Legfrissebb a Hard Rockon
Kraftwerk: Radio-activity (50th Anniversary)
A többszörösen stílusteremtő Kraftwerk kultikus lemezeinek 50. jubileumi kiadása a tavaly megjelent ‘Autobahn’ után idén a ‘Radio-activity’-vel folytatódott. Aki hozzám hasonlóan vevő a jó zenék térhatással még jobbá tételére, azoknak ajánlani tudom a Dolby Atmosban és DTS-HD-ben újrakevert cuccot. És persze július 17-én élőben felcsendülnek ezek a dalok is a Veszprémfesten.
Közel telt ház várja a Kalózokat és a Királyokat
A Visions Of Atlantis, a Warkings és az Induction is friss albummal érkezik március 5-én a Barba Negrába, igyekeznie kell annak, aki látni szeretné őket.
Joe Satriani és Steve Vai közös tánca
Joe Satriani és Steve Vai –azaz a SATCHVAI Band – Dancing című új dala ma debütált, a hozzá készült klip főszereplője Brendon Small színész.
Mandylion 30 – Az idő múlik, az érzések maradnak: The Gathering, The Foreshadowing – Barba Negra, 2026. 06. 27.
Nem tudom, lesz-e még alkalmam újra ebben a felállásban látni a The Gatheringet, de ha ez volt az egyetlen lehetőség, akkor már ezért is megérte várni közel harminc évet. Vannak esték, amelyeket az ember egyszerűen nem felejt el, ez olyan volt.
Legutóbbi kommentek
- Herr Wolf on Egyik hajóról a másikra – Danko Jones az A38 fedélzetén!: “Ismerem Danko-ékat, de nem .asznak szét, úgy ánblokk! de…megnézős a „cúcc”!!!” okt 11, 19:43
- on U.D.O. – A 20. nagylemez 1. dala: I’ll Die Trying: “Nem rossz, de én nem az ilyen dalokért szeretem a MESTERT!!!” okt 11, 19:20
- on Uriah Heep – Mick Box is invitál a koncertre: “Mister BOX!!! Ott leszünk (leszek)!!! A basszerest már úgy fogom nézni, mint a Judas Priest új tagját !!!” okt 11, 19:13
- on Judas Priest – Ian Hill visszavonul a turnézástól: “Sajnos várható volt! De az egészség mindenek felett!!! Azért a Judas Priest menetel tovább!!! Új lemez és új turné!!! Bárhová…” okt 11, 19:11
- on Simon az én hősöm: Deep Purple, Jayler – Budapest Sportaréna, 2026. 10. 02.: “Sziasztok! Az én hősöm a….. DEEP PURPLE!!! Csak így 1xüen!!! Bővebben…nagyon hamarosan!!!” okt 11, 19:07
Purpendicular – Menekülés az erdőtűz és a kiadó elől
A Deep Purple-alapító Ian Paice hobbizenekara, a Purpendicular szerződést bontott a Metalville kiadóval, de az októberben megjelenő új album még náluk jön ki.
Ozzy Osbourne dokumentumfilmjét órákkal a sugárzás előtt levették a BBC műsoráról
Ma este került volna adásba az Ozzy Osbourne-ról szóló dokumentumfilm a BBC One-on, de az utolsó pillanatban törölték a műsorból.
Black Country Communion – A turné utolsó koncertje videón
A Black Country Communion idei koncertkörútja sajnos elkerülte hazánkat, de az ARTE Concert rögzítette a turné utolsó fellépését a Hellfesten.
Chevelle – Új album kompromisszumok nélkül
Tegnap kijött a Chevelle 3 évig ígérgetett 10. albuma – az anyag megjelenését a kiadóváltás igencsak megnehezítette –, de úgy tűnik, hogy érdemes volt várni az érlelési folyamattal.
Fates Warning – Itt az első dal a leghosszabb lemezükről
Váratlanul érkezett hír a Fates Warning új lemezéről, amiről egy dal, a Scars már meg is hallgatható. A szóban forgó album állítólag az amerikai proggerek leghosszabb és legepikusabb műve lesz.
James LoMenzo – „A Spotify főnökének a sitten a helye!”
James LoMenzo személyében újabb rockzenész akadt ki Daniel Ek nyilatkozatán, aki azt üzente a zenészeknek néhány napja, ha több lemezt csinálnak, több pénzük lesz a streamingből.
