Az 1981-ben bemutatott, mára kultikussá érett film, a Kopaszkutya és annak zenéje a hazai rocktörténet egyik kiemelkedő momentuma. A filmzenét először nem engedték megjelenni, arra egészen 1993-ig kellett várni, most, 30 évvel később pedig egy hiánypótló újrakiadás lát napvilágot, természetesen felújítva, CD-n és először vinyllemezen is, Hobo előszavával.

Hobo

A mostani CD és vinyl változat borítója nem egyezik meg a három évtizeddel ezelőttivel. Hobo javaslatára a kiadványok külső megjelenését a legismertebb, piros hátterű, eredeti filmplakáthoz igazította a kiadó, megadva a kiadványnak így azt a külcsínt, amilyennel eredetileg is meg kellett volna jelennie. A belbecshez, vagyis a CD füzethez és a vinyl inzerthez pedig maga Hobo írt egy teljesen új előszót, ráaásul a Nemzeti Filmintézet jóvoltából gazdag képanyaggal is ellátták. Természetesen a hanganyag is új masztert kapott Rozgonyi Péter jóvoltából, aki mindent megtett annak érdekében, hogy a hangzás korszerű, mégis hagyománytisztelő legyen. Mindkét formátum megszólalása olyan lett, amilyet annak idején megálmodtak a készítők. A Nemzeti Filmintézet a kiadó rendelkezésére bocsátotta a ’Torta’ című dal filmben elhangzó, a lemezre vett verziótól eltérő változatát is, ami a CD kiadás bónusza lett. A vinyl változaton nem található bónusz.

 

 

A CD és a vinyl a lemezboltokban már előjegyezhető, szeptember 22-én, a megjelenés napján, a fővárosi lemezbemutató koncerten is megvásárolható lesz.

’Kopaszkutya’ dallista:

01. Kopaszkutya
02. You Gotta Move
03. Tobacco Road
04. Bye, Bye Johnny
05. Farock
06. Kőbánya blues
07. Belladonna
08. Bunkó vagyok [a filmből kimaradt dal]
09. Édes otthon
10. Illatos dal
11. Tetovált lány
12. Enyém, tiéd, miénk
13. Hosszúlábú asszony
14. Torta
15. Kopaszkutya [koncertfelvétel]
16. Torta [eltérő változat]

Hobo

Megosztás