Legfrissebb a Hard Rockon
Minimalista felállás, maximális élmény: Sting 3.0 – MVM Dome, 2026. 06. 18.
A kétórás este feledhetetlen volt az MVM Dome-ban Stinggel, aki mindenét odaadta nekünk. Mi pedig alig várjuk, hogy a bevett szokás szerint, pár év múlva újra színpadon láthassuk őt Budapesten.
Devin Townsend – Egy évtizednyi molyolás után érkezik a ’The Moth’
Devin Townsend tíz év alatt készítette el az ’Empath’ vonalára visszatérő új lemezét, amelyen Steve Vai és Anneke van Giersbergen is szerepet vállalt, az album első előzetese ma jelent meg.
Jelusick – Két év után újra Budapesten
Második albumát is bemutatja Budapesten Dino Jelusick kiváló zenekara, a Jelusick az Analog Music Hallban május 30-án.
Black Star Riders – Jön az énekes, Ricky Warwick új lemeze
A Black Star Riders októberben a Tykettóval turnézik Európában, addigra megjelenik az énekes, Ricky Warwick új lemeze is, október 8-án a Barba Negrában talán már arra is lecsaphatnak a rajongók.
Legutóbbi kommentek
- Herr Wolf on Egyik hajóról a másikra – Danko Jones az A38 fedélzetén!: “Ismerem Danko-ékat, de nem .asznak szét, úgy ánblokk! de…megnézős a „cúcc”!!!” okt 11, 19:43
- on U.D.O. – A 20. nagylemez 1. dala: I’ll Die Trying: “Nem rossz, de én nem az ilyen dalokért szeretem a MESTERT!!!” okt 11, 19:20
- on Uriah Heep – Mick Box is invitál a koncertre: “Mister BOX!!! Ott leszünk (leszek)!!! A basszerest már úgy fogom nézni, mint a Judas Priest új tagját !!!” okt 11, 19:13
- on Judas Priest – Ian Hill visszavonul a turnézástól: “Sajnos várható volt! De az egészség mindenek felett!!! Azért a Judas Priest menetel tovább!!! Új lemez és új turné!!! Bárhová…” okt 11, 19:11
- on Simon az én hősöm: Deep Purple, Jayler – Budapest Sportaréna, 2026. 10. 02.: “Sziasztok! Az én hősöm a….. DEEP PURPLE!!! Csak így 1xüen!!! Bővebben…nagyon hamarosan!!!” okt 11, 19:07
Depresszió – Új lemezzel ünneplik a 25 évet
A Depresszió zenekar új stúdióalbummal ünnepli negyedszázados fennállását, a friss korong sokféle formátumban érkezik október 3-án, az anyagot a Barba Negrában be is mutatják.
Szekeres András: A kedvenc 10
A Junkies-énekes Szekeres András ‘A kedvenc 10’ című – egy szál zongorára hangszerelt – merész szólóanyaga különleges zenei pillanatokat örökített meg egy szűkebb közönség örömére.
Nick Mason szólólemezeinek újrakiadásai
A Pink Floyd-dobos Nick Mason három nagylemeze három külön világ. Egyik sem ígér könnyed szórakozást. A közös pont, hogy mindegyik igazi zenei desszert, melyeket a progresszív muzsikák kedvelőinek, akik nem ragaszkodnak egy stílushoz, csak a minőséget keresik, érdemes ismét megkóstolniuk.
Dan Patlansky turnényitó szerdán az Analogban
Dan Patlansky már indulásra készen, szeptember 17-én este az Analog Music Hallban nyitja idei Európa-turnéját. A kiváló dél-afrikai bluesgitáros és csapata csak hangszerekkel érkezik, a Dan Patlansky Signature erősítőt úgyis magyar cég gyártja.
Gone Is Gone – Végre jön az új lemez
A zenekar mostanában egészen elkényeztetett minket. De a java csak most jön: decemberben új nagylemez, most viszont új klip érkezik.
Ezentúl a koncerteken is maszkot kell viselni a közönségnek!
