Legfrissebb a Hard Rockon
Gojira az olimpia nyitóünnepségén!
Holnap ott lesz a Gojira a párizsi olimpia nyitányán, egy határozott baszki kijár a stábnak, ilyen nem volt még! Persze minden tiszteletünk Celine Dioné és Lady Gagáé, ők is részt vesznek az ünnepségen.
Pick Down – Marconák, de vajból van a szívük
Nemrég jelent meg a digitális szolgáltatóknál az orosházi Pick Down ‘Tükörszív’ című EP-je, de a fiúk olyan jó fejek voltak, hogy az előfizetéssel nem rendelkezőknek a YouTube-on is elérhetővé tették.
Mandoki Soulmates: A Memory Of Our Future
A Mandoki Soulmates nagyon erős lemezt tett le az asztalra. Leslie Mandoki társadalomkritikáit személyes élményekbe ágyazva fogalmazza meg, „lelki társai” bravúros szólói mellé sikerült olyan fülbemászó dallamokat alkotnia, melyeket bátran elővehet elkövetkező koncertjein „a jövőnk emlékezeteként”. A 2002-es ’Soulmates’-t azonban nem sikerült túlszárnyalnia, az nálam az etalon.
13 + 1 gondolat a koncertről: TOTO – VeszprémFest, 2024. 07. 20.
Ha már a TOTO a téma, 13 + 1 gondolatot jegyeztem fel a veszprémi koncertjükről, de egy mondatban is össze tudnám foglalni: felejthetetlen zenei élmény volt, tökéletes lezárása a 2024-es VeszprémFestnek.
Legutóbbi kommentek
- Herr Wolf on FEZEN 2024 – Megvan a részletes időbeosztás: “Kb úgy borzalmas, ahogy van!!! Valami lángész találhatta ki, hogy Avantasia 22.30 és K.K. Priest 23.15. Tisztában van a lángész…” júl 16, 19:23
- A változatosság gyönyörködtet. De a változatlanság is: Scorpions, Omega Testamentum – Budapest Aréna, 2024. 06. 29.: “Nem bánnám én azt se, ha egy helyben állna végig, amíg ilyen fantasztikus a hangja. Rudi szaladgál eleget helyette is.…” júl 8, 09:29on
- A változatosság gyönyörködtet. De a változatlanság is: Scorpions, Omega Testamentum – Budapest Aréna, 2024. 06. 29.: “Tökéletes koncert volt. A Scorpions még mindig a legmagasabb polc. Meine fizikailag sajnos eléggé meg van rogyva, nem tudom hány…” júl 8, 09:19on
- AC/DC – Elkezdődött a ’PWR🗲UP’ turné: “Sziasztok! Tegnap megvolt az AC/DC PWR/UP 2024 első koncertje velem is Bécsben. Röviden csak annyi, hogy BRILLIÁNS volt!!! 22 dal,…” jún 24, 17:40on
- Ez jó választás volt: Megadeth, Archaic – Barba Negra, 2024. 06. 09.: “Tökéletes beszámoló! Az Angry Again nekem is az egyik nagy kedvencem. A másik nagy kedvenc a Dread And The Fugitive…” jún 17, 12:03on
Therion – Talán ez lesz a búcsúkoncertjük Magyarországon
A Therionnak még nem volt alkalma élőben bemutatni a Leviathan-trilógiát, de nemcsak ezért érdemes elmenni a koncertjükre: lehet, hogy utoljára lépnek fel hazánkban. Március 12-én a Barba Negrában játszanak a finn Satra bemutatkozása után.
Alestorm – Duett egy halott martalóc utazásáról
Március végén jelenik meg az Alestorm legújabb kiadványa, egy ötszámos EP, amiről a címadó tételhez készült videó pár napja jelent meg. A dalban egy vendégénekes és egy tekerőlant is szerepet kapott, Bodor Máté pedig szokás szerint mesélt nekünk a forgatás kulisszatitkairól.
Ron “Bumblefoot” Thal – “A zenészek utazó pólóárusok”
A zeneiparról nemrégiben megfogalmazott lesújtó véleménye ellenére két szupergroupban is nyomul Ron “Bumblefoot” Thal. A márciusban bemutatkozó albumát kiadó Whom Gods Destroyban olyan társai vannak, mint Derek Sherinian és Dino Jelusick, az Art Of Anarchy múlt pénteken megjelent harmadik nagylemezén pedig Jeff Scott Soto énekel.
