Voyager

Sajnos egy ideje már ízlelgetjük a karanténkoncert kifejezést, ami a koronavírus kezdetén még meglehetősen furcsának tűnt, azonban pár hónap elteltével egészen ismerősen cseng a fülekben, és tudjuk is mihez kötni. Lassan nem marad olyan nemzetközi banda, aki ne kóstolt volna bele a műfajba, ami teljesen érthető, mivel a zenészeknek hiányzik a színpad és persze a koncertek által biztosított bevétel is. (Itt jegyezném meg, hogy itthon a hazai csapatok már aktivizálták magukat a csökkentett nézőszám ellenére, de külföldön is van, aki bevállal egy-egy rendes bulit a szigorú korlátozások közepette, a nagy turnék viszont továbbra is váratnak magukra.)

Habár több mini előadásba is belenéztem az elmúlt hónapok során, az első netes koncertem az Evergrey ingyenes bulija volt, mely szó szerint hengerelt (bár néhány szerkesztőségi cimbi szerint ugyanazt a műsort nyomták, amit legutóbb az A38-on), annak viszont most jött el az ideje, hogy masszív elvonási tüneteim enyhítendő, befizessem magam egy digitális bulira, mely a Voyager brutál elnevezésű Voyager Biosecurity (Human Biosecurity Emergency) (Human Coronavirus with Pandemic Potential) (Overseas Travel Ban Emergency Requirements) Determination (Cth) koncertje volt Perthből. Az ausztrál synthwave proggerekről többször írtam az elmúlt hónapok során, és nem titkolom, napi szinten hallgatom őket, annyira beszippantott legutóbbi albumuk, a ’Colours In The Sun’.

 

 

A beugró egyébként nem volt vészes, a legalapabb 10 dolláros jeggyel ugyanúgy be lehetett csatlakozni a streambe, mint a 35 dolcsis, pólót is tartalmazó pakkal. (A jegy megvásárlása egyébként arra is feljogosít, hogy november 1-ig akárhány alkalommal újranézhető a koncert, szóval ha most kapsz kedvet hozzá, akkor kattints a buli Veeps-oldalára!)

Nem indult zökkenőmentesen a délutáni móka (magyar idő szerint délután egykor volt a koncert), mivel a Veeps szerverei feladták a szolgálatot, így a bulit egy rejtett YouTube-streamen keresztül közvetítették, és szűk fél órás késéssel csaptak a húrok közé Danny Estrinék. Az elmaradhatatlan intró alatt sétáltak fel a színpadra a főszereplők, ahol azonnal egy hatalmas meglepetés fogadott a székre lehuppanó Simone Dow gitáros miatt. Mint utólag kiderült, vállproblémákkal küzdött, így kényelmesebbnek (és fájdalommentesebbnek) találta ülve végigpengetni a koncertet. Nem mondom, fura élmény volt az olyan darálós riffeknél a széken csücsülve látni, mint amilyen például a Water Over Bridge főriffje.

Voyager

Már a nyitószám, a Severomance alatt felvonultatta a kameramanok csapata, hogy mivel készültek: Minimalista módon, de ötletesen vezényelték le a bulit a különböző kameraállásokkal, melyek közül a kedvencem a színpadot pásztázó nézet, ami olyan hangulatot teremtett, mintha egy videóklipet néznénk.

Voyager

Egy-egy ilyen koncert alatt a hangzáson is sokkal többet lehet lamentálni, mely élőben általában rengeteg kritikát kap és szinte mindenki máshogy emlékszik rá attól függően, hogy hova sikerült befészkelnie magát a küzdőtéren. No, tolongás ezúttal nem volt, ahogy a hangzás sem volt kritikán aluli (sőt), megfelelő arányban dörrentek meg a hangszerek. A legutóbbi két albumon hallható soundot élőben is tökéletesen hozták, bár én továbbra is azt érzem, hogy a gitárok haraphatnának legalább úgy, mint a ’The Meaning Of I’ lemezen.

Voyager

Műsor tekintetében egyértelműen az új ’Colours In The Sun’, valamint az eggyel korábbi ’Ghost Mile’ dalai voltak túlsúlyban, ami nem baj, hiszen ezek a banda legérettebb anyagai, viszont baromira hiányoltam a Hyperventilatinget és Lostot, amit tudtak feledtetni az elszállós Brightstarral, a megaslágeres Coloursszel, valamint a power metalosabb vizeken evező The Meaning Of I-jal.

Voyager

Annak ellenére, hogy Danny is letapasztott vállal énekelte végig a bulit, egészen mozgékony volt, többször lehuppant a trónra emlékeztető székére a szinti mögé, de a keytart is a nyakába akasztotta egy alkalommal, a hangjára pedig nem lehetett panasz ezúttal sem. Ahogy a basszer, Alex Canion teljesítményére sem, aki végig tisztán hozta a vokálokat. Hangján ugyan érződik, hogy nem bivalyerős, azonban tisztán énekel, sőt néha hörgésre emlékeztető hangokkal is színesítette a dalokat.

Voyager

Hatalmas mozgás nem volt a színpadon, de Simone azért néhány székes mutatványt bemutatott (főleg a koncert vége felé), ahogy a dobos, Ashley Doodkorte is, aki mintha egy túltöltött akkumulátorra lett volna rácsatlakoztatva. Élőben minden bizonnyal sokkal energikusabban játszana a csapat, de ez egy különleges helyzet (ezt kell szeretni), és igazából így sem maradt hiányérzetem a buli után.

Voyager

Bár, ha jobban belegondolok, az 54 perces műsoridő elég karcsú egy ilyen múlttal rendelkező zenekartól. Mindenesetre így is hatalmas élmény volt „élőben” látni az ausztrál gárdát, akik hozzánk közel nem sokszor jártak (egészen pontosan egyszer, méghozzá három éve Prágában), és a jövőben sem biztos, hogy Magyarország lesz az első számú célpontjuk egy európai turné esetén.

Egy igazán színes, energikus és jó hangulatú, olykor némi humorral fűszerezett koncertet adott a Voyager, ami még mindig elérhető, ha szeretnéd legalább ilyen formában élőben látni a bandát.

Severomance / Brightstar / Misery Is Only Company / What A Wonderful Day / Colours / Water Over The Bridge / Lifeline / Disconnected / The Meaning Of I / Ascension

Megosztás