Hétfőtől tovább szigorodtak a maszkviselésre vonatkozó szabályok: már a vendéglátóhelyeken és a szórakozóhelyeken is kötelező a maszkot viselni, azt csak az étel és ital fogyasztása idejére lehet levenni.
Mick Jagger – Ő is egy daltöredéket tett közzé
Pride Before A Fall címmel mutatott be új dalt Mick Jagger, bár a teljes szerzeményt (még) nem ismerhetjük.
Phenomena – Glenn Hughes-válogatás érkezik
A Cherry Red Records új válogatást jelentet meg a Phenomena projekt dalaiból. A kiadvány érdekessége, hogy kizárólag a Glenn Hughes által énekelt számokat mazsolázták ki.
The Smashing Pumpkins – Már nyolc dal elérhető az új albumról
November 27-én jön ki a chicagói alt rockerek új dupla LP-je, amelynek lassan már a fele elérhető a hivatalos csatornáikon.
Persuader – Új dal a power- és a thrash metal határáról
A következő hónap elején lát napvilágot a svéd zenekar ötödik nagylemeze. A power metal és a thrash metal határán egyensúlyoznak, valahogy úgy, ahogy a Nevermore tette. Második kislemezként a Scars című nótát mutatták be.
Fieldy & Laura Morton: Korn – Függőség, hit, gyógyulás
Reginald ’Fieldy’ Arvizu a megtérése előtt egy tőről metszett seggf… nem, ne ezzel kezdjük!
Iron Maiden – Hangolódj két dallal a mexikói felvételre!
A hónap második felében jelenik meg a következő Iron Maiden-koncertkiadvány, de a Sign Of The Crosst és az Aces Hight már most meghallgathatjuk róla.
Android – Egy régi darab új köntösben: ’Svejkfigurák’
A GR1993 Records gondozásában november 6-án jelenik meg a debreceni székhelyű Android zenekar ’Svejkfigurák’ zene/játékának hanganyaga.
Volbeat – Így játszották a németeknél a Lonesome Ridert
November végén koncertanyagot ad ki a Volbeat. A csapat a kiadvány dalait Stuttgartban, Hamburgban és Kölnben rögzítette, ezek közül pedig már a második felvétel, a Lonesome Rider élő verziója is meghallgatható.
Jaded Heart – Egy újabb húzós dal: Reap What You Sow
November végén jelenik meg a Jaded Heart billentyűk nélkül készült új albuma, amiről szöveges videóval kisérve mutatta be a germán banda a második kislemezes dalt.
Ross The Boss – Klipen a Manowar-féle Heart Of Steel átirata
Ross The Boss és az AFM Records egy afféle halloweeni meglepetés gyanánt mutatják be videón a Manowar-klasszikus feldolgozását.
Diamond Head – Felújított változatban jön a ’Lighting To The Nation’
Negyvenéves a Diamond Head klasszikus lemeze, a ’Lighting To The Nation’. A felújított változatban megjelenő lemezről két dal máris meghallgatható.
Vanden Plas – Hétperces opusszal indul az új lemez
December elején jelenik meg a Vanden Plas új lemeze, amiről a germán proggerek most bemutatták a nyitódalt When The World Is Falling Down címmel.
Rob Zombie – „Ez egy hatalmas, őrült és összetett album”
Stílszerűen halloween környékére időzítette első új dalának megjelenését a Rob Zombie. A szóban forgó tétel a csapat új albumán kap helyet, mely jövő márciusban kerül boltokba.
Dark Tranquillity – Klipen a harmadik dal: The Dark Unbroken
A Dark Tranquillity novemberben megjelenő lemezéről most a The Dark Unbroken hallgatható meg, miközben a klip bemutatja Göteborg városát és a Stora Teaternt, ahol hamarosan online koncertet is adnak.
Mogwai – A titkolózásnak vége
Szeptemberben még egy 2018-as koncertfelvételt poroltak le a skót post-rockerek, és egy szóval sem említették, hogy készül az új albumuk.
Sodom – Kiképzés indul!
Kevesebb mint egy hónapot kell várni a Sodom új albumának megjelenésére, ők pedig közkinccsé tettek még egy dalt a lemezről Indoctrination címmel.
