Serényen dolgozik új lemezén a Tremonti frontembere, Mark Termonti. Az Alter Bridge főnöke egy friss interjúban elárulta, hogy tizennégy dalt már összehozott másik zenekarának új albumára, és húszig meg sem áll.

Mark Tremonti

Készül az Alter Bridge-gitáros másik zenekarának új lemeze. Mark Tremonti a Myglobalmindnak adott interjúban elmondta, hogy producerével Myles Kennedy vadiúj szólóanyagának felvételei után már a Tremonti zenekar új lemezére készülnek, novemberben pedig már szeretnék a stúdióban rögzíteni a megirt dalokat. „Elég messzire jutottam, mondhatni tizennégy dal mélyen vagyok az anyagban. Szeretnék körülbelül húsz dalt összehozni, mielőtt eldönteném, hogy melyek kerülnek fel a lemezre. Elsősorban nem az a kérdés, hogy melyik a jó és rossz dal, hanem melyek a legdinamikusabbak.” – mondta Mark az anyagról.

Arra a kérdésre, hogy zeneileg mi várható a 2016-os ‘Dust’ folytatásától, a zenész kissé kitérő választ adott: „Zeneileg súlyosabb elemekből áll, de természetesen vannak benne atmoszférikus összetevők is, mint az Alter Bridge-ben. A Tremonti ritmusszekciója az Alter Bridge-től független, és bármilyen speed metalos dolog, amit beleépítek a Tremonti dalaiba, nem feltétlenül illik az Alter Bridge-be. A hangunk sem lehetne ennél különbözőbb, ugyanis míg Myles egy képzett tenor, addig én majdnem bariton vagyok. Ez a hatalmas különbség a két zenekar hangzásában.”

Tremonti olyan szinten optimista, hogy a szólóanyaggal turnéra is indulna jövőre, mely tökéletes alkalom arra, hogy elkezdjen ötleteket gyűjteni az Alter Bridge soron következő albumára.

Megosztás