40 éves a Prognózis ‘Előjelek’ albuma
Koncerttel ünnepli Vörös István, hogy a Prognózis legelső nagylemeze, az ‘Előjelek’ betöltötte a negyvenet. Mi pedig kielemeztük kicsit, mitől is volt olyan különleges ez az album.
Don Airey And Friends: Live In Hamburg
Ez a lemez eklatáns példája annak, hogy a rockzene koncertre való, élő műfaj, közönségnek játszva, és nem egy üres raktárban prüntyögve pótcselekedni. Ha egy kicsit aktualizálnák a repertoár egyes elemeit és több saját dalt játszanának – mert lenne mit –, a jelenleginél is hitelesebb produkciót hallhatnánk.
George Lynch – Kitalálta, milyen néven fog turnézni ezentúl
George Lynch elmondta, hogy új nevet talált ki turnécsapatának, miután tavaly elhatározta, hogy nyugdíjba küldi a Lynch Mob nevet.
Journey – Peren kívüli egyezség született
Az egy éve tartó jogi procedúrát lezárva megegyezett egymással a bandából kirúgott Steve Smith dobos és Ross Valory basszusgitáros, valamint az őket beperelő Neal Schon gitáros és Jonathan Cain billentyűs.
Andrey Smirnoff – Újabb instrumentális dalban remekel
Már a második dalt mutatja be készülő instrumentális gitáralbumáról az U.D.O. és Dirkschneider zenekarok gitárosa, Andrey Smirnoff. A Samurait a Dream It Out Loud követi.
Adrian Smith könyve is megjelenik magyarul
Rob Halford önéletrajzi írása után pár nappal az Iron Maiden gitárosának autobiográfiája is megjelenik. A szerencsétlen címfordítás ellenére izgalmas könyvnek ígérkezik.
Megérkezett az első dal a Riot V énekesének szólóalbumáról
Todd Michael Hall „hangterápiás” szólóanyaga egy jó hónap múlva jelenik meg, és a sajtóvideó után végre egy rendes klipen is megmutatja, hogyan gyógyít hanggal.
Egypercesek #67: Lyle Workman, League Of Lights, Richard Barbieri, Jordan Rudess, Devin Townsend, Suzi Quatro
Lyle Workman új lemezén összefuttatja karrierjének különböző szálait, a Threshold-billentyűs retro-futurisztikus muzsikája merengésre késztet, a Porcupine Tree és a Dream Theater billentyűse pedig egymástól függetlenül nyúltak a hangszínekhez. Devin Townsend bizonyítja, hogy dalai akusztikusan is megállják a helyüket, Suzi Quatro pedig ötvenéves pályafutására tette fel a koronát új anyagával. Olyan színes ez a csomag, mint a húsvéti tojások!
Rob Halford – Magyarul is megjelenik az önéletrajza
A Judas Priest frontembere átlagosnak épp nem mondható életét könyvbe foglalta, május 28-tól magyarul is olvasható a ’Vallomás’.
Helloween – Eljött a nap, megjelent a Skyfall!
Lassan csöpögtették az információkat a németek, tanultak az AC/DC-től: rövid dalrészlet, dallista, borító, mind-mind egyenként adagolva, de most már nincs tovább, itt a Skyfall klipje, élvezd!
Fucked Up – Megjelent a Year Of The Horse 3. tétele
Nem akartunk káromkodni, ez a hardcore punk / experimentális rock vonalon mozgó torontói brigád neve, akik aktuális albumukat 2016 és 2021 között rögzítették, és négy tételre bontva osztják meg az anyagot a nyilvánossággal.
Robin McAuley – Második dalát mutatta be szólólemezéről
‘Standing On The Edge’ című szólólemezének címadó dala után ma bemutatott egy második dalt is a Black Swan és a Michael Schenker Fest énekese, ez a Say Goodbye.
Blaze Bayley – „Jó buli lenne!”
Az ex-Iron Maiden-énekest megkérdezték, mit szólna, ha felkérnék egy közös koncertre, melyen mindhárom Maiden-énekes szerepelne.
DarWin – Akusztikus merengés Izland tájai fölött repülve
Az izlandi gitáros progrock szupergroupjában olyan nagyágyúk játszanak, mint Simon Phillips, Billy Sheehan és Matt Bissonette, hamarosan újraértelmezve adják ki az első két album néhány dalát.
Flotsam And Jetsam – Júniusban jön az új album
Dallista és borító is dukál a Flotsam And Jetsam bejelentéséhez, miszerint júniusban jelenik meg vadiúj lemezük, a ‘Blood In The Water’.