Egypercesek #62: Lumberjack Commando, Motörhead, Derek Sherinian, Nightmare, Solymos Tóni
„Hull az elsárgult levél…” Most már végérvényesen beköszöntött az ősz, de Solymos Tóni örökzöld-feldolgozása nem ezért került bele e havi szortimentünkbe. De előtte lesz még szó a Lumberjack Commando új utakat kereső EP-jéről, a Motörhead legelső lemezének újrakiadásáról, Derek Sherinian vendégekkel gazdagon díszített szólólemezéről, és a francia Nightmare kapcsán arról, milyen az a férfias power metal, ha nő énekli.
Leaves’ Eyes – Klipet készítettek a War Of Kingshez
Egy ideje már hallgatható a Leaves’ Eyes új lemeze, a ‘The Last Viking’, amiről most a War Of Kings videója tekinthető meg.
Völur – Doom metal/folk/jazz hegedűvel – de gitár nélkül!
Talán nem épp a kanadai trió nevének hallatán fogod felkapni a fejed, merthogy hiába léteznek már hét éve, mégsem sokat tudni róluk. Ez azonban változhat a harmadik nagylemezük megjelenésével, amely ’Death Cult’ címmel várható november 13-án.
Dimmu Borgir – Egy gitárorientáltabb új albumon dolgoznak
A rajongóknak jó hír lehet, hogy Silenoz, a Dimmu Borgir gitárosa szerint egy gitárorientáltabb, kevesebb szimfonikus elemet tartalmazó anyag van születőben a csapat műhelyében, és talán már nem is kell olyan sokat várni rá.
Lee Ritenour – „Charleston című dalom Dél-Karolinát testesíti meg”
December 4-én jelenik meg a világhírű gitáros első, teljes egészében szólóban elkészült anyaga, amelyről már a második önálló tételt tette közzé a kiadója.
AC/DC – Fokozódik a drámai feszültség
Már hozzászokhattunk, milyen mederben folyik az AC/DC nemsokára megjelenő új albumának promóciója. Újabb dalrészletet osztottak meg, de a teljes klipre még várnunk kell.
Keith Jarrett – Kiadták legendás Müpa-beli koncertjét
A világhírű amerikai zongorista, Keith Jarrett 2016. július 3-án lépett fel utolsó ízben a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. Ennek hangfelvétele most megjelent lemezen is.
Black Stone Cherry: The Human Condition
A laza southern rockhoz képest ismét egy arcletépős albummal jelentkezett a Black Stone Cherry, bár ezúttal nem mentek el annyira a falig, mint a ’Kentucky’-n. Az üstbe bedobtak némi lírát és arénarockot is, így egyensúlyba került a banda zenei univerzuma.
Voodoo Circle – Az angyali mosolyú ördöggel cimborálnak
A legjobb klasszikus hard rock zenekart keresed? Ne keress tovább! A Voodoo Circle visszatért eredeti felállásában, David Readmannel a mikrofonnál, és itt az első új daluk, a Devil With An Angel Smile.
Communic – Rejtőzz el a világ elől!
Megérkezett a norvég progos power metal banda bő kilencperces címadó eposza, és hozzá a videóklip is.
H.E.A.T – Kilépett Erik Grönwall
Tíz év után elhagyta a svéd hard rockerek sorait Erik Grönwall. A rajongók számára öröm az ürömben, hogy a csapat eredeti énekese, Kenny Leckremo vette át a mikrofont a távozó dalnoktól.
Leander Kills – Hallgasd meg az új lemezt!
Megjelent a Leander Kills új albuma, a ‘IV’. A folytatásban a teljes lemezt meghallgathatod.
David Hasselhoff – „Én vagyok a metál!”
Úgy látszik, a celebek körében terjed a metálmánia. A múltkor Miley Cyrus jelentette be, hogy egy Metallica-dalokból álló albumon dolgozik, most meg David Hasselhoff tett sokkoló bejelentést.
Tool – Hárman is közreműködnek a Gibson zenés videójában
Amíg James Maynard Keenan énekes a Puscifer lemezbemutatójára készült, addig Adam Jones gitáros Gibson-kampányfilmjébe beszállt Justin Chancellor basszer és Danny Carey dobos is.