Deep Purple – Jól teljesít a listákon a ’Whoosh!’
Jól nyitott az európai lemezlistákon a megjelenés után a Deep Purple huszonegyedik stúdióalbuma, a ’Whoosh!’.
Threshold – Nagy erőkkel dolgoznak az új albumon
Az Egyesült Királyság egyik legismertebb progresszív metál zenekara, a Threshold nagyszerű hírrel jelentkezett, ugyanis bejelentették, hogy dolgoznak a 2017-es ’Legends Of The Shires’ dupla album folytatásán.
Corey Taylor – Még nem zárta le a Stone Sour történetét
Nemrég arról szólt a fáma, hogy valószínűleg a végéhez ért a Stone Sour sztorija, Corey Taylor egy friss interjúban kihangsúlyozta, hogy nem zárta be az ajtót a folytatás előtt.
Iron Maiden: The Live Collection – Remastered
A stúdiólemezek után a legfontosabb koncertfelvételeket is újrapolírozták a Vasszűz diszkográfiájában, így a ’Live Recordings’ sorozattal folytatódik a stúdiólemezek újrakiadása. Első kanyarban a ’Live After Death’ és a ’Rock In Rio’ részesült ráncfelvarrásban.
Eclipse – „Ha valami jó kisült a világjárványból, akkor ez az”
Első koncertkiadványára készül az Eclipse. A svéd dallamrockerek legrövidebb turnéjának göteborgi állomásáról a Viva La Victoria már le is csekkolható.
Metallica – Az utolsó koncertfelvétel Mexikóból érkezett
Ennyi volt, a végéhez ért a #MetallicaMondays. James Hetfieldék rengeteg archív koncertfelvételt osztottak meg az elmúlt hetekben, hónapokban a rajongókkal, a sorozatot pedig egy mexikóvárosi bulival zárják.
Így játszanak együtt a Queensryche- és Blue Öyster Cult-tagok
Bemutatta első dalát a Bad Penny. A zenekarban Journey-, Queensryche- és Blue Öyster Cult-tagok játszanak együtt, a szóban forgó Voices In My Headben azonban csak Todd La Torre énekel.
Steve Riley’s L.A. Guns – Itt a lemez címadó dala, a Renegades
Már három dal is legurult arról a lemezről, aminek részletei továbbra sem ismertek. Egyelőre érjük be az új dalokkal, valamint azzal, hogy idén jelenik meg a Steve Riley’s L.A. Guns új albuma, a ’Renegades’.
Carcass – EP-vel kárpótolják a rajongókat
„Nehogy azt mondják a rajongók, hogy semmit sem adunk nekik” – mondta a Carcass frontembere, Jeff Walker, a banda ugyanis megosztott egy új dalt The Living Dead At The Manchester Morgue címmel.
Robby Krieger: The Ritual Begins At Sundown
Robby Krieger összeszedte kortársainak legjobbjait és egy kortalan, technikai sallangoktól abszolút mentes, kiváló lemezt hozott össze. Instrumentális albumai érthetően nem forognak közkézen, ám ha egy kicsit is nyitunk saját zenei világa felé, rájövünk, hogy gitártudása műfajokon átívelő.
Styx – Készül az új lemez, és új videó is van egy régi dalhoz
A Styx összekötötte a kellemeset a hasznossal, pontosabban a karitativitást az üzlettel. A ‘Cyclorama’ lemez egyik dalához készült új videójukkal a frontvonalban dolgozókat támogatják, ugyanakkor felhívják a figyelmet, hogy a lemez immár elérhető az online platformokon.
The Doors – Képregény és újrakiadás a ’Morrison Hotel’ jubileumára
Idén lett 50 éves a The Doors ’Morrison Hotel’ című lemeze, aminek alkalmából egy bővített újrakiadás és egy képregény is megjelenik a rajongók nagy örömére.
„A melankolikus, szomorú és sötét dalok specialistája lettem”
Új dallal jelentkezett a Riverside és a Lunatic Soul zenei agya, Mariusz Duda. A lengyel zenésznek ez a második szólódala, mely eltér korábbi munkáitól. Mindezen felül elhintette, hogy egy maratoni hosszúságú dallal is készül ebben az évben.
