fbpx



A progresszív rock egyik legikonikusabb hangjának, Jon Andersonnak második szólólemeze új köntöst kap és hamarosan meg is jelenik.

Jon Anderson

A Yes frontvonalából ismert énekes ’Song of Seven’ című szólólemeze abban az időszakban (1980-ban) jelent meg, amikor először lépett ki az alapvetésnek számítő főzenekara soraiból. A megjelenés után rögtön Nagy-Britannia toplistáin landolt, valamint egy turnét is vont maga után, ahol a közönség első ízben ismerkedhetett meg Andersonnal, mint szólóelőadóval.

A 40 éves anyag most átesett egy alapos remaszterelésen és hamarosan a boltokba kerül az Esoteric Recordings gondozásában. Szerencsére nem csak a hangzásában frissített verzió üti meg a rajongók markát, hanem rákerült még két, eddig csak az amerikai kiadásban megjelent dal is.

A lemezen igen nívós a vendégzenészek listája: basszusgitáron Jack Bruce-t és John Giblint hallhatjuk, gitáron Clem Clempsont és Ian Bairnsont, az ütőket Morris Pert és Simon Phillips kezeli, szaxofonon pedig Johnny Dankworth játszik. Az új booklet tartalmazza majd az eredeti borítóterveket, valamint frissített leírást a lemezről és egy kiadós interjút is az énekessel.

Anderson így nyilatkozott a kiadványról: „Fantasztikus érzés azt hallgatni, hogy hol tartottam zeneileg 40 évvel ezelőtt. Még mindig ugyanazokat az álmokat álmodom, és a korai hangszerelési ötleteim… nagyon finom emlékeztetők, hogy ne kapkodjak, őrizzem meg a hidegvérem… minden rendben lesz! Egyik kedvenc dalom, a Take Your Time… csodás basszusszólamok! És azok a csodás zenészek és emberek, akik akkor még csak pár hónapja léptek az életembe! Még a nagy Jack Bruce is! És azok a szövegek! A legtöbbjük igencsak spontán és nagyon nyitott az életre, az élet misztériumaira. Még mindig így érzem magam. És mint mindig, továbbra is itt vagyok a stúdiómban, szövegeket alakítgatva, dalokat faragva. Nagyon izgatott vagyok, hogy a közönség ismét hallhatja ezt a lemezt. Mindenkinek a legjobbakat kívánom, vigyázzatok magatokra. Fény és szeretet!”

Az énekes legutóbbi szólóanyagáról tavaly írtunk.

‘Song Of Seven’ dallista:

01. For You, For Me
02. Some Are Born
03. Don’t Forget (Nostalgia)
04. Heart Of The Matter
05. Hear it
06. Everybody Loves You
07. Take Your Time
08. Days
09. Song Of Seven
10. Some Are Born (US single promo edited version) (bónuszdal)
11. Heart Of The Matter (short version) (bónuszdal)

Jon Anderson - Song Of Seven

Támogasd Te is a Hard Rock Magazint, légy a Mecénásunk! Kattints a részletekért!

Megosztás