Puscifer – Lemezbemutató az arizonai sivatagban
Míg a Tool háromnegyede a Gibson filmjén dolgozott, addig az énekes James Maynard Keenan az új Puscifer-album gigantikus bemutatóját készítette elő.
John Petrucci: Terminal Velocity
A ’Terminal Velocity’ a legjobb dolog, ami ebben a fura 2020-as évben történt velünk! A dalok minősége olyan lett, ami túlmutat még a Portnoy & Petrucci „reunion” körüli hájpon is.
Fleshgod Apocalypse – Akusztikus feldolgozás és egyéb örömhírek
A szimfonikus death metal koronázatlan talján királyai örömteli hírekkel és új zenével teszik szebbé a napunkat.
Shiraz Lane – Klipen az évtized legemlékezetesebb hard rock dala
Pár hete már meghallgathattuk a Shiraz Lane vadiúj dalát, a Broken Into Piecest, amihez a finn gárda most klipet is készített.
Porcupine Tree – Különleges gyűjtői kiadvány a láthatáron
Nem, ez a hír sajnos ismét nem arról szól, hogy összeáll a zenekar. De cserébe a gyűjtők kincsestára hamarosan egy kiváló anyaggal bővülhet.
Steven Wilson – „Ez az egyik legszebb dal, amit valaha írtam”
Egy újabb, nagyrészt elektronikus zenére épülő dallal jelentkezett Steven Wilson King Ghost címmel. A Porcupine Tree főnökének új szólólemeze, a ’The Future Bites’ januárban kerül boltokba.
Raskasta Joulua – Idén sem marad el a karácsonyi turné
A COVID-19 ellenére is megtartja karácsonyi turnéját a finn szupergroup, a Trans-Siberian Orchestra helyi megfelelője. Sztárokkal megtámogatva járják végig Finnország arénáit.
Perfect Plan: Time For A Miracle
Végy egy Jimi Jamison hangú énekest és egy John Norum szólóin nevelekedett, de Jim Peterik dalszerző képességeivel megáldott gitárost és máris kész a Tökéletes Terv, a 21. századi Survivor, dögösen, dallamosan, ellenállhatatlanul.
Legfrissebb a Hard Rockon
Tankcsapda – Sidi kiszáll a zenekarból
Sokkoló hírre ébredtek a Tankcsapda rajongói, Sidi – azaz Sidlovics Gábor gitáros – kilép a zenekarból, utoljára május 2-án, a Budapest Parkban lép fel a zenekar ebben a felállásban.
Crowhill Tales – Hét év után új dallal jelentkeztek
A kisvárdai Crowhill Tales közel hét évvel az ’If I Were A Crow’ című debütáló album után új dallal jelentkezett, amely remélhetőleg az első fecske, azaz inkább holló a közelgő új lemezről.
A fal adta a másikat: Dirkschneider, Crownshift, All For Metal – Barba Negra, 2025. 03. 02.
Udo Dirkschneider kesztyűs kézzel bánt velünk, de az U.D.O. – Dirkschneider pszeudonim alatt – olyan koncertet nyomott a képünkbe a ‘Balls To The Wall 40’ turnéján, hogy a fal adta a másikat. És ehhez csak asszisztálni tudott a Crownshift és az All For Metal.
Vége a mismásolásnak: Alestorm – Barba Negra, 2025. 02. 08.
Az Alestorm legénységének a magyar koncertek mindig fontosak, az ezer szállal hozzánk kötődő zenekar ha éppen egy fárasztó turné végén esik is be hozzánk, akkor is a maradék energiáit mozgósítva lép fel nálunk. A közönség imádja ezeket a srácokat, és várjuk vissza a „Balaton kalózait!”
Parti, nem csak az én fejemben: Pain – Barba Negra, 2025. 02. 07.
Volt szerencsém többféle felállásban és nagyon különböző alkalmakkal látni a Paint, de talán most tetszettek legjobban. Baromi jól szóltak, a magát nem túl komolyan vevő, de nagyon feszesen és jól játszó zenekar pedig nagyon szórakoztató volt.