Oceans Of Slumber – Szeretet és katasztrofális veszteség
Ketyeg az óra, egyre közelebb az Oceans Of Slumber új albumának megjelenése. A texasi gárda ezúttal is egy komoly mondanivalóval bíró dalt osztott meg a rajongókkal To The Sea (A Tolling Of The Bells) címmel.
Smith & Myers – Nem Smith & Wesson, viszont tíz lövése van
Októberben jelenik meg a Shinedown gitárosának és énekesének duettlemeze, mely tíz dalt tartalmaz. Ebből kettőt már felfedett a most megjelent előzetes kislemez.
Steel Panther – Ilyen volt az online koncertjük
Pár napja adott egy online bulit a jövőre nálunk is fellépő Steel Panther, amibe egy dal erejéig belenézhetsz, ugyanakkor a teljes koncert is elérhető, ha szeretnél biztosra menni budapesti fellépésük előtt.
„Olyan dolgokat csináltam ezen az albumon, amiket eddig még soha”
Kevesebb, mint egy hónap választ el minket az új Napalm Death-lemeztől, úgyhogy a grindcore veteránok ennek örömére új dalt tettek közzé Amoral címmel.
Walter Trout – Merd követni az álmaidat, erről szól a Heartland
Walter Trout jövő héten érkező új anyagáról már a harmadik önálló szerzemény is elérhető lett, ez a Heartland című dal, melyhez látványos videóklip készült.
The Georgia Thunderbolts – Megváltoztatják a világot
Pénteken jelent meg az amerikai blues-rock csapat debütáló kiadványa, amely népszerűsítésére a So You Wanna Change The World klipjét is bemutatta az ötösfogat.
Tim Montana: American Thread
Igazi ízig-vérig déli albumot hallhat, aki szereti ezt az életérzést. A lemez elfeledteti velünk egy kicsit ezt a rohanó világot, hogy egy sokkal nyugodtabb helyre kalauzoljon el. A dalokból sokszor csak úgy árad a felszabadultság és gondtalanság érzése. Southern rockereknek kötelező hallgatnivaló.
Koncert a Bazilika és a koronavírus árnyékában: Tankcsapda – Esztergom, Fesztiválsziget, 2020. 08. 16.
VÉGRE! Hosszú hónapok csendje után nagyon jólesett hús-vér zenészeket látni ott, ahol a legjobban érzik magukat, a színpadon. Ez az ő közegük, ott van az otthonuk, nekik ez a lételemük, a munkájuk.
Queen – Az első koncertanyag Adam Lamberttel
Ősszel megjelenik a Queen első koncertkiadványa, melyet Adam Lamberttel készítettek. A szóban forgó élő album anyagát több koncerten rögzített felvételekből állította össze a csapat.
Blues Pills – A negyedik új dalhoz is klip készült
Augusztus 21-én jelent meg a Blues Pills harmadik albuma, a ’Holy Moly’, melyről előzőleg három dalt már megismerhettünk. Most itt a negyedik is.
Apocalyptica – Így játszanak együtt Lzzy Hale-lel
Új dalt szállított le az Apocalyptica, ráadásul a dalban nem akárki, hanem a Halestorm énekesnője, Lzzy Hale vendégeskedik.
Reckless Love – Új dal négy év után: Loaded
Hosszú csend után ismét hallattak magukról a rágógumirock nagymesterei, a finn Reckless Love. A csapat Loaded címmel szállított le egy dalt, mely akár egy új lemez előfutára is lehet.
Deftones – Jön az ’Ohms’
2016 óta kevés infó érkezett a banda háza tájáról, de hamarosan új lemezzel zúzzák szét a csendet, amiről a címadó már meg is hallgatható.
Frankie Banali is feladta a küzdelmet
Tavaly áprilisban derült ki, hogy negyedik stádiumú hasnyálmirigyrákja van. Kemény küzdelmet folytatott, melyről rendszeresen be is számolt rajongóinak. 68 évet élt.
Mad Max: Stormchild Rising
Mad Max újra száguld! Persze messze a nyolcvanas évek dicsfénye, az akkori heavy metal stílus is csak nyomokban fedezhető fel, inkább olyan meghasonult zene ez, mint a Riot Rhett Forrester idejében. Heavy rock. De szerethető. A Rough Cutt-feldolgozás viszont mindent visz!
U.D.O. – „Ez nemcsak rólunk szól, leginkább a gyermekeinkről!”
