George Lynch elmondta, hogy új nevet talált ki turnécsapatának, miután tavaly elhatározta, hogy nyugdíjba küldi a Lynch Mob nevet.

George Lynch

Az amerikai „Black Lives Matter” mozgalom tavalyi fellángolása és az azt követő zavargások következtében augusztusban George Lynch bejelentette, hogy beszünteti a Lynch Mob név használatát, annak nyilvánvalóan faji érzéketlensége miatt. „A név természetesen mindig is probléma volt, és most megbocsáthatatlan ezt megtartani. [Az angol lynch szó – ami egyébként George családneve – lincselést jelent, a mob pedig csőcseléket. – a szerk.] – utalt akkor a szavak jelentésére, melyek kombinációja sérthet egyeseket. – Nem fogok többé ezen a néven turnézni vagy lemezeket kiadni, ugyanakkor valószínűleg néhány taggal együtt fogok játszani, csak máshogy hívjuk majd magunkat.”

 

 

George most felvetett egy névötletet turnézenekara számára az Aftershocks TV által készített interjúban: „Mindig megvolt a magam elkülönült turnéentitása. Ez most már nem a Lynch Mob lesz, hanem valami más, talán George Lynch And The New West. A New West néven gondolkodom már a ’80-as évek óta vissza-visszatérő ötletként, és el is meséltem néhány barátomnak. Most, hogy új nevet kerestem a turnécsapatomnak, egy barátom hívta fel rá a figyelmem: »Mi van a New Westtel? Az egy f.sza név volt.« Mire én: »Tudod mit? Igenis tetszik. George Lynch And The New West. Miért is ne?« Szóval szerintem ezt fogom használni. Közöltem az ügynökömmel is. És ez egyfajta szabadságot is biztosít arra, hogy szélesebb spektrumot játszhassak a szerzeményeimből. Így nem csak Lynch Mob fog szerepelni a műsorban, valószínűleg fogok játszani néhány ilyen számot, de jöhetnek a Dokken-dalok is, és még sok minden más. Bármit játszhatok, akár minden este mást és mást.”

Megosztás