A világhírű lengyel Riverside olyan kislemezdallal jelentkezett a zenekar 2001-es alapításának évfordulójára, amely összegzi a két évtized zenei, költészeti és grafikai világát.

A Riverside-frontember Mariusz Duda így kommentálta a Story Of My Dream című dal megjelenését:
“Kifejezetten a 20. évfordulónkra komponáltuk a dalt, azt szerettük volna, hogy tartalmazza a stílusunk minden jellegzetes elemét, és ötvözze az első évtized Riverside-ját, amikor kicsit súlyosabban szóltunk és a második évtized Riverside-ját a melankolikusabb-dallamosabb irányultságával. A szöveg direkt idézeteket és utalásokat tartalmaz számos korábbi dalunkkal kapcsolatban, ezt tükrözi a kislemez borítója is, amelyet Travis Smith [nem összetévesztendő az ex-Trivium-dobossal] készített a korábbi borítóink és grafikai terveink részleteiből.
A Story Of My Dream az első dal, amit az új felállásban, Maciej Meller gitárossal vettünk fel, és ízelítő abból, ahogyan a 2022-ben várható nyolcadik albumunkon fogunk megszólalni. Bár maga a kislemezdal nem lesz rajta, ez lesz a nyitódala az idén megjelenő ’Riverside 20’ című kiadványnak, amely néhány korábbi szerzeményünk felújított verzióját tartalmazza.
A retrománia, a lejátszási listák és mindenféle összeállítások fénykorában úgy gondoltuk, hogy nem is lenne rossz ötlet, ha a 20. évfordulónkat egy ilyen kiadvánnyal ünnepelnénk meg. A válogatás két részre lesz osztva ’The Shorts’ és ’The Longs’ címmel, és összegezve mutatja be az eddigi pályafutásunkat, illetve előkészíti a terepet a közelgő új albumhoz, amely újabb fejezetet nyit a Riverside zenei karrierjében.”

Megosztás