Már több mint egy hónapja megjelent az U.D.O. új lemeze, de még mindig áradnak róla a dalok. A Future Is The Reason Why az egyik legjobb volt közülük, úgyhogy hadd szóljon!
SIXX:A.M. – Filmbetétdal lett a Maybe It’s Time
A Maybe It’s Time új változatában Nikki Sixx és bandája Corey Taylor, Joe Elliott, Ivan Moody és Slash társaságában zenél. A dalhoz készült kisfilm a kábítószer-használat veszélyeire hívja fel a figyelmet.
Dee Snider – Olyan akar lenni, mint Ozzy
Dee Snider egy minapi interjúban nem adott túl sok esélyt a Twisted Sister feltámadásának, viszont meglepő kijelentést tett szólópályafutásának céljairól.
Nightmare – Új énekesnő mutatkozik be
A belga Magali Luyten helyére hazai énekesnőt választott a francia power metal csapat. Az októberben vele megjelenő albumról már két dal is meghallgatható.
Metallica – Sokk volt James Hetfield bevonulása a rehabra
Tavaly szeptemberben James Hetfieldnek újra alkoholelvonó kúrára kellett mennie, és ez váratlanul érte a zenekar másik három tagját. Erről beszéltek egy friss interjúban.
Rory Gallagher – Rory és Jerry Lee Lewis közös felvétele
Egy most előkerült felvételen Rory Gallagher és Jerry Lee Lewis közösen adja elő a Rolling Stones „Get No”-ját.
Dying Wish – „Címadó dalhoz illően totálisan arcba vág!”
Bár a forgatás hónapokat csúszott a kialakult járványhelyzet miatt, most végre elkészült a videóklip a Dying Wish legutóbbi nagylemezének címadó dalához.
Alpárfeszt, ahol csak jó zene lesz!
Idén hetedik alkalommal kerül megrendezésre az Alpárfeszt 2020. szeptember 3-5. között Tiszaalpáron, amit bátran mondhatunk a Tisza mentén lévő legbarátságosabb zenei összejövetelnek.
Mi jön még? – Ian Gillan 75 éves lett
Háromnegyed évszázad – kimondani is sok, ebből majd hat évtized a rock and roll szolgálatában. És még nincs vége, még mindig azon az úton, mely alapjainak lerakásában ő is nagy szerepet játszott.
Metallica – For Whom The Bell Tolls San Franciscóból
Napokon belül a boltokba kerül a kettes ’S&M’, pontos nevén a ’S&M2’. A tavaly ősszel rögzített szimfonikus zenekaros Metallica-koncertről most a For Whom The Bell Tollst nézheted meg.
Legfrissebb a Hard Rockon
Wall Of Sleep – Egy fiktív birodalom bukásáról szól az új dal
Közel hét évvel a legutóbbi ’The Road Through The Never’ album után, új lemezzel jelentkezik a Wall Of Sleep, amiről legördült az első nóta.
Paganfest – Szemesnek áll a világ
Február elején Budapestre érkezik a Paganfest 2025-ös kiadása, ahol a turné zenekaraihoz egy magyar csapat, a Dalriada is csatlakozik, a szemfülesek ingyen nézhetik meg a koncerteket, sőt, még ajándékokra is lelhetnek.
Republic – Szombaton jubileumi koncert az MVM Dome-ban
A Republic zenekar 35. születésnapját ünneplő nagykoncert február 1-én (szombaton) kerül megrendezésre az MVM Dome-ban Péter Szabó Szilva, a 4S Street és Gulyás Ferenc népzenész vendégszereplésével.
Jelusick – John Sykes szelleme az új dalokban
A Jelusick új nagylemezéről még csupán annyit tudni, hogy készül, de már a második dalt mutatták be róla. A Power To The People után itt a How Many Times.
Linkin Park: From Zero
Elindult a Linkin Park új korszaka. Új stúdióalbum, új fronthölgy, új dobos. Olyan zenei anyag került ki a csapat kezéből, ami méltó arra, hogy a gyűjtemény végén helyet kapjon.
Whiskey Roll – Amikor legszívesebben köddé válnál
Gőzerővel alkot az újjáalakult budapesti dirty rock csapat, a Whiskey Roll, fél éven belül két klipes dallal is előrukkolt a banda.