Cattera – 666: A vadállat éhsége
Megannyi frontemberes és frontcsajos metálbanda után megalakult az első frontmacskás metálzenekar, a Cattera! Első kislemezslágerük a Hunger Of The Beast.
Gus G. – „Eljött az idő, hogy a gitárom legyen az énekesem”
Exosphere címmel új dalt mutatott be Gus G. A görög gitáros tavaly novemberben beszélt arról, hogy belefogott egy instrumentális lemez készítésébe, aminek a szóban forgó tétel az előfutára.
Omega Diatribe – Playthrough videó a Parallelhez
Legutóbb a Parallel werkfilmjét nézhetted meg, most azonban azt csekkolhatod le, hogyan kell elpengetni az Omega Diatribe szóban forgó dalát.
Crowne – Videón is bemutatkozik a szupergroup
Sharoline című dalához videóklipet is készített az Art Nation-, Europe-, H.E.A.T- és Poodles-zenészekből álló csapat. A lemezborító és dallista is megvan már.
Hooligans: Zártosztály
A Hooligans legénysége nem ragadt bele a saját zenei közhelyeibe, hanem bátran léptek egy nagyot előre és bedurvultak elég rendesen. Ez már nem a háromgenerációs közönség zenéje, ahol a nagyi karján ülve csápol a kisunoka a koncerten, miközben apu-anyu összekapaszkodva ó-ó-óznak.
Sonata Arctica – Első akusztikus albumukkal Budapestre is eljönnek
‘Acoustic Adventures – Volume One’ címmel akusztikus albumot jelentet meg a Sonata Arctica és ősszel Európa-turnéra is viszik azt. Az akusztikus koncertsorozatnak budapesti állomása is lesz.
Powerwolf – Most már tényleg megvan a borító
Fellebbentették a fátylat a nyáron érkező ’Call Of The Wild’ album borítójáról. Mégsem a farkasbőrbe bújt Attila Dorn lesz rajta.
One Desire – Füstbe ment terv
A finn dallamrockerek két album után koncertlemezt csináltak, miután a Night Flight Orchestrával tervezett Európa-turnéjuk a pandémia miatt kútba esett. Kóstolj bele a műsorba!
Jeremy Spencer – Miért osztoztunk egyenlően a szerzői jogdíjakon?
A Five Finger Death Punch alapítója és dobosa, a zenekarból 2018-ban távozott Jeremy Spencer mesélt arról, miért praktikus egy zenekarban egyenlően elosztani a dalszerzői krediteket.
U.D.O.: Live in Bulgaria 2020 – Pandemic Survival Show
Egy ilyen év után úgy kellett egy ehhez hasonló koncertkiadvány, mint egy falat kenyér! Mert a közönség nélküli raktárkoncertek sótlansága bizonyítja, hogy a zenészek számára igenis szükség van az interakcióra ahhoz, hogy valóban profi, élményszámba menő produkciót tegyenek le az asztalra.
Bodom After Midnight – Nézd meg Alexi Laiho utolsó videóklipjét!
Április végén jelennek meg Alexi Laiho utolsó felvételei a Bodom After Midnight EP-jén, amelyek közül a klipes Paint The Sky With Blood című dal máris meghallgatható.
Monuments – Ezúttal a súlyosabb oldalukat fordítják felénk
Új dalt mutatott be a Monuments Deadnest címmel, amely már a második tétel a tavaly megújult felállású proggerektől.
Anthrax – Komolyan vehetjük, hogy készül az új album?
Jon Donais gitáros elég nagy közhelygyűjteményt hordott össze ezzel kapcsolatban konkrétumok nélkül, de egy kicsit azért beavat minket a banda dalszerzési folyamatába.
Doogie White – Már írja az új számokat egy Alcatrazz-lemezhez
„Graham Bonnet tudja, hogy az Alcatrazz öröksége jó kezekben van nálam, és hogy tisztelettel fogok bánni a dalokkal” – mondta a skót énekes egy friss interjúban, melyből az is kiderült, hogy nemcsak a turnén számítanak rá, de új lemez is készül vele.
A Timo Tolkki’s Avalon új lemezén LaBrie, Lione és Jake E. is énekel
A Stratovarius exgitárosának grandiózus projektje negyedik fejezetéhez ért. Ismert énekesekből most sincs hiány, de a Dream Theater-, a Turilli / Lione Rhapsody- és az ex-Amaranthe-énekesen kívül a Frontiers-istálló friss csikói is felvonulnak a kiadványon.
