Alapi István

Egy előadóművész számára a bezártság az egyik legrosszabb dolog, ami történhet, mert így az otthont nyújtó színpadra nem vezet út. Vannak olyan előadók, akik még ebből a helyzetből is megpróbálják kihozni a legjobbat. A tavaszi leállás alatt Alapi István karanténvideóitól volt hangos a világháló. Akkor még bízott abban, hogy történhet némi változás őszre, de az idő előrehaladtával egyre nyilvánvalóbb lett, hogy koncertek szempontjából ennek az évnek annyi.

A hosszú csendet december elején törte meg a bejelentéssel, hogy egy új szólóalbumot készített. Nos, ez még nem adna meglepetésre okot, de mint kiderült, most nem a gitár áll majd a középpontban, hanem az énekhang. Ha egészen pontos akarok lenni: az ő énekhangja. Volt már jazz-fusion stílusú szólólemeze nem is egy, a legutóbbi pedig egy gitárközpontú rocklemez volt, de mindig a gitár volt a főszereplő. Hogy miért nem ezt a sort folytatta? Talán mert egy zenész számára a kreativitás, egy új lehetőség kipróbálása fontosabb, mint hogy ismét a régi jól bevált recept alapján készítse el a sokadik lemezt.

Támogasd Te is a Hard Rock Magazint, légy a Mecénásunk! Kattints a részletekért!

Alapi ’The Last Day Of Forever’ című lemezéhez olyan dalok kellettek, melyekben az ének jut főszerephez, de másfélék, mint amit tőle az EDDA művekben megszokhattunk. Persze a teljes kép ismeretéhez hozzátartozik, hogy ezek a művek nem mind most születtek, István már több éve gyűjtögette az ilyen típusú ötleteit, de úgy érezte, a megfelelő idő most jött el ahhoz, hogy egy énekes szólólemezt készítsen.

A ’The Last Day Of Forever’ háromszemélyes történet: Alapi az ének mellett gitáron, basszusgitáron és billentyűs hangszereken is játszik. A dobos most egy régi bajtársa, Fekete Sándor, akivel a Frontban zenélnek együtt. Jeff Leone írta az összes itt hallható dal angol nyelvű szövegét. Hogy miért angol és nem magyar? Mert a korábbi kiadványok, főképp a legutóbbi ’L.A. On My Mind’ tapasztalatai alapján Alapi szólólemezeire hazánkon kívül többen kíváncsiak, mint idehaza.

Az első percekben kicsit meglepő, de a zene tényleg kísérő szerepet tölt be, a magas hangtartományban éneklő István viszi a prímet. A nyitó tételben azért elgurul egy olyan igazi alapis szóló, amely bizony korábbi anyagaira is bőven elférne. A hangzás egyébként tiszta, minden hangszert jól lehet hallani, még az elektromos dob egyedi hangzása is jól felismerhető. A folytatásban érkező címadó tétel a bizonyíték arra, hogy itt nem egy rövid idő alatt összedobott anyagról van szó, hiszen a YouTube-on már 2019 augusztusa óta látható a klipje. A refrén az az igazi ragadós, könnyen emészthető, hamar megjegyezhető dallam, amit legközelebb már vele énekel az ember. A háttérben Jeff Leone vokálja kiválóan támasztja alá az éneket.

A dallamos rock stílusú anyagon belül azért a dalokban különböző ízvilágok jelennek meg. Hol egy kis country, hol épp a melankolikus, szomorkás érzelmek bukkannak fel. A Tears Beneath The Sun című dalban utóbbi kerül előtérbe, és bár még tavaly született, olyan, mintha az idei év eseményeit élné meg, érezné át, valamiféle kiutat keresve ebből az őrületből.

De kanyarodjunk vissza ahhoz az irányvonalhoz, amely a lemez legnagyobb részét jellemzi. Személyes kedvenceim a New Kingdom Of The Celtic, az A Sky Out Of Season és a How Will I Know lettek. Ezekben a dalokban a mozgalmas rockzene és az ének kiváló egyensúlyi állapotba került. Na és persze mindegyikben ott vannak azok a szólók, amelyek még mindig hozzák az Alapi névtől elvárhatót. A hangszerek tekintetében egy pici változás van csak, hogy Fekete Sándor most már akusztikus dobját is használja. Az igazi cintányérok hangja és a pergődob rezgései másfajta varázst adnak az egésznek.

Persze a kakukktojás is megjelenik ebben a fészekben egy instrumentális szerzemény képében. Henry Mancini dalát a korong legvégén ezúttal a gitár énekli. Ez a saját képre formált változat nem volt idegen az előzőekben hallottaktól. Olyan igazi alapis zárszó.

Beszéljünk a legvégén arról, ami a kiadvány utóéletében a legdöntőbb lehet: István és az ének. Tudom, hogy nem egy profi énekes, de az az ötlet, hogy a szerző saját maga adja elő a dalait, számomra pozitív üzenetet hordoz. Ha Steve Lukather írna ajánlót ehhez, mint tette annak idején az ’Inner Vortex’ lemezhez, talán valami ilyesmi lenne: „Jó kis dalok vannak itt, amelyeket első hallgatás után lehet énekelni. De csajokra még mindig nem számítsatok a koncerteken!”

Összegzés:

A ’The Last Day Of Forever’ különleges lett, mert az ilyen élethelyzetek, amiben most élünk, különleges, új irányokat mutatnak. Alapi István is rátalált egy új, eddig még járatlan ösvényre és megtette azt a bátor lépést, hogy egy egész lemezt épített köré. Bátraké a szerencse, azt mondják!

Pontszám: 8


A legfrissebb Hard Rock-hírekért kattints ide!


 

Megjelenés: 2020
Kiadó: szerzői kiadás
Stílus: dallamos rock
Származás: Magyarország

Zenészek:

Alapi István – ének, gitár, basszusgitár, billentyűs hangszerek
Fekete Sándor – dobok
Jeff Leone – szövegek, vokál

Dalcímek:

  1. Two Eyes Blue
  2. The Last Day Of Forever
  3. Father
  4. New Kingdom Of The Celtic
  5. Tears Beneath The Sun
  6. One Cry Goodbye
  7. My Golden Way
  8. One Life I’d Save
  9. A Sky Out Of Season
  10. How Will I Know
  11. In The Key Of Dreams
  12. Moon River
Megosztás