Electric Callboy – Isten hozott a liftkezelők világában
A Ratatata után újabb olyan dallal jelentkezett az Electric Callboy, amiben a liftkezelő az „isten”, a nóta vélhetően az MVM Dome-ban is nagyot fog szólni november végén.
Alapi István: Grandfather’s Tale
Alapi István nem hangszerekben, nem stílusokban gondolkodik, a jazz-rock, fusion vagy a dallamos rock után a csendesebb, elgondolkodtató ’Grandfather’s Tale’ simán megállja helyét a személyes zenei palettáján.
Mandoki Soulmates – Közzétették a tavalyi koncert felvételét
Tavaly nyáron ismét a Szent István téren lépett fel a Mandoki Soulmates. A TV2 rögzítette a koncertet, a felvételt közkinccsé tették.
Pantera: 1990-2000 The Complete Studio Albums
Stílust teremtett a Pantera a metál világában az öt stúdióalbumával, melyek a többi kiadványukkal együtt 40 millió példányban kerültek értékesítésre a világban az eltelt évek alatt. Az életművet összefoglaló ötlemezes box kiváló ár/érték aránya ellensúlyozza a fapados kivitelt, a bónuszdal pedig hab a tortán.
Riverside – Megjelent a ’Live ID.’
Ma jelent meg a Riverside koncertkiadványa, a ’Live ID.’ A Varsóban felvett bulit a Post-Truth előadása vezeti fel.
The Moon City Masters – Vasárnapi ikergitározás a ’70-es évek jegyében
A New York-i ikerpár funk-rock zenekara, a The Moon City Masters két év után turnézik újra Európában, a Backstage-ben mutatkoznak be a magyar közönségnek, a színpadot a hasonló zenei terepen mozgó budapesti The Juice melegíti be.
Vicious Rumors: Celebration Decay
Amit a Vicious Rumors az elmúlt 26 (!) évben művel, arra lassan elfogynak a szavaim, de hát nincs mit tenni, a szekér megy tovább, tetszik, nem tetszik… Kérdés, velük tartasz-e vagy elengeded őket?
Tíz éve halt meg Steve Lee
Egykori zenésztársai emlékkoncertet terveztek az évfordulóra, melyből a megváltozott körülmények miatt emléklemez lett.
Persuader – Érkezik az eddigi legagresszívebb lemezük
Ha szereted a súlyos, thrashbe hajló power metalt vegyítve Blind Guardian-szerű ének- és gitártémákkal, akkor van egy jó hírünk: a svéd Persuader hatévnyi hiátus után végre elhozza neked az ötödik sorlemezét.
AC/DC – A második ízelítő is napvilágot látott
Második alkalommal csigázzák a rajongók érdeklődését az új album iránt Angusék. Most már pár kockát megmutattak egy esetleges klipből is. Folytatás szerdán.
Blackfield – Két dal a decemberben érkező albumról
„Olyan lemezt akartam készíteni, mely a lehető legtöbb emberhez kapcsolódhat” – mondta Aviv Geffen a Blackfield új lemezéről, amiről két dal már meg is hallgatható.
Voivod – Koncertlemezt adnak ki novemberben
Koncertek híján a zenekarok egyre-másra adnak ki koncertfelvételeket, ebbe a sorba pedig a Voivod is beállt. A kanadai gárda új élő anyagáról egy dal, a The Lost Machine máris meghallgatható.
Barba Negra – November közepéig minden koncertet töröltek
A jelenlegi bizonytalan helyzet miatt november közepéig minden koncertet törölt naptárából a Barba Negra. „Egy ilyen bizonytalan és tervezhetetlen időszakból át kell helyezni a programokat egy reményeink szerint biztonságosabb, nyugodtabb időszakra” – fogalmaztak közleményükben.
Whitesnake – Egy érzéki dal új klippel 2011-ből
David Coverdale csapatának legszebb szerelmes dalai érkeznek novemberben a ’Love Songs’ című gyűjteményben. Az Easier Said Than Done korábban kiadatlan klipjét javították fel az új válogatás kedvéért.
A Gyöngy – Ötven éve nincs köztünk Janis Joplin
1970. október 4-én örökre elhallgatott Pearl, azaz Janis Joplin. Ő is 27 éves volt, három héttel Jimi Hendrix után lépett át a másik világba.