Loudness – Nem ütközik a Helloweennel!
Újra változott a pesti dátum, mivel egy napra esett volna a Helloween és a Loudness koncertje, ezért Japán heavy metal hősei korábban jönnek Budapestre.
Elvenking – Megérkezett az átkötő dal az új albumhoz
Vihar előtti csendként jellemzi a zenekar az új nótát, ami összekapcsolja az előző és a készülő nagylemez történetét.
Saxon: Inspirations
Vegyes a kép, csúcsok és mélypontok váltják egymást, én azt mondom, nem minden esetben választották ki a legmegfelelőbb szerzeményeket. Ám egy ilyen idegen tollakkal ékeskedő lemezt a helyén kell kezelni: a Saxon életjelet adott magáról a bezártságban, a srácok kihasználták a sok-sok szabadidőt.
Djabe & Steve Hackett – Koncertlemez érkezik májusban
Május 28-án újabb közös albuma jelenik a meg a nemzetközi hírű magyar jazz-rock formációnak és a Genesis egykori legendás gitárosának.
Icon Of Sin – Éjszakai szerzetek a temető mélyéről
Ha kíváncsi vagy, hogyan énekelne Bruce Dickinson könnyedebb hangvételű zenét, akkor hallgasd meg a Night Breedet a brazil csapattól, akik horrorisztikus témát dolgoznak fel.
Like A Storm – Új dalokkal tartják életben a lángot
Egyelőre nem tudni, mikor jelenik meg az új-zélandi Like A Storm legújabb albuma, azonban a srácok nem töltik tétlenül a koncertmentes időszakot, Fame címmel már a harmadik új dalukat osztották meg.
Per Wiberg – Új EP az Opeth korábbi billentyűsétől
Per Wiberg két éve mutatkozott be a közönségnek szólóelőadóként, most pedig második kiadványára készül, amely májusban kerül boltokba.
Scorpions – Mégsem Greg Fidelman lesz az új lemez producere
Úgy tűnik, egy darabig még várnunk kell arra, hogy kiderüljön, mi sül ki a sztárproducer Greg Fidelman és a Scorpions együttműködéséből, ugyanis a két fél az interneten keresztül nem tudott hatékonyan együtt dolgozni.
Stephen Pearcy – „Az eredeti srácok nélkül soha!”
A Ratt frontembere, Stephen Pearcy áprilisban streaming koncertet ad, ennek apropóján beszélgettek vele. Szóba került a Ratt jelenlegi helyzete és egy új lemez felvétele is.
Matt Heafy – Akusztikus EP a Trivium főnökétől
Nem tétlenkedik a Trivium frontembere, Matt Heafy, ugyanis legutóbbi EP-je után most itt egy újabb, amelyen zenekarának ‘Silence In The Snow’ albumáról játszik dalokat akusztikus változatban.
Rainbow- és Deep Purple-dalokat dolgozott fel a gitárvirtuóz
A klasszikus gitár virtuóza Thomas Zwijsen, elsősorban Iron Maiden-feldolgozásaival vált ismertté, most azonban a Temple Of The Kinget és a Smoke On The Watert dolgozta át fingerstyle stílusra.
Legfrissebb a Hard Rockon
Cavalera – Dürer Kert, 2023. 11. 30.
A Sepultura- és Soulfly rajongók nagy örömére Európa-turnéra indultak a Cavalera testvérek régi-új zenekarukkal és a Sepu első két lemezének újra felvett változatával. Csütörtökön a Dürer Kertben léptek fel telt ház előtt, a masszív ráadásblokk végén színpadra lépett velük Csihar Attila is.
Bruce Dickinson – Az istenek alkonyának ragyogása
Bár az Iron Maiden-frontember Bruce Dickinson 2024 elején megjelenő szólóalbumának részleteiről továbbra sem sokat lehet tudni, a misztikus üzenetű ’Afterglow Of Ragnarok’ című első kislemezdal már meghallgatható a témához passzoló animációs film kíséretében.
Neal Morse – Gyűlölöm a testvéreimet
Január közepén jelenik meg Neal Morse álomfejtő Józsefről szóló rockoperájának a folytatása, az ószövetségi történetbe ezúttal az I Hate My Brothers című dallal tekinthetünk be.
Eszméletvesztően jó buli volt: Black-Out, Tulpa – Barba Negra, 2023. 11. 18.
