Október 15-én érkezik a lemezboltokba a Beatles utolsó nagylemezének legújabb kiadása, amelyben új sztereó, Dolby 5.1 vagy akár Dolby Atmos hangzással is meghallgathatod az albumot, és persze rengeteg kiadatlan felvétel szerepel az extrák között.

The Beatles

1969. január 2-án John Lennon, Paul McCartney, George Harrison és Ringo Starr együtt kezdték az új évet a londoni Twickenham Filmstúdióban. A négyes belevetette magát egy olyan projektbe, amelynek célja az volt, hogy visszatérjenek oda, ahová mindig is tartoztak: a színpadra. Kamerák és magnók három héten át, szinte minden pillanatot dokumentáltak. Először a Twickenhamben, majd az Apple stúdióban folytatták a zenélést, ahol Billy Preston billentyűs csatlakozott a négyeshez. Együtt próbálták ki az új dalokat és jammeltek régebbi szerzeményeken, mindezt élőben és kendőzetlenül rögzítve. Így készült el a ’Let It Be’, amely végül 1970. május 8-án jelent meg.

2017-ben indult el a Beatles 50 éves jubileumi kiadványainak sorozata, amelynek keretében megújult és bőséges extrákkal került ismét a lemezboltokba a ’Sgt. Pepper’s Lonely Hearts Club Band’, a „fehér album”-nak nevezett ’The Beatles’ majd az ’Abbey Road’ is. 2021-ben a sort a ’Let It Be’ lemez zárja, október 15-én jelenik meg az új különleges változat. Giles Martin (producer) és Sam Okell (hangmérnök) elkészítették a legendás album új sztereó mixét, és persze a többcsatornás Dolby hangzásokkal és több lemezen elterülő bónusztartalommal is bővült az eredeti anyag. A ’Let It Be’ fő lemezének hangzását a Phil Spector által reprodukált változathoz igazították. Ezen felül 27 eddig kiadatlan stúdiófelvételt, ráadásul a a ’Get Back’ LP-t és a ’Let It Be’ EP-t is tartalmazza az ünnepi kiadvány, amelyeket még Glyn Johns hangmérnök állított össze 1969-ben és 1970-ben. Néhány friss részletet már meghallgatunk a CD, 2 CD, 5 CD + Blu-ray, LP, 5 LP és picture disc változatokban megjelenő anyagból.

’Let It Be’ dallista:

CD 1 – új sztereó mix:

01. Two Of Us
02. Dig A Pony
03. Across The Universe
04. I Me Mine
05. Dig It
06. Let It Be
07. Maggie Mae
08. I’ve Got A Feeling
09. One After 909
10. The Long And Winding Road
11. For You Blue
12. Get Back

CD 2 – Get Back – Apple Sessions:

01. Morning Camera (Speech – mono) / Two Of Us (Take 4)
02. Maggie Mae / Fancy My Chances With You (Mono)
03. Can You Dig It?
04. I Don’t Know Why I’m Moaning (Speech – mono)
05. For You Blue (Take 4)
06. Let It Be / Please Please Me / Let It Be (Take 10)
07. I’ve Got A Feeling (Take 10)
08. Dig A Pony (Take 14)
09. Get Back (Take 19)
10. Like Making An Album? (Speech)
11. One After 909 (Take 3)
12. Don’t Let Me Down (First rooftop performance)
13. The Long And Winding Road (Take 19)
14. Wake Up Little Susie / I Me Mine (Take 11)

CD 3 – Get Back – Rehersals And Apple Jams:

01. On The Day Shift Now (Speech – mono) / All Things Must Pass (Rehearsals – mono)
02. Concentrate On The Sound (mono)
03. Gimme Some Truth (Rehearsal – mono)
04. I Me Mine (Rehearsal – mono)
05. She Came In Through The Bathroom Window (Rehearsal)
06. Polythene Pam (Rehearsal – mono)
07. Octopus’s Garden (Rehearsal – mono)
08. Oh! Darling (Jam)
09. Get Back (Take 8)
10. The Walk (Jam)
11. Without A Song (Jam) – Billy Preston with John and Ringo
12. Something (Rehearsal – mono)
13. Let It Be (Take 28)

CD 4 – ’Get Back’ LP – 1969 Glyn Johns Mix:

01. One After 909
02. I’m Ready (aka Rocker) / Save The Last Dance For Me / Don’t Let Me Down
03. Don’t Let Me Down
04. Dig A Pony
05. I’ve Got A Feeling
06. Get Back
07. For You Blue
08. Teddy Boy
09. Two Of Us
10. Maggie Mae
11. Dig It
12. Let It Be
13. The Long And Winding Road
14. Get Back (Reprise)

CD 5 – ’Let It Be’ EP:

01. Across The Universe (unreleased Glyn Johns 1970 mix)
02. I Me Mine (unreleased Glyn Johns 1970 mix)
03. Don’t Let Me Down (new mix of original single version)
04. Let It Be (new mix of original single version)

Blu-ray:

01. Dolby Atmos
02. 96kHz/24-bit DTS-HD Master Audio 5.1
03. 96kHz/24-bit High Res Stereo (2019 Stereo Mix)

The Beatles

Megosztás