Monolith – Mike Mangini új bandája
A korábbi Dream Theater-dobos Mike Mangini a Monolith nevű trióban folytatja karrierjét, az első klipes daluk már tesztelhető.
Junkies – Valami megmozdult a 25 éves ’Tabu’ körül
A Junkies 1999-ben megjelent lemezét nemcsak újra kiadják március 7-én, de el is játsszák élőben a lemezbemutató koncerten a Barba Negrában. Addig meg hangolódhatsz pár újrafelvett verzióval a show-ra.
The Flower Kings – Májusban ébred a szerelem
Alig két évvel a ’Look At You Now’ után a The Flower Kings májusban már a 17. stúdiólemezével jelentkezik. A több mint 70 perces ’Love’-ról a How Can You Leave Us Now kislemezt mutatták be elsőként.
Haken – Két kiadvány egy estéről
A 2018-as ’L-1VE’ után ismét koncertkiadvánnyal, sőt mindjárt kettővel jelentkezik a Haken. A tavaly szeptemberben adott londoni koncert teljes egészében látható lesz a ’Liveforms: An Evening With Haken’ néven érkező Blu-ray lemezen, vinylen csak a ’Fauna’ élő változata jelenik meg.
Waydown – Új dal reményről és hitről
A 2023 elején debütált Waydown új dallal jelentkezett, amely a hamarosan érkező EP egyik meghatározó száma.
Serious Black – Lemezbemutató koncert akár 999 forintért
A 10 éves Serious Black március 16-án az Analog Music Hallban lép fel új, ’Rise Of Akhenaton’ című lemezének bemutató turnéján. A Dirkschneider-koncertjeggyel rendelkező rajongók extra kedvezményes, 999 forintos belépővel juthatnak be. A főbandát elkíséri a Rigorious és az Autumn Bride is.
Hugh Syme grafikája az Ellis Mano Band új albumán
Hugh Syme, a világhírű grafikusművész olyan ikonok képi világát alkotta meg többek között, mint a Rush, az Iron Maiden, a Dream Theater vagy a Megadeth. Az Ellis Mano Band most megjelent albumának is ő a vizuális atyja, az új anyagot az Analogban mutatja be a banda most szombaton.
Negyven éve lőtték le John Lennont
„Egy őrült meggyilkolt egy mítoszt” – írta Koltay Gábor a Lennonról szóló könyvében. Ma negyven éve történt.
Alcatrazz – Graham Bonnet tisztázza a helyzetet
Az Alcatrazz énekese egy újabb bejegyzésben elmondja, hogy senki nem rúgott ki senkit, csupán osztódással szaporodott a zenekar.
Másfél órás Steve Harris-emlékkoncert a néhai Tony Millsszel
Nem, ez nem az a Steve Harris. A szintén a NWOBHM legendái közé sorolt Shy egykori szólógitárosának emlékére rendezett koncertet osztotta meg a zenekar teljes egészében, melyen az azóta szintén távozott Tony Mills is fellépett.
Így játszik Duran Durant George Lynch és Jeff Pilson
Nem is akármelyik Duran Duran-dalt szemelte ki a címben szereplő két úriember, ugyanis a klasszikus Ordinary Worldöt értelmezték át az ex-Dokken zenészek.
Ricky Warwick – A Thunder gitárosa vendégeskedik az új nótában
Jövőre jelenik meg Ricky Warwick sztárvendégekkel tűzdelt új albuma, melyről már a második nóta szól, ráadásul Luke Morley szólójával.
Love And Death – A Korn-gitáros projektje aktivizálta magát
Brian „Head” Welch szólóformációja 8 év elteltével új albumot ad ki és élő fellépést jelentett be.
Henrik Freischlader – Új lemezt készített
A kiváló német gitárosnak pénteken jelent meg a legújabb albuma ’Missing Pieces’ címmel. A „hiányzó részeket”, melyekkel színessé varázsolhatjuk a kiadvány fekete-fehér borítóját, tizenhárom kártyán kapjuk meg a lemez mellé. A jó zene meg alap.