Kicsit keserédes volt ez a találkozás, de aki szerette és még mindig szereti a Black-Out zenekart, az érti, hogy mire gondolok, hiszen hasonlóan érezhet. A koncert szlogenje „Black-Out még 1X” volt, de remélem és bizakodom, hogy ez nem azt jelentette, hogy még egyszer utoljára. A bemelegítésről a Tulpa gondoskodott, én személy szerint pozitív csalódásként éltem meg az előadásukat.
Alapi Power Band – Már a streaming szolgáltatóknál is elérhető a debütáló album
Az Alapi István vezette Alapi Power Band első lemeze október 20-án jelent meg. Akkor kizárólag CD-n volt elérhető, de most már az online térben is meghallgathatjuk a ’№1’ dalait.
Amikor minden összeáll: Fear Factory, Butcher Babies, Ignea – Barba Negra, 2023. 11. 22.
Az Ignea zeneileg vegyes vágott stílusán az énekesnő sokat javított, a csonka felállású Butcher Babies egy ritkán látott profizmussal lejátszott óriási bulit csinált, de zeneileg nem mozgattak meg, a Fear Factory koncertjén pedig minden összeállt. Kifogástalan hangzás és egy csúcsformában lévő, az atomóra pontosságával játszó zenekart láttunk, amelyet jó darabig nem felejtünk.
Corey Taylor fellép Budapesten
A Slipknot és a Stone Sour után Corey Taylor a szólózenekarával is ellátogat Budapestre, a szeptemberben megjelent ’CMF2’ album dalait június 5-én mutatja be a Barba Negrában.
Deathstars – A death glam halálcsillagai
Sok év után tér vissza Budapestre a Deathstars: a svéd glam-goth metal csapat december 1-én mutatja be ‘Everything Destroys You’ című új albumát. A Barba Negrában fellép előttük további két svéd banda: a ’80-as évek goth, new wave és analóg szintetizátoros zenéit megidéző Priest és a súlyos és látványos nyitást ígérő Liv Sin is.
Hobo – Az új album már az online térben is meghallgatható
Hobo ‘Rádió’ című új albuma november 17-én jelent meg, de idáig csak CD formátumban volt elérhető. Mostantól a streaming szolgáltatók kínálatában is megtalálható Földes László 24. szólólemeze.
Helloween – A turnénak vége, jöhet a munka
A Helloween elkápráztatta a mexikóvárosi közönséget, ezzel befejezve a hosszúra nyúlt turnét, amit most a dalszerzés időszaka követ.
Rockmaraton – Öt év kihagyás után végre itt a harmincadik!
Jövőre ismét lesz Rockmaraton! A 2024-es újrakezdés a Barba Negra szakmai támogatásával valósul meg 2024. július 11. és 15. között Dunaújvárosban, a Szalki-szigeten. A 30. jubileumi fesztivál minden eddiginél komolyabb nemzetközi fellépőgárdát vonultat fel, akiket egyfajta rock és metál adventi naptárként december elejétől naponta jelentenek be a Rockmaraton felületein.
Thy Catafalque – „Olyanok vagyunk, mint az erdei állatok”
Június végén jelenik meg a Kátai Tamás nevéhez köthető Thy Catafalque tizedik lemeze, amiről már két dalt is meghallgathatsz a folytatásban.
Visszavonul Michael Wagener
Úgy tűnik, hogy nemcsak kisebb szünetet tart Michael Wagener (ahogy azt a Skid Row gitárosa mondta), ugyanis a legendás producer és hangmérnök bejelentette, hogy több mint ötven év után búcsút int a zeneiparnak.
Alex Beyrodt – Szólóalbum a Primal Fear gitárosától
A Powerwolf hathúros stúdiójában egy néhai Deep Purple-gitáros stílusában íródott nótát rögzít a Primal Fear bárdistája első szólólemezéhez.
Nova Rock 2022 – Már majdnem teljes a fellépők listája
Szinte hazai fesztiválnak számít a bécsújhelyi Nova Rock, ezért két kimaradt év után fokozott figyelem kíséri a 2022. évi felhozatalt.
Deathstars – Még egy évet várhatunk
A világot még mindig uraló járványhelyzet miatt a svéd death glam csapat az őszre tervezett koncertsorozatát átütemezte 2022-re a budapesti fellépésükkel együtt.
OM – Újabb dal Csató Péterrel és Veres Gáborral
Május 7-én jelenik meg a Mantra tagok által alapított OM második nagylemeze ’Örökkévégtelen’ címmel, rengeteg ismerős arccal, vendéggel.