Jonathan Davis – Countryt csinált a What It Isből
A magyar rajongók jelenleg a másodszor is átszervezett budapesti Korn-koncert miatt szomorkodnak, azonban a csapat énekese, Jonathan Davis igyekszik a kedvükben járni egy kis különlegességgel, ami a What It Is című szólódalának country változata.
Tribute-lemezzel ünneplik John Lennon nyolcvanadik születésnapját
Az egykori Styx-gitáros, Glen Burtnik bandája, a The Weeklings vezeti fel a JEM Records által összeállított lemezt a The Word előadásával.
Yes – Az Imagine vezeti fel az új koncertfelvételt
Érdekes módon elsőként egy John Lennon-feldolgozást mutattak be a Yes új koncertkiadványáról. Ennek apropója, hogy most lenne nyolcvanéves a Beatles legendás zeneszerzője.
Guns N’ Roses: Greatest Hits LP
A válogatás, aminek megjelenését Axl Rose, Slash és Duff McKagan közösen próbálta megakadályozni. A dolog azért is érdekes, mert az énekes mellől akkor már körülbelül hat-nyolc éve lelépett a klasszikus felállás utolsó tagja is, és azóta nem beszéltek egymással. De kezdjük az elején!
Orianthi – „Halálra untatnám magam, ha mindig ugyanazt játszanám”
Egészen egyszerűen csak ’O’ címmel jelenik meg Orianthi negyedik szólólemeze, amiről két dalt már le is gurított a szexi gitáros.
Bon Jovi – Újabb három dalhoz jött szöveges videó
A megjelenés napjára időzítették a Brothers In Arms, Let It Rain és a Lower The Flag szöveges videójának megjelenését. És bemutatjuk azt is, amikor Jon ismét Jennifer Nettlesszel duettezik.
Brainstorm – 2021 nyarán érkezik az új album
Stúdióba vonult a német Brainstorm, hogy elkészítse ’Wall Of Skulls’ névre hallgató új albumát. „Ha szeretted a ‘Midnight Ghost’-ot, akkor imádni fogod a ‘Wall Of Skulls’-t is.” – állítja a zenekar.
Sólstafir – Klipen a Her Fall From Grace
Harmadik kislemezes dalát már élőszereplős klipen mutatta be a Sólstafir. Az izlandi csapat új albuma, az ’Endless Twilight Of Codependent Love’ egy hónap múlva kerül boltokba.
Communic – My Temple Of Pride: az első dal a novemberi lemezről
A szemfülesebb rajongók már sejthették, hogy a Communic készül valamire, mert a közösségi oldaluk nemrég újra mozgásba lendült. Mára az is kiderült, hogy hamarosan új lemez lát napvilágot, amelyről az első dal már meg is hallgatható.
Tallah – Lemezbemutató a börtönben
Max Portnoy nu-core brigádja nem variált sokat, élőben lejátszották a megjelenés napján az egész albumot.
Let Us Prey: Virtues Of The Vicious
Nem lesz mindenki kedvence ez a tornádó erejű zenei alapokkal és elmeháborodott énekkel felturbózott power/thrash metal, aki azonban kellőképp nyitott az effajta muzikális őrültekházára, annak kiváló táplálékként szolgálhat ez a bő ötvenpercnyi koncentrált úthengerelés.
Pink Floyd – Ötvenéves az ’Atom Heart Mother’
1970. október másodikán jelent meg a Pink Floyd ötödik stúdióalbuma, a tehenes lemez, mely egy korszak lezárását is jelentette pályafutásuk során.
Amaranthe – Új klip és teljes stream a megjelenés napján
A mai megjelenések között kapott helyet az Amaranthe új nagylemeze is, amelyet a Fearless klipjével népszerűsítenek, ugyanakkor most a teljes albumot is meghallgathatod, ha úgy tartja kedved.
Devin Townsend – Így dübörgött Londonban a War
„Az egész koncert mögött húzódó ötlet egy kísérlet, hogy játsszunk a korábbi műveimből olyan dalokat, melyekhez nem kell sampler vagy tempójelzés.” – mesélte Devin Townsend vadonatúj koncertlemezéről. A War című nóta erre az egyik legjobb példa.
Corey Taylor az Ace Of Spadest énekli
A Grammy-díjas énekes már javában készülődik aktuális formációjával, hogy élőben is bemutassák a ’CMFT’ dalait. Az előkészületek alatt egy Motörhead-feldolgozást is filmre vettek.
