A zeneipar érdekeit a döntéshozók előtt képviselő reprezentatív szervezet közleményben foglalta össze, hogy ha az élőzenei szakma nem lát messzebb, az újraindulás hónapokkal kitolódhat.

Az alkotókon, előadókon, zenei produkciós cégeken, koncerthelyszíneken kívül a MAHASZ-t és az Artisjust is tömörítő szövetség a következő nyilatkozatot tette közzé hivatalos felületein:

 

 

“Sajnos, ha ma szólnak, hogy holnap nyithatunk, nem lesz mivel kinyitni.” – mondta el a nyitási tervek kapcsán Kádár Tamás, a Sziget ügyvezetője. „Egy Sziget méretű, 50-70 ezer fős fesztivál megszervezését egy-másfél évvel előbb elkezdik, de még egy kicsi, 500 fős szabadtéri koncert megszervezéséhez is legalább egy hónapra van szükség, hogy szerződtessék a fellépőt, előkészítsenek minden szükséges technikai feltételt, hirdessék a koncertet, eladják a jegyeket. Ha az élőzenei szakma nem lát a holnapnál messzebb, az újraindulás még hónapokkal kitolódhat, és ezen akár 150.000 ember munkája is múlhat.
A zenei szakma van az egyik legnagyobb bajban és nagyon sok szereplő túlélése múlik a nyitás előkészítettségén és azon, hogy milyen segítséget kapnak ehhez. Ezért is szeretnénk segíteni a kormányt és a szakmát ajánlásokkal és vállalásokkal. Bár a nagy fesztiválok egy részének már így is késő, de a kisebb fesztiválokat és a zenei klubokat, illetve ezeken keresztül az előadókat is nagyban segítené, ha előre tudnának tervezni a nyitási programmal. A főszezonban akár 150 ezer ember munkája múlhat ezen.” –
mondta el Weyer Balázs, a szövetség elnöke.

A Music Hungary Szövetség külföldi minták alapján a kormánytól egy újranyitási vis maior alap létrehozását kéri. Az említett alap célja, hogy a járvány esetleges ismételt felfutásából fakadó kockázatokat mérsékelje, ezáltal hozzájáruljon a gyors kulturális újranyitáshoz. Amennyiben egy meghatározott dátum után az adott rendezvény a járványhelyzet miatt mégis elmarad, a lemondásból és átszervezésből fakadó veszteségeket a vis maior alapból lehetne részben vagy egészben megtéríteni. Ilyen alap az éve eleje óta több országban bevezetésre került már: Németországban 907 milliárd forintnak megfelelő eurót, Ausztriában és Hollandiában 109 milliárd forintnak megfelelőt, Belgiumban 22 milliárd forintnyi, Norvégiában 12 milliárd forintnyi, Dániában 24 milliárd forintnyi, Észtországban 2 milliárd forintnyi összeget különítettek el erre a célra, két hete pedig Svédország is bejelentette, hogy a költségvetéséből 292 millió Eurót, azaz 106 milliárd forintnyi összeget szán erre.

A szövetség a frissen bejelentett oltási ütemterv apropóján szeretné ismét arra kérni Magyarország kormányát, hogy segítse a szektort a kulturális ÁFA bevezetésével, gyors és direkt pénzügyi injekcióval és egy átlátható, tervezhető nyitási programmal is. Hangsúlyozzák: nem fiktív dátumokra, hanem objektív mérőszámokhoz kötött mérföldkövekre van szükség. A Music Hungary Szövetség üdvözli a rendezvények nyitásának gondolatát, hiszen minden eddig elvégzett európai tesztkoncert azt bizonyította, hogy megfelelő intézkedések betartása mellett biztonságosan megtarthatóak különböző méretű kulturális események. Erről a szövetség januárban publikált egy rövid gyűjtést, mely tartalmaz más nemzetközi példákat is a rendezvényszervezési biztosítási alapról.

A tervezhetőség kapcsán a szövetség elindított egy egyperces felmérést is, ami nagyban segítené a szervezők munkáját. A kérdőív itt érhető el.

Megosztás