Június végén jelenik meg a Kátai Tamás nevéhez köthető Thy Catafalque tizedik lemeze, amiről már két dalt is meghallgathatsz a folytatásban.

Thy Catafalque

A Season Of Mistnél jelenik meg június 25-én a Thy Catafalque új albuma ‘Vadak’ címmel. A lemez alig több, mint egy évvel követi a tavaly kiadott ‘Naiv’-ot, Kátai Tamás a következőket mondta róla: „A ‘Vadak’ a Thy Catafalque tizedik albuma. A világ jelenlegi állapota mindannyiunkra hatással van, az én esetemben ez több eszképizmust jelent. A többi élőlényhez hasonlóan mi is olyanok vagyunk, mint az erdei állatok, akiket üldöz a halál, ezért több dal is a menekülésről, az elrejtőzésről és a múltba vagy az ismeretlenbe való futásról szól. A lemez nagyon színes és több vendég szerepel rajta, mint bármikor korábban, ugyanakkor néha elég sötét és súlyos.”

A lemezről már két dal is kikerült a netre, a Piros-sárgában Vörös András, az Ørdøg frontembere hallható, míg a vadiúj Szarvasban Dudás Gábor a Reasonből, valamint Horváth Martina, aki Tamás ígérete szerint a következő dalban nagyobb szerepet kap.

‘Vadak’ dallista:

01. Szarvas
02. Köszöntsd a hajnalt
03. Gömböc
04. Az energiamegmaradás törvénye
05. Móló
06. A kupolaváros titka
07. Kiscsikó (Irénke dala)
08. Piros-sárga
09. Vadak (Az átváltozás rítusai)
10. Zúzmara

Thy Catafalque

Megosztás