BPMD - American Made

Kezdjünk mindent a legelején! Van nekünk itt egy Bobby Blitz (Overkill), egy Mike Portnoy (Sons Of Apollo), egy Mark Menghi (Metal Allegiance) és egy Phil Demmel (Vio-Lence), akik egy tíz dalt tartalmazó feldolgozás-nagylemezt tettek le az asztalra. A BPMD nem egy friss csapat, hiszen a tagok már jó néhány évtizede a szakma elitjébe tartoznak. Akkor mégis miért jött létre ez a zenekar? Egyszerű a magyarázat: szórakozásból! Vagy ahogy magyarosan szoktuk mondani: csak úgy. Nem fordulhat elő olyan, hogy négy zenész összeül és elszórakoztatják magukat? Szerintem pont, hogy de! Olyan időket élünk, amikor minden olyan kezdeményezésnek örülni kell, ami nem a megszokott vágányon halad. Ennek a négy embernek már nem kell bizonyítania, nem kell a kiadónak megfelelni, eljutottak arra a szintre, hogy megtehetik az örömzenélést.

BPMD

A Blitz / Portnoy / Menghi / Demmel négyes 2019 nyarán ült össze azzal a céllal, hogy ’70-es évekbeli kedvenc amerikai zenekaraik méltán híres, vagy épp reflektorfénybe eddig nem került darabjait szólaltassák meg. Mindannyian választottak két művet, majd ebbe a kalapba jutott még két közös választású nóta is, így állt össze a tíz dalt tartalmazó csokor. A nevek hallatán azt hinné az ember, hogy thrash metal verzióban hallhatjuk ezeket a műveket, viszont nem ilyen egyszerű a dolog. Az tény, hogy modernebb, metalosabb az előadás, de egyszerűen úgy lehet jellemezni ezt a stílust (ahogy Blitz, Portnoy, Menghi és Demmel életre keltette és a saját képére formálta e dalcsokrot), hogy BPMD. Javaslatom a következő: dőljünk hátra és élvezzük, amit hallunk! Ebben az esetben pont egy nagy tökönszúrás lenne az itt hallható művek összehasonlítása az eredetivel.

Köszönjük

A kezdést (ahogy Bobby elhadarja, hogy mivel is lesz dolgunk a következőkben) egy bombarobbanáshoz hasonlíthatnám, majd jön is a Wang Dang Sweet Poontang. A versszakhoz érve helyreáll a rend és egy dögös és vastag rockot kapunk, a basszuskiállást követően pedig jön Demmel lehengerlő szólója, amiben megvan az erő és a gyorsaság. Az embernek nincs hiányérzete még akkor sem, amikor a ritmusgitársáv elmarad. Ez az erő és karakter folytatódik, így érkezünk meg az Aerosmith-szerzeményhez. A vastagabb hangzás mellett a dob ereje és lendülete az, ami nagyon tetszik, számomra ez pozitív irányba mozdítja ezt a verziót.

Érdekességekkel is találkozhatunk, ezeket jobb tisztázni! Nem mindennapos, hogy dupla feldolgozást kapunk, magyarul a feldolgozás feldolgozását. Konkrétan a második önálló dalként megjelent Evilről beszélek. A leírásában a Cactust találjuk meg eredeti forrásnak, de a basszerosnak köszönhetően kiderült, hogy Willie Dixon írta ezt Howlin’ Wolf számára még az 1950-es években. Carmine Appice csapata formálta át először, majd ehhez a verzióhoz nyúlt hozzá a metalvilág négy élharcosa. A D.O.A. esete sem mindennapos, ugyanis a kiadó által közreadott anyagban Bloodrock-feldolgozásként említik a dalt., ez az információ viszont téves. A Bloodrock egy pszichedelikus hard rock banda, 1970-es lemezükön volt egy D.O.A. című dal, ám az egészen elüt a lemezen hallhatótól, melynek eredetijét a ’Van Halen II’ lemezen hallhatjuk. Mark Menghi egyébként egy, a kiadó által kiadott videóban mutatja be azokat a vinyl lemezeket, melyekről kiválasztották a műveket, és ott is a Van Halen klasszikusát mutatja fel forrásként.