Accept – Borítót félmillióért!
Az első ízelítő az Accept 2021 elején megjelenő ‘Too Mean To Die’ albumáról a The Undertaker kislemez, melynek hátborzongató videóját ma mutatták be. A nagylemez borítója viszont továbbra is titkos!
Palace – Visszavarázsol a nyolcvanas évekbe
A nosztalgia mindent szebbé varázsol. „A ‘Rock And Roll Radio’-t hallgatva egy gyors olasz sportkocsi első ülésén találod magad, ahogy száguldasz végig a neonfények közepette az álmok országútján.” – mondta lemezéről a gitáros-énekes. Próbáld ki te is!
Night Ranger – Szerencsét hoz a tizenharmadik?
A San Franciscó-i hardrocker veteránok 2021-re tervezik tizenharmadik albumuk kiadását, amelynek egyelőre címe sincs, de a dalírás és a stúdiózás elkezdődött.
Iron Maiden – Ők is pörögnek
Új koncertalbum, újraszervezett turné, új lemez munkálatai – a koncertstop ellenére nagy a mozgás az Iron Maiden háza táján, hiszen az elmaradt koncertek ellenére jönnek a hírek felőlük is.
Amaranthe: Manifest
Az Amaranthe az utóbbi években rendre hozta a tőlük elvárható színvonalat, azonban mindezt elég rutinszerűen tették. Ha imádod a svédek első két albumát, akkor azonnal repülj rá erre a lemezre, mert garantáltan ez lesz új kedvenced!
The Dead Daisies – „Arról szól a dal, hogyan győzzük le a félelmet”
Közel egy hét várakozás után leleplezte új klipjét a The Dead Daisies. A végeredményt látva megérte várni, mivel tényleg látványos animációs videót hoztak össze a banda kérésére.
Ayreon – „Ez a legdurvább videó, amit valaha készítettem”
Igaz, hogy a múlt héten jelent meg a ’Transitus’, de Arjen Lucassen és barátai egy látványos kisfilmen mutatják be az új Ayreon-mű történéseit.
AC/DC – Itt az első részlet az új albumról
Csöpögnek az információk az AC/DC háza tájáról, minden nap újabb részleteket tudunk meg róluk.
Burning Sun Fanzine – Megjelent a nyolcadik szám
Udo Dirkschneiderrel a címlapon megjelent a Burning Sun Fanzine nyolcadik száma. A tartalomról a folytatásban olvashatsz többet.
Steve Riley’s L.A. Guns – Megvannak végre az új album részletei!
Idén már három új dalt is megosztott a kettészakadt L.A. Guns Steve Riley-féle verziója készülő új lemezéről, aminek részleteiről nem sokat lehetett tudni. Egészen mostanáig.
James LaBrie – Paul Logue-gal dolgozik következő szólólemezén?
Tegnap jelentette be a közösségi oldalakon a Dream Theater énekese, hogy következő önálló albumán dolgozik. Hivatalosan részleteket még nem árult el, de korábban elkottyantotta, hogy az Eden’s Curse basszerével munkálkodik egy főként akusztikus lemezen.
Dino Cazares – „Nem akartam, hogy Burton C. Bell kilépjen!”
Folytatódik a Fear Factory drámája, a gitáros reagált a frontember kilépési nyilatkozatára. „Sok ostobaság”-nak nevezte az abban elhangzott dolgokat, de hozzátette, nem akarta, hogy Bell elhagyja a zenekart.
AC/DC – Visszatért Brian Johnson, Cliff Williams és Phil Rudd
Végre hivatalosan is megerősítették az előző időszak mendemondáit, miszerint teljes az AC/DC tagsága.
Egypercesek #61: Rikard Sjöblom’s Gungfly, Mastodon, Zakk Sabbath, Ace Frehley, Stray Cats, Neil Young
Nyáron panaszkodtunk a melegre, most kifejezetten jólesik ez az elhúzódó indián nyár. Annyira, hogy szokásos ötös csomagunk hatra duzzadt ebben a hónapban.