Dream Theater: Distant Memories – Live In London
A ’Metropolis Pt. 2.: Scenes From A Memory’ itt van teljes pompájában, ami már önmagában felér egy kisebbfajta mennybemenetellel. Főként az olyan iszapszemű rájáknak, akik bő két évtizede, a megjelenés napján hallhatták először, hogy „Close your eyes and begin to relax, take a deep breath and let it out slowly…”
Alcatrazz – Doogie White-ra cserélték Graham Bonnetet
Némelyik zenész nem könnyű eset. Nem is maradnak meg sokáig egy-egy zenekarban vagy túl sűrűn cserélik a zenésztársaikat. De azért az nem mindennapos, hogy az embert kirúgják a saját bandájából.
Todd La Torre – „Az albumon minden metálrajongó számára van valami”
Februárban jelenik meg a Queensryche énekesének szólólemeze. Todd La Torre szerint a ‘Rejoice In The Suffering’ című anyagon minden metálrajongó talál valami érdekeset.
Suzi Quatro – Karácsonyi dal kicsit másképp
Nem az ilyenkor szokásos csilingelős, émelyítő dallamokat hallhatjuk a rockdívától, aki önmagához képest sem tipikus stílusban írt egy dalt az ünnepre.
Witherfall – Már a harmadik dal is meghallgatható az új albumról
Another Face címmel legurult a harmadik dal a Witherfall jövőre érkező új lemezéről. A dal és az album különlegessége, hogy nem más, mint Marco Minnemann dobolta fel.
Machine Head – 8 saját dal, 9 feldolgozás
A banda hétvégi unplugged koncertközvetítése már elérhető offline üzemmódban is.
Blackfield – Album a zenéért
A közhelyes ’For The Music’ cím mögött a Steven Wilson és Aviv Geffen által alapított formáció hatodik stúdióalbuma áll.
Alapi István – Meglepetésre énekes lemezt készít
Különleges albummal jelentkezik Alapi István még karácsony előtt, ugyanis a tőle megszokott instrumentális anyagok után most az ének lesz a főszereplő legújabb szólólemezén.
Deep Purple – Lehet, hogy jövőre újabb albumot készítenek
Nem kizárt, hogy jövőre újra stúdióba vonul a Deep Purple egy új lemez kedvéért.
Phil Demmel és Chris Jericho az ex-Quiet Riot énekes szólólemezén
Jövő februárban jelenik meg a Quiet Riot korábbi énekesének, James Durbinnek az első szólólemeze ‘The Beast Awakens’ címmel, amiről a a Fozzy énekesével és a Machine Head egykori gitárosával megerősített első kislemezdal, a Kings Before You már meg is hallgatható.
Evanescence – Márciusban jelenik meg az új albumuk
Eredetileg még idén kijött volna, a friss hírek szerint csak jövőre jelenik meg az Evanescence új lemeze, a ’The Bitter Truth’. Cserébe Yeah Right címmel leszállítottak egy új dalt, ami a folytatásban hallgatható meg.
Greta Van Fleet – Csata az édenkert kapujában
A címben olvasható bibliai utalások várhatóak nemcsak az új album címében, hanem a dalokban is.
Leprous – „Csak szerettünk volna együtt játszani”
Castaway Angels címmel új dalt mutatott be a Leprous. A norvég csapat tagjai ezúttal nem merültek el a részletekben és a perfekcionizmusban Einar Solberg szerint, hanem az egyszerűségre törekedtek.
Majestica – Balladával ünneplik a lemezmegjelenést
Pénteken jelent meg a Sabaton-gitáros saját bandájának új albuma, ami egy karácsonyi történetet mesél el. A megjelenés apropójából a lemez balladájához készült videóklip.
Paul McCartney – A visszaszámlálás elindult
Kevesebb mint két hét van hátra Sir Paul új albumának a megjelenéséig, a beharangozás egy új EP-vel folytatódik.
Black Stone Cherry – Jövő ősszel Budapestre jönnek
Néhány hete jelent meg a Black Stone Cherry új albuma ‘The Human Condition’ címmel, amit a friss hírek szerint jövőre nálunk is bemutatnak.
