Közösségi finanszírozású kampányt indított a W.A.S.P. egykori gitárosa, Chris Holmes, aki így kéri a rajongók segítségét, hogy új lemeze minél hamarabb elkészülhessen. Az anyagról egy dal, a Playing With Fire máris meghallgatható. 

Chris Holmes

Meghallgatható Chris Holmes első új szólódala Playing With Fire címmel, mely a jövőre érkező új albumát hivatott előkészíteni. A W.A.S.P. klasszikus felállásának gitárosa még márciusban beszélt új lemezéről, amit év végére igért, de egyelőre úgy tűnik, hogy ebben az évben csak az Antoine de Montremy és Laurent Hart nevéhez köthető dokumentumfilm, a ‘Mean Man: The Story Of Chris Holmes’ lát napvilágot, melynek főhőse Holmes.

 

 

Visszatérve a dalhoz, basszusgitáron Florian Lagoutte játszik, a doboknál Patrick Friedrich ül, a mikrofon mögött pedig több remek énekes is váltja egymást, méghozzá Oliver Tindall, Steve Grimmett, Tommy Bolan és CharlesAndré Lambert. Alább a dalon kívül a dokumentumfilm beharangozója is megtekinthető, a zenész IndieGoGo-kampányán keresztül pedig közvetlenül támogathatod Holmes új lemezének létrejöttét.

Megosztás