Leander Kills – „Látszik a fény az alagút végén”
Tavaly megjelent ‘IV’ című lemeze után új zenével jelentkezett a Leander Kills. A Magamnak hiányzom című dalt a jelenlegi világhelyzet inspirálta.
Gojira – The Chant: új dal a pénteken érkező lemezről
The Chant címmel újabb dal hallgatható meg a Gojira soron következő albumáról, a ’Fortitude’-ról, amely pénteken kerül boltokba.
Red Fang – Új dal az öt év után érkező lemezről: Funeral Coach
Nyár elején jön a Red Fang régóta várt új albuma, amiről Funeral Coach címmel már a második dalt mutatta be a stoner rockban erős gárda.
Frost* – Animációs kisfilmen a címadó
A brit progresszív csapat már a második dalát mutatta be hamarosan érkező albumáról. A Day And Age című tételhez animációs klipet készített a banda.
Ronnie Wood – Ismét megharcolt a tüdőrákkal
2017-ben Ronnie Wood sikeresen legyőzte a tüdőrákot, tavaly viszont újabb daganatot fedeztek fel a szervezetében.
KISS – Hamarosan elkezdődhet az életrajzi film forgatása
Bár a zenekar búcsúturnéja most szünetel, a KISS nem áll meg: a hírek szerint nemsokára belekezdenek a banda életrajzi filmjének készítésébe.
Trent Reznor és Atticus Ross Oscar-díjat kapott
Az újkori Nine Inch Nailst jelentő páros már másodszor nyerte el a Filmakadémia díját filmzene kategóriában.
Black Label Society – Különleges életmű-boxot adtak ki
A Zakk Wylde fémjelezte Black Label Societynek ’None More Black’ címmel átfogó vinyl kiadványa jelent meg, amely a zenekar eddig megjelent 10 stúdióalbumának remaszterizált változatán kívül két extra korongot is tartalmaz.
L.A. Guns – Egyezség, koncertlemez és új stúdióalbum
Semmiképpen sem mondható eseménytelennek ez a hét az L.A. Guns számára, ugyanis Tracii Gunsék megegyeztek Steve Riley-val a névhasználatról, valamint bejelentettek egy koncert- és egy stúdiólemezt is.
Thundermother – Új dal a svéd rockercsajoktól: You Can´t Handle Me
Ha nem tudod kivárni a Thundermother új albumának megjelenését, akkor van egy jó hírünk: májusban jön a ’Heat Wave’ újrakiadása, amelyen vadiúj dalokat is találsz. A folytatásban ezek közül hallgathatod meg a You Can´t Handle Me-t.
Lindemann – Újabb dal Moszkvából
Két nagylemez után a Rammstein és a Pain főnökei befejezték közös munkájukat, búcsúzásképp azonban készítettek egy látványos koncertfilmet, amit egy újabb dallal népszerűsítenek.
Tankcsapda – „Jó szarok lehetnek”, állítja egy Jászai Mari-díjas színész…
A jelek szerint nincs túl jó véleménnyel a Tankcsapdáról hazánk egyik ismert színésze, akit a banda keresett meg, hogy szerepeljen a hétvégén forgó legújabb videójukban.
Korn – Ma este monumentális élő koncertet adnak
Ma este a Stranger Things sorozatból ismert Hawkinsban csap hatalmas bulit a Korn, melynek akár te is a részese lehetsz!
Wolfgang Van Halen – „Érzem, hogy valami nincs rendben”
Hogy ki vezette Wolfgang Van Halent az önálló zenei pályára? A Feel című dala segítségével a belső vívódásáról is képet kaphatunk
Mick Jagger és a soha meg nem jelent bluesalbum
A kilencvenes évek derekán Mick Jagger összetalálkozott a Los Angeles-i Red Devils nevű bluesbandával, akikkel intenzív munkába fogott, de végül nem jelentek meg közös felvételeik.
Korpiklaani – Az Equilibriummal jönnek a Barba Negrába
A finn folk metal csapat és a német pagan metal legenda a ’Majestic European Tour 2021’ nevű sorozat keretein belül egyesítik erejüket, mely turnénak hazai állomása is lesz októberben.
Kansas – Így szól élőben a Wall
Zak Rizvi távozása után sem állt meg az élet az amerikai progresszív csapat háza táján, ugyanis már a második részletet hallgathatjuk meg május végén érkező koncertfelvételükről.
