„Ez egy ízig-vérig Rómeó Vérzik-klip, nagyon fontos üzenettel” – mondta a csapat vadiúj dalának a videójáról. A No Future a holnap érkező albumon kap helyet, melyet október 16-án élőben is bemutat a gárda.

Rómeó Vérzik

Október 15-én érkezik egy korongnyi friss keleti rock ’n’ roll, ugyanis új lemezzel rukkol elő a Rómeó Vérzik. A felvidéki kvartett a márciustól tartó kényszerpihenő alatt sem tétlenkedett: 11 ütős rocknótát dobtak össze, ráadásul elmondásuk szerint a ‘Szűk a tér’ a zenekar legerősebb anyaga a 2004-ben megjelent, slágergyáros ‘Engedd belém’ korong óta. „A lázadásra fektettük a hangsúlyt, igazi, tökös rock ‘n’ roll anyag lett. Nagyon várom már, hogy végre a közönség is hallhassa a dalokat, kíváncsi vagyok a visszajelzésükre.” – nyilatkozta a közelgő megjelenés kapcsán a frontember, Kovács Koppány.

 

 

Az október közepén érkező kilencedik nagylemez előfutáraként korábban már megjelent az album slágergyanús, No Future című nótájának videóklipje. „Ez egy ízig-vérig Rómeó Vérzik-klip, nagyon fontos üzenettel, hiszen az embereknek szükségük van a szabadságra, a korlátok nélküli életre. Ez a dal pedig pont erről szól.” – kommentálta a csapat a szeptemberi premierkor az amúgy nyolc méter magasan, egy hangár tetején forgatott videót.

Most pedig – amennyire a még mindig tartó vírushelyzet engedi – felkerekedik a brigád, hogy hosszú pihenő után ismét a húrok közé csapva elhozza a ‘Szűk a tér’ zúzós anyagát élőben is a rajongóknak. Húzós riffek, odamondós, pörgős szövegek, fülbemászó dallamok: egyszóval igazi Rómeó Vérzik-hangulat. Fergeteges buli várja a közönséget a megcsonkított 25 éves jubileumi turné egyetlen budapesti állomásán, október 16-án Budapesten, az Analog Music Hall színpadán. Ráadásul az új koronggal érkezők extrán jól járnak: a zenekar legénysége a koncert előtt 18 órától a helyszínen dedikálja az előre megvásárolt ‘Szűk a tér’ példányokat, és egy sörre is meghívja a friss lemeztulajdonosokat. Jöhet a rock?

Rómeó Vérzik

Megosztás