Megcsinálták a jövőre megjelenő lemez, az ’Omega’ két hónapja bemutatott első dalának akusztikus verzióját. Az Abyss Of Time-ot olyan stílusban írták át, mintha egy ír pubban játszanák.

Epica

A szimfonikus metált játszó holland Epica 2021. február 26-án adja ki ‘Omega’ című új albumát. Két hónapja mutatták be az első kislemezt róla Abyss Of Time címmel, melyet egymillióan néztek meg csak az első héten. Most itt van ugyanennek a dalnak az akusztikus változata.

 

 

Coen Janssen billentyűs így nyilatkozott erről a verzióról: „Az ‘Omega’ kiadáshoz négy dalt újraírtunk akusztikus változatban. Így pihentünk egy olyan időszak után, amikor keményen és intenzíven dolgoztunk a heavy verziókon. Hogy képesek voltunk relaxálni és figyelni, ahogy a dalok dagályosság nélkül is »működnek«, egyfajta megnyugtató, békés érzést adott, ugyanakkor azt is lehetővé tette számunkra, hogy más zenei stílusokat fedezzünk fel, és kihívásnak tekintettük, hogy másféleképpen legyünk kreatívak, mint ahogy megszoktuk. Élvezd az első kislemezt, az Abyss Of Time-ot, mintha egy ír pubban játszanák, miközben egy jó pint sört kortyolsz barátaiddal!”

Megosztás