Steel Panther – Beszóltak 2020-nak
Átdolgozta Fuck Everybody című dalát a Steel Panther, amely Fuck 2020 néven látott napvilágot ismét. A banda szerint ez az új himnuszuk, az eredmény magáért beszél.
Orden Ogan – Csak jövőre jön az új lemez, cserébe itt egy dal
Eredetileg novemberre tervezte új albumának megjelenését az Orden Ogan, azonban elnapolták az eseményt jövő márciusra. Kárpótlásképpen már a második dal is meghallgatható a szóban forgó anyagról.
Anneke Van Giersbergen – Elképzelt élet a válás után
Különleges, érzelmeket alaposan megmozgató albummal jelentkezik februárban Anneke Van Giersbergen. Az akusztikus anyag első előfutára a My Promise.
The Hu – Egy Metallica-átirattal jelentkeztek
A mongol folk-metal csapat a Metallica Sad But True örökzöldjét dolgozta át a saját képére, ráadásul nem angolul, hanem saját anyanyelvükön adják elő.
Nad Sylvan – Új dallal kapcsolja össze régi és új lemezét
Steve Hackett énekese otthona kényelméből osztott meg egy új dalt You’ve Got To Find A Way címmel, amivel szeretetet szeretne küldeni a pandémia miatt elnyomott szívekbe.
Omega a lezárt világban – Pár gondolat a ’Testamentum’ albumról
Erre az Omega-lemezre nemcsak azért fogunk emlékezni, mert egy nagyon nehéz, homályos évben jelent meg.
Sainted Sinners – Vámpíros klippel ünneplik a megjelenést
Hirleman Berci zenekarának, a Sainted Sinnersnek is ma jelent meg ‘Unlocked & Reloaded’ című lemeze. A dedikált példányokat már kipostázták. Ha még nem ért oda, az Early Light Of Day klipjével vigasztalódhatsz.
Neal Morse – Megjelent a MorseFest! 2018-at megörökítő DVD
A ’Jesus Christ – The Exorcist’ rockopera első előadását megörökítő kiadvány már kapható a boltokban, de vásárlás előtt két további részlettel még bepróbálkozhatunk.
Iron Savior – Már nagyon mennének
Ma jelent meg az Iron Savior legújabb lemeze és a Raise The Flag Of Metal klipjéből kitűnik, hogy a fiúk már alig várják, hogy élőben is bemutathassák.
Soilwork – Klipen a tizenhatperces A Whisp Of The Atlantic
Új EP-vel jelentkezett a mai napon a Soilwork. Az ‘A Whisp Of The Atlantic’ tizenhatperces címadójához egy klipet is készített a zenekar.
Saga – Szimmetrikus, megfáradt világ
Azaz első kislemezként megérkezett a Tired World című dal a tavasszal érkező akusztikus albumról, a ’Symmetry’-ről.
AC/DC – „Esküszöm, hallom Malcolmot énekelni!”
Mike Fraser hangmérnök arról beszélt, mennyire erősen érezte Malcolm Young hatását a ’PWR/UP’ lemezen.
Poets Of The Fall – Koncert az üres színházban
A finn melodic rockerek 2020 meglepetésének szánták az akusztikus epizódokból álló videósorozatot, az igazi meglepetés azonban most jön: úgy döntöttek, kiadják lemezen is.
Evergrey – Idegen mindörökre
Megérkezett az új album sötét hangulatot árasztó első kislemeze, és a hozzá tartozó szöveges videó.
Volbeat – Live In Stuttgart
Tartják a szavukat a dán Elvis-metallerek, leadják a harmadik egész estés koncertfilmjüket is.