A tíz dal többsége igazi adrenalinbomba, felturbózott verziókról van szó. Csak kettő esetében volt az az érzésem, hogy másik dalt kellett volna választani az előadótól, mert a lendületet megakasztotta. De kanyarodjunk vissza inkább a pozitív dolgokhoz! Nagyon jó hallani Phil Demmelt újra gitározni. Embertelen munkát végez, legyen az ritmusgitárrész vagy épp szóló. Bevallom, nekem nagyon tetszett, hogy a legtöbb esetben a vastag ritmussáv mellett szólózott, mert így olyan élmény volt, mintha két gitárost hallanék. Mark Menghi játéka már a Metal Allegiance lemezein is kiemelkedően jó volt, de itt most még erősebben érzem rajta a Steve Harris-ízt, amit az ujjal való pengetéssel ér el. Bevallom őszintén, Blitz miatt sokat kellett szoknom ezt a zenét, de idővel azért megbarátkoztam vele, viszont a gonosz kisördög azt mondja a lelkem mélyén: de jó volna ebből egy instrumentális változat is bónuszlemezként (lásd: Sons of Apollo). Mike Portnoy játékát most is csak a zseniális jelzővel tudom illetni, bele sem merek gondolni, hogy ez hányadik feldolgozáslemez, amiben részt vesz. Csak idén már kettőhöz adta a nevét, ezen kívül a Morse / Portnoy / George ’Cov3r To Cov3r’ albumán is hallhatjuk őt, persze teljesen eltérő stílusban. Ő a feldolgozáslemezek koronázatlan királya!

És ha már a királyi titulusnál járunk, ahhoz dukál egy himnusz is, melynek már a címéből ordít, hogy ez a banda hitvallása (We’re An American Band). Ezek a srácok tudják, hogyan forgassák a lapjaikat, hogy ők jöjjenek ki jól a játszmából! Kíváncsian várom, mit rejt a jövő a formáció a számára, egyáltalán van-e jövőjük? Lehetne még bedobni ötleteket, hogy az európai zenéből miket, vagy épp melyik korszakból válasszanak legközelebb. A nagy kérdés azonban az, hogy fognak-e valaha élőben zenélni. Ha igen, akkor lehet ebből még valami több is, mint egy feldolgozásokat játszó banda.

Összegzés:

Ha ez a négy zenész megengedte magának, hogy tét nélkül, csak úgy összeüljön és örömzenélésből készítsen egy lemezt, akkor mi is megengedhetjük magunknak, hogy mindenféle mélyebb analízis és tudományos magyarázatkeresés-mentesen, csak úgy élvezetből meghallgassuk az ’American Made’-et! Nekem bevált ez a módszer, a végeredmény pedig tetszett!

Pontszám: 7,5

 

Megjelenés: 2020
Kiadó: Napalm Records
Weblap: www.bpmdmusic.com/
Stílus: heavy rock
Származás: USA

Zenészek:

Bobby „Blitz” Ellsworth – ének
Mike Portnoy – dobok
Mark Menghi – basszusgitár
Phil Demmel – gitár

Dalcímek:

  1. Wang Dang Sweet Poontang (Ted Nugent-feldolgozás)
  2. Toys In The Attic (Aerosmith-feldolgozás)
  3. Evil (Cactus-feldolgozás)
  4. Beer Drinkers & Hell Raisers (ZZ Top-feldolgozás)
  5. Saturday Night Special (Lynyrd Skynyrd-feldolgozás)
  6. Tattoo Vampire (Blue Öyster Cult-feldolgozás)
  7. D.O.A. (Van Halen-feldolgozás)
  8. Walk Away (The James Gang-feldolgozás)
  9. Never In My Life (Mountain-feldolgozás)
  10. We’re An American Band (Grand Funk Railroad-feldolgozás)
Megosztás