Rivers Ablaze - Devoid Dying Sun

A Rivers Ablaze ’Blood Canvas’ című debütáló albuma a tavalyi év egyik meglepetéslemeze volt, a Nagy Andrással való fúzió egy remekbe szabott anyagot eredményezett, mely a hazai undeground szcénán bőven túlmutatott. A ’Devoid Dying Sun’ több szempontból is változást hozott. Kertész Márton műhelyéből ezúttal egy instrumentális lemez került ki, melyben a fókusz még inkább a hangszeres tudásra és a dalszerkezetekre összpontosult. És ami a legnagyobb meglepetés számomra: az underground dobos, a nemzetközileg is elismert Ziskó Olivér leigazolása, aki számos zenei műfajban otthonosan érzi magát, legyen szó black metalról, rockról, dzsesszről, bluesról vagy akár fúziós zenéről. Olivér olyan zenészekkel dolgozik együtt, mint Derek Sherinian, Anthony Crawford, Papesch Péter, Kaltenecker Zsolt, Mike Gotthard, vagy akár Marius Pop. 2018-ban kiadott szólólemeze is bizonyítja, hogy különleges kvalitásokkal rendelkező zenész. Az Anima Sound System ütősének nem ismeretlen terep az extrém műfaj, 14 évesen már a death metalt játszó legendás Extreme Deformity dobosától, Bertalan Balázstól tanulta az alapokat, majd többedmagával megalapította a már-már kultikus Alfred’s Violin együttest. Olyan undeground lemezeken lehet hallani a játékát, mint a Verilun ’Through Fire… In The Sun’, Humugur ’Bring Decay To An End’, Sear Bliss ’Eternal Recurrence’. És bizony Olivér rengeteget hozzátett ahhoz, hogy a ’Devoid Dying Sun’ olyan legyen, ahogy Marci megálmodta. Erőtől duzzadó, gyors és technikás dobolása az egész lemezt végigkíséri, egészen elképesztő tudásról téve tanúbizonyságot. A billentyűfelelős ezúttal is a régi harcostárs, Cséry Zoltán, aki úgyszintén többféle stílusban bizonyított már. Elég csak meghallgatni a Songs For Your Soul szólóprojektjének első lemezét, vagy a nemrég kiadott Patché-nagylemezt, s egy kreatív, nagy tudású zenész képe bontakozik ki előttünk.

A dalok megírása egy személyben Kertész Márton nevéhez köthető, akárcsak a gitár és a basszusgitár feljátszása a lemezre. A Rivers Ablaze nem háttérzene, a dalok komplexitása maximális koncentrációt és odafigyelést igényel, csak így tudjuk átélni és megérteni Marci zenei koncepcióját. A megjelenés óta életem részévé vált a ’Devoid Dying Sun’, minden egyes vele töltött perc egy utazás az univerzumban, kikapcsol és egy más tudatállapotba repít a hétköznapok szürkeségében. A legtöbb instrumentális zenével az a bajom, hogy egy idő után unalmassá és öncélúvá válik, s pár hallgatás után megy a süllyesztőbe. Ezzel szemben a ’Devoid Dying Sun” sokszínűségével és izgalmas zenei világával igen változatos képet mutat, mind a stílusokat, mind a dalszerkezeteket illetően. Marci káprázatosan prezentálja a tempóváltásokat és a hangulatváltozásokat hangszerével, mely hol könyörtelen groove-okban, hol nagyívű gitárszólókban, hol pedig agresszív, gyors és súlyos szaggatott riffelésekben mutatkozik meg. Zseniális, ahogy számokon belül a nehéz és brutális témák váltogatják egymást, majd változnak át békésebb, szelídebb és lebegős harmóniákká.

 

 

A futurisztikus és néhol pszichedelikus képkockák megteremtésében elévülhetetlen szerepe van Cséry Zoltán aláfestő billentyűjátékának. Az igényes belső tartalomhoz igazodik Sütő András borítóterve is, melyet Saly Németh László elvont festménye alapján készített. Ennél a produkciónál a hangmérnöki munka is professzionális, Csobánczi Péter elképesztő hangzást hozott össze, ezzel is növelve a ’Devoid Dying Sun’ élvezeti értékét.

Összegzés:

Kertész Márton ezzel a lemezzel újfent bizonyította, hogy egy zseniális gitáros és remek dalszerző. Az előző album sikeressége nyomán bátor és merész lépés volt a vokális témákat elhagyva egy instrumentális lemezt készíteni, de Marcinak bejött, ami sokaknak csak hiábavaló próbálkozás volt. Egy előremutató, progresszív, minden öncélúságtól mentes negyvenöt percnyi csodát tett le elénk, ami hallgatásról hallgatásra hálálja meg a belé vetett bizalmat. A nemzetközi szinten is kimagasló lemez az év egyik csúcsalkotása.

Pontszám: 9,5

Megjelenés: 2021
Kiadó: Metal.hu
Stílus: progresszív death metal / experimentális metál
Származás: Magyarország

Zenészek:

Kertész Márton – gitár, basszusgitár
Ziskó Olivér – dob
Cséry Zoltán – billentyűs hangszerek

Dalcímek:

  1. Devourer Of The Cosmic Flame
  2. The Manifestation Of Supreme Darkness
  3. The Eclipsing Hour
  4. Invocation Of The Consuming Fire
  5. A Cloud Once Majestic
  6. When Silence Fades To Nothingness
Megosztás