Az imádott város: oroszul énekel Till Lindemann
Nem új keletű a Rammstein énekesének közeli kapcsolata Oroszországgal, most pedig még szorosabbra fűzte ezt a köteléket a Любимый город című dallal.
Monster Magnet – Így játsszák a Dust Learning To Die-ját
Május végén feldolgozáslemezt gurít le a Monster Magnet. Dave Wyndorfék ezúttal a Dust Learning To Die című dalának az újraértelmezett verziójával jelentkeztek.
Ossian – Bemutatkozott az új album balladája
Két hét múlva érkezik a lemezboltokba ’A teljesség’ címre keresztelt Ossian-nagylemez, amit most a Lassan ébredő című dallal népszerűsítenek.
Billy Gibbons – Videó is készült a Desert High-hoz
Pár napja mutattuk be a ZZ Top gitáros-énekesének önálló dalát, az audió klip után hivatalos videón is megtekinthető már a YouTube-on.
Music Hungary Szövetség – „150 ezer ember munkája múlhat a megfelelő nyitási terven”
A zeneipar érdekeit a döntéshozók előtt képviselő reprezentatív szervezet közleményben foglalta össze, hogy ha az élőzenei szakma nem lát messzebb, az újraindulás hónapokkal kitolódhat.
Guns N’ Roses – Bécsben lesz a 2022-es turné legközelebbi helyszíne
A ‘Not In This Lifetime’ turné 2022-ben folytatódik Európában, azoknak a hazai rajongóknak, akik ismét látni szeretnék a Guns N’ Rosest, Bécsbe kell kiruccanniuk jövő júliusban.
Elhunyt Les McKeown
A Bay City Rollers egykori frontemberének váratlan halálát családja jelentette be, júliusban indult volna az újjáalakult zenekar 48 állomásos brit turnéja. 65 éves volt.
The Who – Kibővítve jelenik meg a ’The Who Sell Out’
Alaposan kibővítve jelenik meg a zenekar harmadik albuma, mely az első konceptlemez volt a The Who története során.
Joe Bonamassa – „Nyolc és félszer léptünk itt fel az elmúlt tíz évben”
A blues rock szupersztárja új koncertfelvétellel jelentkezik. A ’Royal Tea’ album megjelenés előtti livestream bemutatója júniusban mindenki számára elérhető lesz fizikai kép- és hanghordozókon is.
Emerson, Lake & Palmer – Az első hivatalos könyv jelenik meg róluk
„Ez a mi hiteles történetünk, a saját szavainkkal” – mondta Carl Palmer a még ebben az évben megjelenő kiadványról.
Death metal minifesztivál az Atheisttel az élen
2022 februárjában ér Budapestre az ‘Enthralled in Europe’ turné, melynek során az Atheist, a Cadaver, a Svart Crown, a From Hell és a Critical Mess lép fel egyazon este a Barba Negrában!
Avar – A VHK-ból érkezett erősítés az új dalhoz
Két klipet készített új dalához a folkos elemeket is használó Avar. Az első klipben az eredeti népdalhoz hűen, törökül csendülnek fel az ősi dallamok, míg a másodikban angolul.
Cannibal Corpse – Necrogenic Resurrection klippemier
A napokban jelent meg a floridai veterán death metal horda, a Cannibal Corpse tizenötödik nagylemeze, a ’Violence Unimagined’, de a promóciós hadjárat nem állt le, ráerősítettek egy újabb korhatáros klippel.
Van Canto – Igazi metálhimnusz gördült le az új albumról
Június 4-én jelenik meg a rakkatakka metal mestereinek új albuma, amiről az első igazi nóta, a Falling Down videóját mutatták most be.
Skid Row – Az új kiadói szerződés mellé új album is érkezhet
Az earMUSIC kiadóval kötött szerződés folyományaként nemcsak hogy új lemez van készülőben, de a korábban beígért harmadik EP helyett lehet, hogy teljes hosszúságú albumot kapunk.
