Ő is azon művészek közé tartozik, akik nem a születési nevükön lettek ismertek. 1940. október 13-án született John Henry Deightonként.

ChrisFarlowe

Bár az ötvenes évek végén már elkezdte karrierjét, és a hatvanas évek közepén már jelentős sikereket ért el a Thunderbirds tagjaként, majd szólistaként, mégis azt kötik hozzá, hogy ő vitte valódi sikerre a Rolling Stones Out Of Time dalát. Viszonylag későn, harmincévesen jött el számára az igazi áttörés, amikor 1970-ben belépett a Colosseumba, mely zenekarról a kortársaik is úgy beszélnek, mint az egyik legnagyobb zenei inspirációról. Ebben neki is nagy szerep jutott, jóllehet, nem volt alapító tagja a bandának.

 

 

Jöttek kevésbé sikeres évek, aztán a nyolcvanas években összejött Jimmy Page-dzsel, majd 1994-ben ismét a Colosseummal, ahol kitartott húsz évig. Ebben az esztendőben pár régi taggal újra a nagy néven adott koncerteket, ennek ellenére keveset hallani felőle mostanában.

Bár nem lett legendás énekes, mint egyes kortársai, mégis az egyik legeredetibb, stílust teremtő hangadottsággal rendelkező frontember. A Colosseum koncertjein mindig ő kapta a legnagyobb ovációt.

Chris Farlowe a mai napon nyolcvan esztendős.

Megosztás