Legutóbbi kommentek
- on Egyik hajóról a másikra – Danko Jones az A38 fedélzetén!: “Ismerem Danko-ékat, de nem .asznak szét, úgy ánblokk! de…megnézős a „cúcc”!!!” okt 11, 19:43
- on U.D.O. – A 20. nagylemez 1. dala: I’ll Die Trying: “Nem rossz, de én nem az ilyen dalokért szeretem a MESTERT!!!” okt 11, 19:20
- on Uriah Heep – Mick Box is invitál a koncertre: “Mister BOX!!! Ott leszünk (leszek)!!! A basszerest már úgy fogom nézni, mint a Judas Priest új tagját !!!” okt 11, 19:13
- on Judas Priest – Ian Hill visszavonul a turnézástól: “Sajnos várható volt! De az egészség mindenek felett!!! Azért a Judas Priest menetel tovább!!! Új lemez és új turné!!! Bárhová…” okt 11, 19:11
- on Simon az én hősöm: Deep Purple, Jayler – Budapest Sportaréna, 2026. 10. 02.: “Sziasztok! Az én hősöm a….. DEEP PURPLE!!! Csak így 1xüen!!! Bővebben…nagyon hamarosan!!!” okt 11, 19:07
Kritikák
Deep Purple: Whoosh!
Többre számítottam, nem tagadom. Ian Gillan kényelmes énekdallamokkal rakta tele a nem túl kiemelkedő zenei alapokat, a ritmusszekció pontos, ám semmi különöset nem nyújt. Egyedül Don Airey exponálja magát. Megbízható, rutinos munka, ám egy Deep Purple-től nem ezt várja az ember.
Morse / Portnoy / George: Cover To Cover Anthology (Vol. 1-3)
A The Neal Morse Band alapító hármasa ismét összeült, hogy kedvenceit eljátssza. Ők is tudják, hogy ezek a kiadványok nincsenek versenyben egy ’The Great Adventure’-rel, egyszerűen csak dőljünk hátra és élvezzük!
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Interjúk
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Koncertbeszámolók
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Ajánló

Within Temptation a Barba Negrában
Most októberben jelenik meg a Within Temptation ‘Bleed Out’ című albuma, de csak jövő októberben turnéztatják meg. Viszont a jó hír, hogy ezúttal Budapest is bekerült a célállomások közé.

Kóbor János – Testamentum filmbemutató
A Magyar Zene Háza mutatja be október 13-14-én az Omega 2021-ben elhunyt legendás énekese előtt tisztelgő Dér András-filmet, amely a ’Testamentum’ album képi továbbgondolása. Az eseményt ingyenesen megtekinthető fotókiállítás kíséri.

Ben Granfelt – Lassan már hazajár Magyarországra
Nem először érkezik szombaton hazánkba Ben Granfelt, a Wishbone Ashben és a Leningrad Cowboysban is megfordult finn gitáros, akit a Gary Moore-emlékesteken való fellépésein kívül a Going Home című slágere miatt is imádunk. 4 Gary Moore-tiszteletadás és 2 szólókoncert után szeptember 30-án az Analog Music Hallban harmadszor játszik saját bandájával.

A Metal Battle Hungary legjobbjai trióban érkeznek Székesfehérvárra
Három kiváló hazai zenekar közösen veszi birtokába a székesfehérvári Nyolcas Műhely deszkáit szeptember 29-én pénteken. Érkezik a Mirror, a szlovéniai MetalDays fesztiválon robbantó Pennhurst és az idei Wacken Metal Battle Hungary győztese, ezáltal a világ legnagyobb metálfesztiválját is megjárt Tiansen.

Julian Sas – Hendrix, Beck és Gallagher nyomdokában Budapesten
A holland gitáros Rory Gallagher, Jimi Hendrix és Jeff Beck játékát tekinti fő inspirációinak, így a hetedszer Magyarországra, ezúttal az Analog Music Hallba érkező Julian Sas koncertprogramjában nem véletlenül szerepel többek között a Hendrix interpretációjában népszerűvé vált Hey Joe, Gallagher egyik kedvenc feldolgozása, a Bullfrog Blues vagy a Beck által is gyakran játszott Don Nix-klasszikus, a Going Down.




































































































