Hogy ki vezette Wolfgang Van Halent az önálló zenei pályára? A Feel című dala segítségével a belső vívódásáról is képet kaphatunk.

Wolf Van Halen

Wolfgang Van Halen debütáló lemeze, a ’Mammoth WVH’ június 11-én jelenik meg az EX1 Records gondozásában. Eddie Van Halen fia elkezdte megalapozni saját zenei identitását azzal, hogy a bemutatkozó album összes dalát egyedül írta, valamint az összes hangszert ő játszotta fel és ő is énekelt. A turnécsapat élőben is bemutatkozott a Jimmy Kimmel Live! tévéműsorban, ekkor az ifjabb Van Halen mellett Frank Sidoris gitározott, Ronnie Ficarro basszusgitározott és Garrett Whitlock dobolt.

A tizennégy dalt tartalmazó korongról már az ötödik kislemezt ismerhetjük meg. Az óriási sikert elérő Distance után érkezett You’re To Blame, Don’t Back Down és Think It Over után most szöveges videón debütált a Feel című tétel.

Megosztás