Legutóbbi kommentek
- on Egyik hajóról a másikra – Danko Jones az A38 fedélzetén!: “Ismerem Danko-ékat, de nem .asznak szét, úgy ánblokk! de…megnézős a „cúcc”!!!” okt 11, 19:43
- on U.D.O. – A 20. nagylemez 1. dala: I’ll Die Trying: “Nem rossz, de én nem az ilyen dalokért szeretem a MESTERT!!!” okt 11, 19:20
- on Uriah Heep – Mick Box is invitál a koncertre: “Mister BOX!!! Ott leszünk (leszek)!!! A basszerest már úgy fogom nézni, mint a Judas Priest új tagját !!!” okt 11, 19:13
- on Judas Priest – Ian Hill visszavonul a turnézástól: “Sajnos várható volt! De az egészség mindenek felett!!! Azért a Judas Priest menetel tovább!!! Új lemez és új turné!!! Bárhová…” okt 11, 19:11
- on Simon az én hősöm: Deep Purple, Jayler – Budapest Sportaréna, 2026. 10. 02.: “Sziasztok! Az én hősöm a….. DEEP PURPLE!!! Csak így 1xüen!!! Bővebben…nagyon hamarosan!!!” okt 11, 19:07
Kritikák
Paradise Lost: Obsidian
Az ’Obsidian’ valahol az előző két lemez stílusának keresztmetszetén próbál egyensúlyozni, ezáltal nem is mutat semmi olyan újdonságot, melyet ne hallottunk volna tőlük. Fejlődésük görbéje pont úgy laposodott el, mint a koronavírus terjedési íve, de ettől ez egy nagyon jó lemez.
Pattern-Seeking Animals: Prehensile Tales
A Pattern-Seeking Animals új lemeze köröket ver a tavalyi bemutatkozóra, ettől függetlenül továbbra sem nagyon fogom hallgatni ezeket a dalokat a jövőben. Lehet valaki jó zeneszerző, tudhatja jól a szakmát, de az érzelemmentesség nem tesz jót ennek a formációnak, és attól a gondolattól sem tudok szabadulni, hogy ez csak a Spock’s Beard egy gyenge reinkarnációja.
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Interjúk
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Koncertbeszámolók
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Ajánló

Ben Granfelt – Újabb Gary Moore-emlékdal
A 2012-es ‘Melodic Relief’ lemezre írt GMT (Gary Moore Time) után most az I Got The Blues From You-val emlékezik Ben Granfelt a kitűnő ír gitárosra. Júniusban megjelenő, ‘Gratitude’ című lemeze – melyet szeptemberben Budapesten is bemutat – tiszteletadás nemcsak Gary Moore, hanem Robin Trower és a nemrég elhunyt Jeff Beck előtt is.

’Koncert Hét’ a Live Nationnél
A Live Nation ismét meghirdeti ’Koncert Hét’ akcióját, amely csak ebben az időszakban elérhető különleges ajánlatokat kínál Diana Krall, a Deep Purple, Machine Gun Kelly, Louis Tomlinson, Tom Jones, az X Ambassadors, a Simple Plan, a Billy Talent, a Pantera, a Mötley Crüe, a Def Leppard, a The Cult, az Asking Alexandria és a The HU rajongóinak.

Feed The Fears – Törj a falakon át!
A miskolci Feed The Fears zenekar ’Falakon át’ címmel digitális középlemezzel jelentkezik, a címadó dal klipje a Hard Rock Magazin oldalán debütál.

Leander Kills – Új dal és új gitárosok a szombati budapesti bulin
A Köteles Leander vezette Leander Killshez két új gitáros csatlakozott, a megújult formáció egy új dalt mutatott be, amelyet a budapesti közönségnek a szombati Akvárium-koncerten játszanak el először. Előzenekar a No Respect.

Stratovarius – A holtakat is feltámasztják!
23 év után újra a Sonata Arcticával turnézik a Stratovarius, és november 1-jén a Barba Negrában lépnek fel. Nem vitás, hogy a ‘Nordic Power Metal Titans’ turné két co-headlinere még a holtakat is feltámasztaná ezen a napon. Pláne, hogy az előzenekar Tim Kanoa Hansen és Marcos Rodríguez új zenekara, az Induction.

































































































