Ötödik lemezére készül a Black Star Riders, ám azon már nem fog szerepelni az alapító gitáros, Scott Gorham, aki a jövőben kizárólag a Thin Lizzyre akar koncentrálni.

Scott Gorham

Nagy hír a Black Star Riders háza táján, hogy a csapat lemezkiadót vált, a Nuclear Blast Records helyett ezentúl az Earache Recordsnál készítik lemezeiket, de ami még fontosabb, a zenekar alapítója és gitárosa, Scott Gorham, aki az eddigi négy Black Star Riders-album – ‘All Hell Breaks Loose’ (2013), ‘The Killer Instinct’ (2015), ‘Heavy Fire’ (2017) és ‘Another State Of Grace’ (2019) – mindegyikén játszott, nem lesz többé részese e kalandnak.


A Black Star Riderst a legendás ír rockegyüttes, a Thin Lizzy tagjai alapították 2013-ban, és nyolcéves fennállásuk alatt négy albumot adtak ki a Nuclear Blast kiadónál. A hozzájuk fűződő kötelezettségeik teljesítését követően hosszú távú lemezszerződést kötöttek az Earache Records kiadóval, amely az extrém metált a köztudatba hozta a 80-as és 90-es években, az utóbbi időben pedig olyan modernrock-zenekarok karrierjét segítette elő, mint a Rival Sons és a The Temperance Movement. A banda frontembere, Ricky Warwick így nyilatkozott erről: „Rendkívüli öröm számunkra, hogy bejelenthetjük az Earache Recordsszal kötött új szerződésünket. Csodálatos 8 évet töltöttünk el a Nuclear Blastnál, de itt volt az ideje, hogy elváljanak útjaink és az Earache alkalmasnak látszik a feladatra! Alig várjuk, hogy elkezdjük az új kapcsolatot az ottani nagyszerű csapattal!”

A zenekar október 14-én vonul stúdióba Los Angelesben a sokéves tapasztalattal rendelkező producerrel, Jay Rustonnal (Stone Sour, Steel Panther, Uriah Heep, Anthrax), hogy elkezdjék felvenni a 2019-es ‘Another State Of Grace’ folytatását. Az új albumon a zenekar korábbi kiadványaihoz képest más felállásban szerepel majd, mivel az alapító és szólógitáros Scott Gorham úgy döntött, hogy lemondja a zenekarral kapcsolatos minden felvételi és turnékötelezettségét. „Nagyon sajnáljuk, hogy Scott távozik, de megbeszéltük, hogy az új lemezzel kapcsolatban nagyon komoly világturné-kötelezettségeket vállalunk, és Scott úgy döntött, hogy csak a Thin Lizzyre akar koncentrálni – és mivel ő egy legenda, egyikünk sem hibáztathatja őt ezért. Mindannyian a legjobbakat kívánjuk neki, de mivel 2022-től sűrű koncertprogramja lesz a Thin Lizzyvel, nemigen fogok neki hiányozni!” – tette hozzá nevetve Ricky Warwick, aki jelen állapot szerint a Thin Lizzy énekese is egyben.

A csapat azt is bejelentette, hogy az új album felvételénél csatlakozik hozzájuk Zak St. John Los Angeles-i dobos. A BSR basszusgitárosa, Robert Crane erről annyit mondott: „Zaket már ismerjük egy ideje, mint Los Angeles-i session zenészt, és tudom, hogy mindenkit le fog nyűgözni, amikor meglátják és meghallják a játékát.”

A zenekar nem akarja lecserélni Scott Gorhamet senki másra, ezért négy taggal folytatják a továbbiakban, Christian Martucci mellett Ricky fogja a gitárszólamok nagy részét átvenni. A Black Star Riders egyelőre cím nélküli ötödik albumát 2023 elején adja ki, és a megjelenés után pár héten belül már le is vannak kötve a koncertdátumok.

Scott Gorham ma erősítette meg a hírt közösségi oldalán: „Mint azt már mindannyian tudjátok, úgy döntöttem, hogy elhagyom a Black Star Riderst, hogy a Thin Lizzy jövő évi turnéjára koncentrálhassak (amiben egyébként Ricky Warwick is részt vesz). Elhagyni egy 8 éven át szorosan együttműködő közösséget, véget vetni egy jó barátokkal közösen eltöltött 8 évnek sosem könnyű, de úgy éreztem, hogy itt az ideje, különösen annak tudatában, hogy Ricky és a zenekar, amilyen nagyszerűek, egyáltalán nem lesznek veszélyben nélkülem. Biztos vagyok benne, hogy a korábbi sikerekre építve készítik el új albumukat, és alig várom, hogy meghallgassam azt. Itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy megköszönjem minden egyes rajongónknak a fantasztikus támogatást az évek során, mindig nagyszerű élmény volt turnézni és személyesen kezet rázni oly sokatokkal. Voltak találgatások az egészségi állapotommal kapcsolatban, ezért szeretném mindannyiótokat tájékoztatni, hogy nagyon jól vagyok, megkaptam a 2 Covid-oltást és holnap megkapom az influenza elleni oltást is, továbbá próbálok javítani a golftechnikámon, ami az utóbi időben eléggé leromlott…
Ami a 2022-es Thin Lizzy-koncerteket illeti, ez jelenleg tervezési fázisban van, de mindenképpen tájékoztatni foglak titeket az aktuális felállással és a koncertidőpontokkal kapcsolatban.”

Megosztás