Inside Out Music
Stílus: progresszív rock
Származás: Amerikai Egyesült Államok

Zenészek:

Neal Morse – billentyűs hangszerek, gitár, ének, vokál
Mike Portnoy – dobok, ének, vokál
Randy George – basszusgitár
Eric Gillette – gitár, ének, vokál
Bill Hubauer – billentyűs hangszerek, ének, vokál

Dalcímek:

CD 1 (Innocence):

01. Do It All Again
02. Bird On A Wire
03. Your Place In The Sun
04. Another Story To Tell
05. The Way It Had To Be
06. Emergence
07. Not Afraid Pt. 1
08. Bridge Over Troubled Water

CD 2 (Danger):

01. Not Afraid Pt. 2
02. Beyond The Years