Legutóbbi kommentek
- FEZEN 2024 – Megvan a részletes időbeosztás: “Kb úgy borzalmas, ahogy van!!! Valami lángész találhatta ki, hogy Avantasia 22.30 és K.K. Priest 23.15. Tisztában van a lángész…” júl 16, 19:23on
- A változatosság gyönyörködtet. De a változatlanság is: Scorpions, Omega Testamentum – Budapest Aréna, 2024. 06. 29.: “Nem bánnám én azt se, ha egy helyben állna végig, amíg ilyen fantasztikus a hangja. Rudi szaladgál eleget helyette is.…” júl 8, 09:29on
- A változatosság gyönyörködtet. De a változatlanság is: Scorpions, Omega Testamentum – Budapest Aréna, 2024. 06. 29.: “Tökéletes koncert volt. A Scorpions még mindig a legmagasabb polc. Meine fizikailag sajnos eléggé meg van rogyva, nem tudom hány…” júl 8, 09:19on
- AC/DC – Elkezdődött a ’PWR🗲UP’ turné: “Sziasztok! Tegnap megvolt az AC/DC PWR/UP 2024 első koncertje velem is Bécsben. Röviden csak annyi, hogy BRILLIÁNS volt!!! 22 dal,…” jún 24, 17:40on
- Ez jó választás volt: Megadeth, Archaic – Barba Negra, 2024. 06. 09.: “Tökéletes beszámoló! Az Angry Again nekem is az egyik nagy kedvencem. A másik nagy kedvenc a Dread And The Fugitive…” jún 17, 12:03on
Kritikák
Egypercesek #65: King King, John Diva, Weezer, Magnum, The Black Keys
A King King lemezén borult össze a két Nimmo-testvér, az ilyen nosztalgikus pillanatoknál vidámabb perceket kínál azonban John Diva a ’80-as évek szellemében. Nosztalgiában nincs hiány a Weezer anyagában és a Magnum válogatáslemezén sem, és a The Black Keys kultikus lemezének 10 éves évfordulója is mi más lenne, mint nosztalgia. Na meg még egy bőr.
Steve Hackett: Under A Mediterranean Sky
Steve Hackett a sztratoszféra magasságába vitte a zene fogalmát, ide nagyon kevesen tudják követni. Ha feltennénk azt a kérdést, ki melyik műfajban a legjobb, szerintem Hackett megnyerne pár kategóriát.
Nygmalion: Deluminate
A Nygmalion egy alaposan kiérlelt és átgondolt lemezzel kezdte meg utazását, ami nemcsak idehaza, de nemzetközi szinten is kiemelkedő.
BPMD: American Made
Ha ez a négy zenész megengedte magának, hogy tét nélkül, csak úgy összeüljön és örömzenélésből készítsen egy lemezt, akkor mi is megengedhetjük magunknak, hogy mindenféle mélyebb analízis és tudományos magyarázatkeresés-mentesen, csak úgy élvezetből meghallgassuk az ’American Made’-et! Nekem bevált ez a módszer, a végeredmény pedig tetszett!
Katatonia: City Burials
Ez egy olyan lemez a Katatoniától, amihez jobban fogok kötődni, mint az eddigiekhez. Néhány daluk miatt szerettem őket korábban, de a ’City Burials’ topligás.
Interjúk
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Koncertbeszámolók
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Ajánló
Twilight Force – Turnékezdés és új lemez egyazon napon
A szimfonikus power metalban alkotó svéd Twilight Force Európa-turnéba kezdett, ahová már a turné első napján megjelent új lemez dalait is magukkal hozzák. Február elején hazánkat is elérik és jó eséllyel a friss klipes dalt, az At The Heart Of Wintervale-t is eljátsszák.
Borisz Grebenscsikov – Az Аквариум zenésze az Akváriumban
Budapesten is fellép BG+ nevű akusztikus formációjával Borisz Grebenscsikov, az orosz rocklegenda. A meet&greet bevételeit Ukrajnába szánt orvosi felszerelésre fordítják.
Jön a Helloween a FEZEN Fesztiválra
A FEZEN a közösségi oldalain adta hírül, hogy a Helloween személyében megvan az idén július 26-29. között megrendezésre kerülő fesztivál első nagyszínpadosa.
Steve Vai – Budapestre is elhozza a háromnyakú gitárszörnyeteget
Steve Vai legutóbbi albuma még tavaly jelent meg, amellyel két hónapig ismét Európában turnézik. Budapestre április 12-én érkezik, az Akvárium Klubban lép fel, ez lesz az 5. magyarországi koncertje.
Aviana – Új lemezzel érkezik a Dürer Kertbe
A svéd Aviana pályája Göteborgban indult el, rögtön az első albumuk kirobbanó sikert hozott 2017-ben. Tavaly megjelent új nagylemezükkel április 30-án érkeznek a Dürer Kertbe, ahol az InVisions, az Earth Caller és a Dead Like Juliet lép fel előttük.