Szomorú igazság: mindig akkor lángol fel valaki iránt az érdeklődés, amikor meghal. Eddie halála után sokszorosára emelkedett a Van Halen-dalok streamelése, és a szöveges búcsúüzeneteken felül egyre-másra jelennek meg a tribute dalok is a gitáros emlékére.

Eddie Van Halen

És ha már szerepelt nálunk emlékdal John Lennonnak, bányászgattunk kicsit az Eddie-ről szóló videós megemlékezések között is.

 

 

A nyáron debütált első lemezével a Blitz / Portnoy / Menghi / Demmel négyes, a BPMD, akik a napokban elhunyt gitárvirtuóz előtt tisztelegnek a lemezükön szereplő Van Halen-feldolgozásukhoz készített új kisfilmmel. „Nézzétek ezt a képeslapokat tartalmazó megemlékezést Eddie Van Halenről, amelyben a D.O.A. hallható a mi verziónkban. Ez a debütáló lemezünkön, az ’American Made’-én kapott helyet, ami még júniusban jelent meg. A világ egy ikont, egy úttörőt, egy showment, egy virtuózt, egy mesteri dalszerzőt veszített el és talán a gitározni tanulók egyik legnagyobb példaképét.”

Russ Parrish, akit a világ ma leginkább Satchelként ismer a Steel Pantherből, egykor az Atomic Punks nevű Van Halen tribute banda gitárosa volt, és a Steel Panther koncertjei is tele vannak VH-utalásokkal. Ő még Eddie halála előtt kezdett bele egy Unchained-feldolgozásba, sajnos, mire elkészült, már nem mutathatta meg Eddie-nek. Az ő karanténverziójában Fabian Dee Dammers (U.D.O. & Dirkschneider) szerepel ritmusgitáron, Michael Müller (Jaded Heart) basszusgitáron, André Hilgers (Bonfire) dobokon, Matt Jones (ex-The Treatment) énekel és Patrick Sühl (Victor Smolski’s Almanac), valamint Sven Dirkschneider (U.D.O. & Dirkschneider) háttérvokálozik. A dobos így búcsúzott Eddie-től: „Eddie, te írtad életem filmjének a zenéjét, a ’70-es, ’80-as években nőttem fel és te voltál egy egész generáció hőse. Szóval büszke vagyok rá, hogy szerepelhettem ebben a dalban, melyet néhány hete vettünk fel. Ez a mi különleges tisztelgésünk EVH előtt.”

A Machine Head gitárosa, Robb Flynn nem gyűjtött társakat maga köré, stúdiója magányában játszotta el Eddie világmegváltó gitárszólóját, az Eruptiont 1978-ból. „Két nappal ezelőtt épp egy rajongó kérésére játszottam az Eruptiont, és arra gondoltam, az istenit, ezt a dalt még több mint 40 év után is olyan kib.szottul nehéz eljátszani. És ez a kib.szott gitárhang… Komolyan… ez a kib.szott gitárhang még napjainkban is brutális.”

Eddie egykori zenésztársai, Sammy Hagar és Michael Anthony félperces néma szünettel adóztak a gitárosnak a halála után 2 nappal rendezett Birthday Bash Show-n a Right Now előtt.

Ez viszont nem friss videó, de hogy a sok megemlékezés végére egy kis vidámság is kerüljön, a South Park rövid részlete, melyben három vallási jelkép egyesül VH-logóvá. Bár ilyen egyszerűen oldana meg minden ellentétet a zene!

Közben a rajongók is rákattantak Eddie Van Halen muzsikájára, a megemlékezés jegyében sokszorosára nőtt a dalait online hallgatók száma. A halálát követő napon a nevét viselő zenekar dalait 31 millióan streamelték csak az Amerikai Egyesült Államokban. Ez több mint tizennégyszerese az előző napokban, október 4-én és 5-én együttesen mért 2,1 milliónak.

Megosztás