Az új énekest az Anti-Complicity Anthem klipjében mutatták be, mely a Turn XXI című dallal együtt jelent meg digitális EP formájában.

Ignite 2021

Az amerikai hardcore banda, az Ignite vadonatúj digitális EP-t adott ki ‘Anti-Complicity Anthem’ címmel. Az EP a címadó számon kívül tartalmazza a Turn XXI című dalt is, amely csak ezen az EP-n érhető el. Az Anti-Complicity Anthem erőteljes előadású klipjében mutatkozott be a zenekar új énekese, Eli Santana (Holy Grail), aki a 2019-ben kilépett Téglás Zoli helyére lépett, és akivel jelenleg egy új albumot vesz fel a csapat.

 

 

„Az Anti-Complicity Anthem klipjének forgatása adott egy kis ízelítőt nekünk abból, hogy milyen jó lesz újra élőben, emberek előtt játszani – nyilatkozta Craig Anderson dobos. – Már jó ideje nem játszottunk közönség előtt, és alig várjuk, hogy újra útra kelhessünk!”

Brett Rasmussen basszusgitáros hozzátette: „Az az energia és pozitivitás, amit Eli a stúdióba hozott, ragadós volt! Abszolút felüdülés volt mindannyiunk számára, és az Ignite korai napjaira emlékeztetett. Alig várom, hogy turnéra vigyük ezeket a dalokat!”

Megosztás